E-mail: info@vizimentok.hu
Telefon: 87/ 568 168
Fax: 87/ 568 169
Az első vízimentő a Balatonnál
Egy strand már kinyitott. Becsei Kristóf az első, aki az idei szezonban strandi vízimentőként szolgálatba állt a Balatonnál.
Nem kellett sokáig keresnünk Zamárdiban a Mirabella Campingben a vízimentőt, ugyanis ő volt az egyetlen ember a parton. A vízben is csak a bóják ringatóztak. A Balaton jelenleg 14 fokos. Amíg sétáltunk a part felé, láttunk néhány vendéget is, csendben üldögéltek lakókocsijuk mellett.Főszezonban, vagy amikor dübörög a Balaton Sound, akkor egészen más ez a hely. Előszezonban nem a bulizós, hanem a nyugisabb vendégek jönnek, főleg családok és idősebbek – mondja Becsei Kristóf, miközben behúzódunk beszélgetni az árnyékba. Kellemes hely, jól érzem itt magam! – teszi hozzá.
Idén az eddigi legizgalmasabb esemény az volt a strandon, amikor a múlt hétvégén néhány német turista SUP-pal bement a vízbe, egy magyar fiatalokból álló társaság tagjai pedig úsztak is egyet. Becsei Kristóf tavaly már dolgozott a Mirabella Campingben, azt mondja, most is azért vállalta, mert szeret kint lenni a szabadban és mert ragaszkodik azokhoz a helyekhez, ahol már korábban vállalt szolgálatot.
A vízimentők azt javasolják, hogy amíg ilyen alacsony a nyílt vizek hőmérséklete, addig mindenki legyen nagyon óvatos a fürdőzéssel. Aki bemegy fürödni, mindenképpen vigyen kísérőt! Először alaposan mosakodjon be, majd ezután is csak lassan merüljön a vízbe! A parttól nem tanácsos eltávolodni, mindenki maradjon a kijelölt fürdőterületen!
A Mirabella Camping strandja az első, amely kinyitott a Balatonnál. Májustól aztán egyre több strand nyitja meg kapuit. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata tavaly 57 strandon és 7 medencénél volt jelen a Balatonnál. Ezen kívül több budapesti uszodában, valamint 11 vidéki településen teljesítettek szolgálatot az egyesület vízimentői.
Korábbi hírek
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás
- 2023-08-21 - VMSZ VÍZIMENTŐ NAP az MCC-ben