Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Vízimentő és úszómester szolgáltatás
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek

Példamutató az együttműködés Révfülöp és a Vízimentők között

Révfülöp a Balaton északi partjának egyik legkeresettebb és legvonzóbb nyári célpontja. A nyaralóvendégek előszeretettel keresik fel a kevesebb, mint 1500 fős települést nyugalma, szépsége, adottságai és szolgáltatásainak minősége miatt.

Révfülöp nagyközség vezetése mindig is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az állandó lakosok és a hozzájuk ellátogató nyaralóvendégek számára egyaránt elérhetőek legyenek a magas színvonalú szolgáltatások a településen. Fontos megemlíteni, hogy a folyamatos fejlesztések mellett nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra is. Ennek egyik ékes példája, hogy hosszú évek óta szoros együttműködésben dolgoznak együtt a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával (VMSZ). Révfülöp strandjain a 2000-es évek eleje óta a VMSZ vízimentői látnak el szolgálatot a nyári hónapokban, így a strandvendégek szakképzett vízimentők felügyelete mellett fürdőzhetnek és sportolhatnak, ami mindenképpen emeli a révfülöpi strandok szolgáltatásának minőségét. A strandolni vágyók nagyobb kedvvel választanak egy olyan strandot, ahol biztonságban tudhatják családjukat és önmagukat. Ezt a biztonságot tovább növeli, hogy a Révfülöpi Vitorláskikötőben állomásozik a VMSZ kis sürgősségi mentőhajója (Ábrahám Lomac), amellyel egy esetlegesen bekövetkezett nagyobb baj esetén a riasztástól számított néhány perc alatt megérkezik a segítség - egy esetkocsinak megfelelő felszereltségű mentőhajó, fedélzetén komoly tapasztalattal rendelkező vízimentőkkel és egészségügyi szakszemélyzettel - a közeli helyszínre. A Révfülöpön élőknek és nyaralóknak megnyugtató lehet az a tény is, hogy a VMSZ 2016-ban üzembe állított egy mentőtiszti autót is, mely a nyári hónapokban, június és szeptember között, ábrahámhegyi állomáshelyéről látja el szolgálatát a Balaton északi partján. A mentőtiszti autó percek alatt éri el a szomszédos településeket, így Révfülöpöt is. Súlyos baj esetén, mind a mentőhajó, mind a mentőtiszti kocsi közelsége esélyt ad a bajbajutottnak, hogy perceken belül szakszerű ellátásban részesüljön.






Révfülöp és a VMSZ közti jó együttműködést mutatja az is, hogy Révfülöp volt az első települések egyike, aki örömmel csatlakozott a MENTŐÖV PROGRAM-hoz, melynek célja, hogy tudatosítsa a fürdőzőkben a biztonságos vízhasználathoz szükséges információkat (bejáratnál elhelyezett szóróanyagok és strandlépcsők mellett kihelyezett információs táblák segítségével), ezzel is ösztönözve őket a felelős vízhasználatra. A MENTŐÖV PROGRAM mellett a település vezetősége támogatta és otthont adott az UNIQA és a VMSZ közös prevenciós programjának (UNIQA – Vízimentő Program) is, így a Császtai Strand vendégeinek heti rendszerességgel (szombatonként) elérhető volt a főszezon ideje alatt ez a hasznos, oktató jellegű program, melynek részeként a VMSZ kollégái minden alkalommal prevenciós előadást és vízből mentési bemutatót tartottak, valamint megtanították az érdeklődőknek a laikus újraélesztés technikáját is. Természetesen nem maradtak el a játékos sorversenyek sem, ahol az UNIQA jóvoltából szép ajándékokkal jutalmazták a legügyesebbeket. A rendezvény iránt minden alkalommal nagy volt az érdeklődés, ami azt mutatja, hogy érdemes ilyen jellegű programokkal is bővíteni a strandok szolgáltatásainak kínálatát.




Fotó: VMSZ Média

Kondor Géza, Révfülöp polgármestere és Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke egyetértenek abban, hogy az a fajta együttműködés, ami a település és az egyesület között évek óta működik, mindkét fél számára gyümölcsöző és rengeteg pozitív hozadéka van. Polgármester úr számára megnyugtató, hogy Révfülöp biztonságos - a VMSZ vízimentőivel és az egyesület komoly szakmai és technikai hátterével biztosított - strandokkal várja a vendégeket, a VMSZ pedig örül annak, hogy egy olyan nyitott, támogató vezetőséggel, strandüzemeltetőkkel és alkalmazottakkal dolgozhat együtt, akik nagyban megkönnyítik a vízimentők munkáját a mindennapokban. Ezt a jól bevált együttműködést szeretnék továbbra is fenntartani, újabb ötletekkel, közös projektekkel színesíteni. Kondor Géza elmondta, hogy a korábbi évek jó tapasztalatai alapján ő maximálisan megbízik a VMSZ által nyújtott, magas szakmai színvonalú szolgáltatásban. Ahogy eddig is, a továbbiakban is a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával képzeli el a közös munkát. Bagyó Sándor pedig úgy nyilatkozott, örül annak, hogy a Révfülöpi Önkormányzattal sikerült egy ennyire jól működő, gördülékeny szakmai kapcsolatot kialakítani, nagyon várja a további közös munkát, mert Révfülöppel valóban öröm együtt dolgozni.

Ez az együttműködés garancia arra, hogy 2020-ban is magas színvonalú szolgáltatásokkal és a VMSZ vízimentőivel várják vendégeiket a révfülöpi strandok.

Révfülöp település honlapján a cikk itt olvasható:
2020. év Révfülöpi Képek megjelent számai
Révfülöpi Képek 2020. januári száma PDF formátumban, 8. oldal
http://www.revfulop.hu/magyar/revfulopi_kepek_ujsag_letoltheto_valtozat.php