Emergency, call for help: +36 30 383 8383

Elrajtolt a Kékszalag - mi biztosítjuk

Ma délelőtt elrajtolt az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, melyet idén is mi biztosítunk a Magyar Vitorlás Szövetség motoros hajóival és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság egységeivel együttműködésben.

A Versenykoordinációs Központot a Balatonfüredi Yacht Clubban állítottuk fel. Minden indulónak javasoljuk, hogy szükség esetén a BalatonHelp alkalmazáson keresztül értesítsenek minket.




A vitorlásoknak 48 óra alatt kell megkerülni a Balatont, ezért kollégáink 48 órában szolgálnak a Versenykoordinációs Központban, ezen kívül minden mentőbázison, az összes mentőhajónkon.



A Versenykoordinációs Központban tartózkodik a verseny mentésirányítója, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, Bagyó Sándor. Rajta kívül 4 vízimentő kolléga dolgozik itt diszpécserként ezen a két napon, ők a mentés koordinálásában vesznek részt, fogadják a telefonhívásokat, valamint naplózási feladataik is vannak. Dokumentálnak minden mentéssel kapcsolatos tevékenységet, illetve azt is, ha valaki idő előtt feladja a versenyt. Erre azért van szükség, mert a verseny lefújása után tudnunk kell minden hajóról, hogy biztonságban megérkezett-e a kikötőbe.




A versenyzőkkel rádión, telefonon és okostelefon applikáción keresztül kommunikálunk. Kértük az indulókat, hogy töltsék le az okostelefonjaikra ingyenes alkalmazásunkat, a BalatonHelpet, mert ha ezen keresztül kérnek segítséget, akkor egy gombnyomással elküldik nekünk a GPS koordinátáikat, így a mentőhajó a lehető legrövidebb időn belül hozzájuk érkezni akár műszaki, akár egészségügyi problémája van a legénységnek. (A BalatonHelp nem csak a Kékszalag idején működik. Minket, vízimentőket ezen keresztül tudnak a leggyorsabban riasztani a Balatonon.)

Búvárszolgálatunk is megerősített készenlétben várja az esetleges feladatokat, ahogyan a műszaki stábunk a műszaki mentési teendőket.





A verseny biztosítását több szervezettel együttműködve végezzük. Össze vagyunk kötve a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal, több rendszeren keresztül is, folyamatosan konzultálunk a történtekről. Az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriumával is állandó kapcsolatban vagyunk. Ha markáns időjárásváltozás közeleg (például a holnap hajnali hidegfront okán), tömeges sms-ben tudjuk a versenyzőket értesíteni a Telekom rendszerén keresztül.

A Kékszalag ideje alatt természetesen a megszokott módon ellátjuk napi feladatainkat a strandokon, és bárhol, ahol mentenünk kell. Balatonkenesei mentésirányítási központunk ugyanúgy működik, mint más nyári napokon, csak szükség esetén kapcsolódik be a Kékszalag mentéskoordinációjába.




Meet our supporters

MOL
FGSZ
Das Welt Auto
Hungarikum Alkusz
BETADINE
Telekom
Szoftver.hu
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Balaton Fejlesztési Tanács
GARMIN
Halker
Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Helikon
Rudi Transport Kft.
Abroncs kereskedőház
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség

Meet our cooperative partners

Pannon-Work
Sea-Help
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Prohuman
Wein János Alapítvány
BL YachtClub & Apartments
Balatonfüredi Yacht Club
Képmás
Bujdosó Pincészet
AbOvo Média Kft.
Rudy Project
CodeVision Kft.
Igor Corner Internet Kft.
CarNet csoport eng
melodiak
Kürt Zrt.
GALCO
1%