Átadtuk második közösségi mentőmellény állványunkat
2022. július 29. - Balatonkenese – A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) átadta második közösségi mentőmellényállványát, melyet a Hungexpo és a Budapest Boat Show finanszírozott, Balatonkenese önkormányzata pedig befogadta.
Már a második, ingyenesen használható mentőmellényeket tartalmazó állványunkat adtuk át a Balaton partján. Ebben különböző méretű gyerek mentőmellényeket akasztottunk ki, melyet a Bezerédj Strandon játszó gyermekek viselhetnek a parton és a vízben egyaránt. Mielőtt hazamennek csak vissza kell akasztani az állványra.“Óriási öröm számunkra, hogy második mentőmellényállványunkat avathattuk fel ma, és a legveszélyeztetettebb korosztály, a gyermekek biztonságban játszhatnak ezen a strandon. Négygyermekes apaként tudom, milyen feszült figyelemmel kell egy szülőnek lennie a gyermekére a strandolás minden egyes pillanatában, ehhez nyújtunk egy kis támogatást azzal, hogy bárki leakaszthat egy mellényt a gyermeke számára, amikor megérkeznek a vízpartra. A kicsik hamar megszokják, hogy ebben játszanak, a szülőnek pedig csak ott kell lenni a gyermeke közelében, de úgy, hogy tudja, nem fog elmerülni a gyermeke, ha teszem azt belesik a vízbe a partról vagy elesik a vízben” - mondta el Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke az avatáson.
Mentőmellényállványunk messziről is jól látható, hiszen egy neon narancssárga, mentőmellényt formázó térszoborról van szó, évekig dolgoztunk a designján és a kialakításán. Szeretnénk, ha minél több strandon és kikötőben lenne ilyen közösségi mentőmellényállvány, amihez várjuk a finanszírozók és a befogadó strandok jelentkezését.
A kenesei mentőmellényállvány és a mellények gyártását a Hungexpo Zrt. és a Budapest Boat Show finanszírozta.
„Hazánk legnagyobb szárazföldi kikötőjében, a Budapest Boat Show-n, mindig kiemelt szerepet kap az utánpótlás nevelés, hogy a gyerekek, fiatalok megismerhessék a különböző vízi sportokat. Ezért is csatlakoztunk szívesen ehhez az úttörő kezdeményezéshez, aminek hála még biztonságosabb lesz a víz számukra. A Hungexpo örömmel támogatta a Vedd el! Vedd fel! Viseld! Tedd vissza! programot, amely reméljük még sok követőre talál a hazai vízpartokon” – mondta el Reményiné Tihanyi Klára a Hungexpo Zrt. Stratégiai és üzletfejlesztési Igazgatója, a Budapest Boat Show Kiállítás igazgatója.
Tizenkét különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyezünk ki az állványban, melyen ez olvasható: „Vedd el!, Vedd fel!, Viseld! Tedd vissza!”. A mellények egyedi színűek, egyedi azonosítóval vannak ellátva, nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban, így arra ösztönzik az embereket, hogy tegyék vissza ezeket az eszközöket.
“A társadalmi felelősségvállalás kiváló jelképe a mentőmellény állvány, hiszen mindannyiunk jól felfogott érdeke a Balaton biztonságos használata és a víz nyújtotta örömök veszélymentes élvezete, aminek fontos kelléke lehet a mentőmellény. Ezek a mellények a Hungexpo és a Budapest Boat Show közös felajánlásának eredményeképpen szolgálják a Bezerédj strand látogatóit, használatával igazán felhőtlen szórakozást kínálva az egész család számára. Köszönjük az adományozóknak, hogy az egyéni biztonságot szolgáló eszközöket a fürdővendégeink számára a felajánláson keresztül térítés mentesen biztosíthatjuk” - mondta el Jurcsó János Balatonkenese polgármestere.
Örömmel látjuk, hogy egyre több szülő ad mentőmellényt a gyermekére sportoláshoz, de akár strandoláshoz is – ez nagyobb biztonságot ad, mint a felfújható úszógumi vagy karúszó. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy kisgyermeket, vagy úszni nem tudó, illetve nem biztos úszástudással rendelkező gyermeket mellényben sem szabad felügyelet nélkül a vízbe engedni.
Első mentőmellényállványunk Balatonalmádiban található, a Wesselényi strandon, a Kürt Zrt. finanszírozta. A helyi vízimentők azt mesélik, hogy folyamatosan használják a mellényeket a gyerekek.
Korábbi hírek
- 2023-06-01 - Három újabb mentőmellényállványt helyeztünk ki
- 2023-05-27 - Keressenek minket a Vöröstói Játékfesztiválon
- 2023-05-23 - Szomorúan hallottuk, hogy elhunyt Suchman Tamás
- 2023-05-17 - MEGHÍVÓ - 2023 ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSRE
- 2023-04-12 - VMSZ vízimentő gyerektáborok 2023-ban is
- 2023-03-31 - Soha ilyen közelről nem láthattad a vízimentők munkáját
- 2023-03-22 - Március 22. a víz világnapja
- 2023-03-20 - Búcsúzunk egy bajtársunktól
- 2023-03-13 - Ki kellett menteni egy szörföst a Balatonból
- 2023-03-07 - Podcast a Balaton-átúszáson megmentett úszóval és a mentőcsapattal
- 2023-03-03 - Mi biztosítjuk a Téli Balaton-átúszást
- 2023-02-23 - Mi is ott vagyunk a Budapest Boatshow-n
- 2023-01-28 - Aquaeye - hordozható AI szonár
- 2023-01-11 - Meghívó közgyűlésre
- 2022-12-15 - Balaton Régió Közbiztonságáért Díjjal tüntették ki kollégánkat
- 2022-12-05 - Vásárolj úgy ajándékot karácsonyra, hogy közben a vízimentést segíted!
- 2022-11-18 - Hogyan változtatja meg az életedet egy rossz ugrás? - Interjú
- 2022-11-07 - Kik dolgoznak azért, hogy biztonságos legyen a Balaton?
- 2022-10-21 - 80 kisiskolásnak tartottunk prevenciós előadást Alsóörsön
- 2022-10-17 - Az Újraélesztés Világnapján gyerekeket tanítottunk