Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

SUP-osokat mentettünk ma hajnalban Csopaknál

Ma hajnalban kapott riasztást az Alsóörsön állomásozó mentőhajónk, két fiatal lány vízbe esett Csopaknál, és az egyikük nem tudott kiúszni. Kollégáink villámgyorsan megérkeztek a helyszínre, kiemelték a hölgyet, akinek az izomgörcsön kívül semmi baja nem esett.

A lányok még sötétben indultak ki egy SUP-pal azért, hogy a vízről nézzék meg a napfelkeltét. Addig nem is volt baj, míg fel nem erősödött az északi szél, ekkor ugyanis beborultak, a deszkát elfújta a szél a tó közepe felé, mivel nem erősítették a gumipánttal a bokájukra, így nem tudtak semmiben megkapaszkodni. Ugyan volt náluk telefon vízhatlan tokban, de rosszul volt bezárva, így a készülék kicsúszott a vízbe. Egyikük elkezdett úszni a part felé, mintegy fél órán át küzdött az erős hullámzásban, és mikor a part közelébe ért, kiabálását és sikítozását meghallotta egy horgász a mólon, ő riasztott bennünket.



Megszámolni is sok, hány szerencsés momentum van ebben a történetben, rendkívül sok hasonló esetet láttunk már, ezek nagyon gyakran tragédiával végződtek.

A hajón szolgáló vízimentőink, illetve mentőtiszt és mentőápoló kollégánk néhány órával később visszamentek Csopakra, újra megvizsgálták a két lányt, szerencsére nem szorultak ellátásra. Ezután egy kávé mellett sokat beszélgettek arról, hogy hogyan lehetett volna elkerülni a veszélyes helyzetet. A lányok most már tudják, hogy ha legközelebb vízre mennek, akkor mindenképpen szólnak valakinek, aki figyeli, vagy időnként ellenőrzi, hogy minden rendben van-e (különösen olyan időben, amikor még szinte mindenki alszik). Mindenképpen viselnek majd mentőmellényt, hiába tudnak úszni, és vesznek egy megbízható vízhatlan tokot (aquapakkot), ha majd megveszik az új telefonjukat. Reméljük, az egyik első applikáció, amit erre letöltenek, a BalatonHelp lesz, amin keresztül egy gombnyomással riaszthatnak bennünket úgy, hogy mi látjuk a GPS koordinátáikat.



Abban, hogy mind a két lány túlélte ezt a ma hajnali esetet, a legfontosabb tényező az volt, hogy kettejük közül az, aki nem tudott kiúszni, nem esett pánikba. Ha ön kerül hasonló helyzetbe, azzal teheti a legtöbbet, ha a hátára fekszik és lebeg a víz felszínén addig, amíg megérkezik a segítség. A szegycsontját kissé emelje felfelé, a fejét pedig kissé hátraszegve, az eget nézve próbáljon szinte mozdulatlanul feküdni úgy, hogy közben nagy levegőket vesz. A teljes tüdős lélegzetvétel, amikor a tüdő alsó részétől egészen a kulcscsontig teleszívjuk a tüdőt levegővel nagy segítség, hiszen a levegő növeli a felhajtóerőt. Nehezebb fajsúlyú ember esetében előfordulhat, hogy a láb lesüllyed, nem tud felfeküdni a vízre. Ő úgy tudja ezt ellensúlyozni, ha a karjait felemeli a feje mellé, így magasabbra kerül a súlypontja, könnyebb lesz a hátára feküdni.

A Balaton mentén élőknek vagy nyaralóknak érdemes a BalatonHelp letöltésén kívül elmenteni riasztási számunkat, soha nem tudhatjuk, mikor kell segítenünk magunknak vagy másoknak: +36 30 383 8383.



Ajánlataink: