Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

Mentődrónok segítik a vízimentők munkáját

Több mint egy éves előkészület után végre eljött az idő, hogy a Telekom és a VMSZ egy közös sajtótájékoztató keretén belül bemutatta új, innovatív kezdeményezését. A projektet egészen a tegnapi napig nagy titok övezte.

A tihanyi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Telekom és a VMSZ egy speciális drónflottát állít szolgálatba a Balatonon, amely a nyaralók, fürdőzők és a vízi sportokat kedvelők biztonságáért felel majd.
Az eseményt nagy érdeklődés övezte, a sajtó szép számmal képviseltette magát a rendezvényen.

Fotó: VMSZ Média

Elsőként Szabó Melindát a Magyar Telekom Vezérigazgató helyettesét hallhattuk, aki rendhagyó módon köszöntötte a résztvevőket. Személyesen nem volt jelen, egy víz felől berepülő drón segítségével kommunikált a jelenlévőkkel. Köszöntőjében elmondta: „Hosszas, elkötelezett fejlesztés után jutottunk el a mai napig, amikor a Telekom Tettek Hálózatán legújabb digitális tüneményünket a köz szolgálatába állítjuk. Örömmel jelentem be, hogy a Telekom Mentődrón a mai naptól a balatoni vízimentők munkáját segíti.”

A nem mindennapi köszöntő után Bagyó Sándor, Egyesületünk elnöke beszélt az idén 20 éves szakszolgálatról, az eddig elért eredményekről, a tervekről, a Telekommal való együttműködésről és a csúcstechnológiában rejlő lehetőségekről.

Fotó: VMSZ Média

„Amikor az emberek desztinációt keresnek, egy biztonságos helyszínt a nyaraláshoz, akkor azt kell mondjam, a Balaton a legbiztonságosabb európai tó. Ez egy nagyon nagy összefogásnak az eredménye. Most egy újabb partner szállt be ebbe a fejlesztésbe, a Magyar Telekom.” – mondta Bagyó Sándor, majd így folytatta: „Az a cél, hogy a lehető legkevesebb vízi baleset történjen. Ezért nagyon fontos számunkra az, hogy a megelőzésben egy újabb technológiával tudunk majd nagyon komolyan részt venni.”

Majd Szabó Béla a Magyar Telekom márka és lakossági kommunikációs igazgatója vette át a szót.

Fotó: VMSZ Média

„Igyekeztünk megvizsgálni minden olyan lehetőséget, hogy mire is jó a digitális technika és azt tapasztaljuk, hogy a csúcstechnológia, a csúcsminőségű hálózati kommunikáció, az internet tulajdonképpen mindent át tud most már alakítani. Mi erre vagyunk hivatva, mint márka, mint vállalat, hogy megragadjuk az adódó lehetőségeket, és fejlesszük azokat. Azt láttuk, hogy a drónok és a hálózat egy új minőséget hozhatnak a vízimentő szakszolgálat munkájába.”

Majd Dr. Bóka Istvánt Balatonfüred polgármesterét és a Balaton Fejlesztési Tanács elnökét kérdezték, hogy mi a véleménye az új technológiáról.

Fotó: VMSZ Média

„Ez egy szenzációs dolog, aminek most tanúi vagyunk. Azt, hogy a Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava, szerintem már elértük. A Balaton fejlesztési tanácsnak van egy közbiztonsági tanácsadó testülete, melynek elnöke Jamrik Péter, akinek nagyon sokat köszönhet a Balaton. Nagyon sokáig jutottunk. 2019-re kialakult egy olyan koordinált rendszer a Balatonnál, amihez most csatlakozott a Telekom és csatlakozott ez az együttműködés.”

A nyilatkozatok után következett a drónflotta bemutatása. Hogy szemléltessék a drónok hatékony működését, egy esetet szimulálva mutatták be mire is képes a csúcstechnológiás flotta.



Fotó: VMSZ Média

A szimulált eset után Bagyó Sándor elmondta, hogy vészhelyzetben az időfaktor az egyik legfontosabb tényező. „Minél előbb kapunk információt, minél előbb tudunk elsődleges segítséget nyújtani a bajbajutottnak, az esélyeket annál nagyobb százalékban tudjuk növelni.” Ezeket az esélyeket növelik majd az éles helyzetben bevetett mentődrónok, melyek a tó közepéig képesek biztonsággal berepülni, akár óránkénti 70 kilométeres sebességgel, ismertette Bors Róbert a Duplitec Kft. üzletágvezetője. A keresődrónok (Alpha és Bravo) normál és hőkamerával felszereltek, melyek akár öt kilométeres távolságból is képesek nagyfelbontású, full HD képet küldeni a kezelőszemélynek, illetve 100 decibeles hangszóróikon keresztül a vízimentők kommunikálni is tudnak a bajbajutottal. A Charlie névre keresztelt, Phantom típusú speciális drón, mely a mentésben segít majd, egy automatikusan felfújódó Restube nevű mentőeszközt szállít, s annak vízre dobásával segít a bajba jutott, de még közreműködésre képes embernek.


Fotó: VMSZ Média

Az elmondottakból azt is megtudhattuk, hogy egyelőre ez a három drón áll majd szolgálatba a Balatonnál. „Az idei szezon lesz a tesztüzem. Ha a szakszolgálat azt mondja, hogy ez egy hasznos dolog, akkor szerintem fogunk tudni tárgyalni a továbbiakról.” – nyilatkozott Szabó Béla.

Fotó: VMSZ Média

Egy úttörő kezdeményezés indult el ezzel az együttműködéssel! A drónflotta szolgálatba állításával remélhetőleg egy még biztonságosabb jövő elé nézünk a vízi balesetek megelőzését illetően!

Fotó: VMSZ Média

Ajánlataink: