Bankszámlaszámunk: 10404955-49515811-00000000
IBAN: HU31 1040 4955 4951 5811 0000 0000
SWIFT/BIC kód:OKHBHUHB

Adószámunk: 18929885-2-19

Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383

Balaton-díjat kapott a VMSZ

A Balatoni Szövetség elismeréseként november 5-én, Siófokon kerültek átadásra a Balaton-díjak.

A Balatoni Szövetség 1994 óta minden évben olyan személyeknek, illetve szervezeteknek, közösségeknek ítéli oda a díjat, akik munkájukkal nagyon sokat tesznek a Balaton fejlesztésének elősegítéséért.

A Balaton-díj

A csütörtöki díjátadón Érdi Szabó Márta, a Cimbora Alapítvány elnöke, valamint a Klassz a Parton című komolyzenei programsorozat producere; Süli Ferenc, a Balatoni Futár című régiós folyóirat főszerkesztője és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vehette át a kitüntetéssel együtt járó oklevelet és a Varga Imre emlékplakettet.




Az ünnepélyes eseményen Egyesületünket Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke képviselte, aki egész Csapatunk nevében mondott köszönetet az elismerésért. Köszönőbeszédében elmondta, hogy a Balaton-díj nagyon fontos elismerése munkánknak. Büszkén beszélt arról, hogy az 1999-es megalakulásunktól kezdve több mint ötezer vízimentőt képeztek ki oktatóink, és hogy az elmúlt huszonegy év alatt többgenerációs szervezetté váltunk. Kitért arra is, hogy vízimentési tevékenységünk az évek során egész éves feladattá vált, valamint, hogy már nemcsak a vízen és a vízparton, hanem a szárazföldön is a Balatonon élők és a Balatonra látogatók biztonságát szolgáljuk.

Köszönjük a megtisztelő elismerést és szívből gratulálunk a díjazottaknak, Érdi Szabó Mártának és Süle Ferencnek!

Az M1 Ma délelőtt című műsorában Bambek Gabriella Egyesületünk elnökét, Bagyó Sándort kérdezte a Balatoni Szövetség elismeréseként a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának ítélt Balaton-díjról, az őszi Balaton veszélyeiről, a Szakszolgálat őszi-téli tevékenységéről, valamint a vírushelyzet miatt hétköznapinak semmiképp nem mondható nyári szezonról. Íme a riport:



Ismerje meg támogatóinkat

Ismerje meg együttműködő partnereinket

1%