Vizimentők, vizimentés, vizimentő tanfolyamok, vizi rendezvénybiztosítás, balatoni vizimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

Közös konzultációra hívtuk a strandüzemeltetőket

A strandi vízimentés egyesületünk munkájának egyik alappillére. Számos Balaton-parti és vidéki strandon (illetve uszodában) a VMSZ vízimentői látnak el szolgálatot. A velünk szerződött strandok üzemeltetőivel folyamatos kapcsolatot tartunk. Ez a fajta együttműködés elengedhetetlen a közös munkához és, hogy ez az együttműködés milyen, az egyrészről rajtunk, másrészről a strandüzemeltetőkön múlik. Mi igyekszünk mindent megtenni azért, hogy szerződött partnereinkkel a lehető leghatékonyabban tudjunk együtt dolgozni.

Azért, hogy a jó együttműködést tovább erősítsük, közös konzultációra invitáltuk a strandüzemeltetőket.

A konzultációt – mely a Keszthelyi Yacht Kikötőben került megrendezésre – november 21-én, 10 órakor a 2019-es szezonértékelő kisfilmünk levetítésével nyitottuk meg, majd Bagyó Sándor, egyesületünk elnöke indította el a több témát felölelő beszélgetést. A délelőtt folyamán olyan fontos kérdéseket jártunk körül, mint például, hogy lesz-e elegendő képzett munkaerő 2020 nyarán, vagy, hogy egy saját alkalmazásban álló vízimentő helyett miért éri meg jobban a VMSZ vízimentőit választani.



Azt, hogy milyen előnyökkel jár az üzemeltetőnek, ha egyesületünkkel szerződik és mennyivel többet kap ezáltal (egy komplex szolgáltatási csomagot!), mintha direkt alkalmazna vízimentőt, egy szemléletes táblázaton keresztül mutattuk be a résztvevőknek.

A beszélgetés egyik eleme a 2020. január 1-től érvényes szolgáltatási árak ismertetése volt. Fontosnak tartottuk elmondani az üzemeltetőknek, hogy pontosan mit is tartalmaznak a szolgáltatási díjak, mert ezek ismeretében érthetővé válik, hogy milyen tényezők befolyásolják az árak változását.

Szó esett az üzemeltetők által biztosított szállásokról is, mivel előfordult, hogy komoly minőségbeli problémák merültek fel egy-egy szállás kapcsán.



Elnök úr a beszélgetés során kihangsúlyozta, hogy mindannyiunk közös érdeke a jó együttműködés, melynek feltétele a folyamatos, oda-vissza történő kommunikáció. Amennyiben ez gördülékenyen tud működni, akkor egyesületünk hatékonyabban tud dolgozni, az üzemeltetők pedig magasabb színvonalú szolgáltatást tudnak nyújtani az általuk üzemeltetett strandokon. Tehát a kapcsolattartás és a jó együttműködés közös érdek. A másik dolog, amit Bagyó Sándor kiemelt a témával kapcsolatban, hogy az együttműködést nem csak a VMSZ és a strandok között, hanem a strandoknak egymás között is célszerű lenne „erősíteni”. Azt javasolta az üzemeltetőknek, hogy bizonyos projektek megvalósításánál érdemes összefogniuk. Példaként hozta fel a mentőeszközök közös beszerzésének lehetőségét. Rávilágított arra, hogy sokkal költséghatékonyabb megoldás, ha több strand együttműködve, nagy tételben, közvetlenül a gyártótól vásárolja meg a mentőeszközöket (pl. mentőmellényeket), mintha minden strand külön-külön, kis tételben, kiskereskedelmi áron szerzi be ugyanazt az eszközt. Egy ilyen lépéssel mindenki jól járna. Az üzemeltetők azért, mert lényegesen alacsonyabb áron jutnának hozzá a mentőeszközökhöz, a vendégek pedig azért, mert olyan strandokon élvezhetnék a vizet, ahol megtalálhatóak a biztonságukat szolgáló mentőeszközök. Ezzel a javaslattal az összefogás erejére, annak pozitív hatásaira hívta fel a figyelmet.

A konzultáció remek alkalom volt arra is, hogy az üzemeltetőknek bemutassuk a MENTŐÖV PROGRAMOT, melynek célja megismertetni és tudatosítani a biztonságos vízhasználathoz szükséges információkat, ezzel is ösztönözve a fürdőzőket a felelős vízhasználatra. (A Mentőöv Program egy komoly szakmai összefogásból született prevenciós program, mely egy egységes, koherensen egymásra épülő, vízbiztonságot és közbiztonságot elősegítő, felvilágosító és tájékoztatási rendszer. A programról bővebben itt olvashatnak: http://vizimentok.hu/hu/hirek/mentoov-program--a-cel-egy-egyseges-tajekoztatasi-rendszer-megvalositasa-a-balatonon/1169/) Célunk az, hogy a Mentőöv Program minél több balatoni strandon megvalósuljon, mert ezzel hosszútávon csökkenthetőek, illetve megelőzhetőek lehetnek a vízi balesetek és ezáltal közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy a Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava.



A találkozó lehetőséget teremtett arra is, hogy az üzemeltetők megosszák egymással tapasztalataikat. Több olyan, egymást segítő gondolat és ötlet hangzott el a beszélgetés során, ami hozzájárulhat egy-egy probléma (pl. szálláskérdés) megoldásához. És pontosan ez (is) volt a célunk: találkozni, beszélgetni és segíteni egymást, hisz közös érdekünk, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsunk a vízpartra érkezőknek.

Köszönjük mindazoknak, akik eljöttek. A találkozó nagyon hasznos volt számunkra és a pozitív visszajelzések azt mutatják, hogy a résztvevők számára is. Ezért is sajnáljuk, hogy sokan nem vettek részt a konzultáción, mert rengeteg hasznos információ hangzott el a beszélgetés alatt.

Támogatók