Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

Gimnazisták ismerkedtek a vízimentő munkával

Tegnap a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium Rendészeti Szakgimnáziumának 10. és 11. évfolyamos diákjai ismerkedtek meg kicsit közelebbről Szakszolgálatunk munkájával.

Még tavasszal kaptunk egy megkeresést Molnár Attilától, a gimnázium testnevelési munkaközösségének vezetőjétől. Attila elmondta, hogy iskolájukban pályaorientációs jellegű Rendészeti Szakképző ágazat is működik az általános gimnáziumi képzés mellett, ahol a 10. és 11. évfolyamon a szakmai gyakorlat részeként, minden évben rendvédelmi tábort szerveznek.
A táborban a szakmai elvárásoknak megfelelően alaki, erőnléti, önvédelmi, tereptani, intézkedéstaktikai, helyszínelési gyakorlati ismeretekkel bővítik az iskolában megtanultakat. Emellett nagyon szeretnének lehetőséget biztosítani a diákoknak, hogy más szervezetek működését is megismerjék. Mivel ebben az évben a Balatonakali Ifjúsági Táborban rendezik meg a három napos gyakorlatot, ezért örülnének, ha a tanulók speciálisan a Balatonhoz kötődő feladatkörökkel ismerkedhetnének meg, köztük a VMSZ munkájával is.
Örömmel vettük a megkeresést, hisz mi is nagyon fontosnak tartjuk a fiatalok látókörének szélesítését, ismereteik bővítését. A program részeként a Rupert sürgősségi mentőhajó bemutatását, és egy prevenciós előadást terveztünk.


Fotó: VMSZ Média

Vasárnap délelőtt tíz órakor a reggeli rádiós bejelentkezés után, sürgősségi mentőhajónk kiállt az alsóörsi mólóhoz, ahol már izgatottan várakozott a tizenhat, tizenhét évesekből álló csapat. Gimnáziumi egyenpólóban, figyelmesen és nagy érdeklődéssel hallgatták kollégánkat, Tóth Pétert, aki először bemutatta a legénységet (Pamuk Balázs - hajóvezető, Antal Kálmán - navigátor, Tóth-Kecskés Barnabás - matróz, Meszlényi Norbert- mentőtiszt és Tim Attila - mentőszakápoló) majd ismertette a hajó műszaki adatait. Mesélt az egyesület működéséről, a hajósszolgálat feladatairól és a riasztási protokollról. Ezt követően a mentősök, Norbi és Attila mutatták be a mentőhajón található egészségügyi felszereléseket. A demonstráció végén a tábort szervező Molnár Attila vagy, ahogy mindenki szólítja, Monyi bá, köszönetképp átadott a legénységnek egy üveg bort és egy emléklapot. Nagyon jól esett ez a gesztus, nem is számítottunk rá. Elköszöntünk a csapattól, a hajó csendesen visszaállt a kikötőbe, az öt fős legénység pedig elfoglalta szolgálati helyét.



Fotó: VMSZ Média

Kicsit izgultunk a délutáni program miatt, nehogy elmossa az eső. Beborult az ég, megerősödött a szél, dörgött. Vihar készülődött. A bizonytalan idő ellenére Illés Zoltán kollégánk szemléletes, sok gyakorlati ismeretet magában foglaló prevenciós előadást tartott a táborozóknak a Balatonakali Strandon. A két órás előadáson többek között szó esett a fürdőzési szabályokról, a viharjelzésekről, elsősegélynyújtási alapismeretekről, az eszközös és eszköz nélküli mentés lehetőségeiről, a fulladásról és az újraélesztésről. A bemutatót Szabó Judit, Buzás Dorottya és Réti Gergely segítették, akik különböző vízből mentési gyakorlatokat mutattak be. Az egyik táborozó fiú, aki épp tegnap ünnepelte születésnapját, vállalta, hogy vízimentőink őt is „kimentsék” a vízből. Az előadás végén Zoli és a strandi vízimentő kollégák is köszönőajándékot és emléklapot kaptak a fiataloktól. (És a vihar is elkerült minket.)


Fotó: VMSZ Média

A nagykőrösi gimnazistákban egy igazán rendes, érdeklődő csapatot ismerhettünk meg, Monyi bában pedig egy ízig-vérig pedagógust, aki a családja mellett a diákokért és a hivatásáért él. Köszönjük, hogy kíváncsiak voltak a munkánkra! Reméljük, hogy sikerült hozzájárulnunk ahhoz, hogy még tartalmasabb legyen a táborban eltöltött idő. Talán néhány fiatal kedvet is kapott a vízimentő munkához.
Ami biztos, hogy egy igazán hasznos, tartalmas napot töltöttünk együtt!



Fotó: VMSZ Média

Ajánlataink: