E-mail: info@vizimentok.hu
Telefon: 87/ 568 168
Fax: 87/ 568 169
BAHART Road-show a VMSZ részvételével
A VMSZ a Balatonon hajózók és hajózási egyesületek, köztük elsősorban a Balatoni Hajózási Zrt. valamennyi egységével tökéletes együttműködésben végzi feladatait. A BAHART Road-Show keszthelyi programja ma lehetőséget kínált egy újabb találkozóra.
A Tradíció és Modernizáció jegyében szervezett rendezvénysorozatot Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója nyitotta meg. Elmondta, hogy 2021. július 3-án veszi kezdetét a BAHART 2021-es hajózási főidénye. Beszédében a BAHART-nál az elmúlt években megvalósult fejlesztések kapcsán kitért a tavalyi évben felújított és modernizált hajópark sokszínüségére, melyet jól mutat, hogy július 3. és augusztus 30 között, 8 héten keresztül a kedvelt programhajók – bulihajók, 9 kikötőből heti 19 alkalommal, varázshajók 8 kikötőből heti 8 alkalommal – is elérhetők lesznek.Az idén 130 éves Helka nosztalgiahajó megújult belső térrel, séta- és programhajózási lehetőségekkel várja az idei hajózási szezonban a vendégeket. A hajó születésnapi tortáját Vozár Péterné Keszthely város alporgármester asszonya szelte fel.
Sétahajóval 15 kikötőből heti 268 alkalommal kirándulhatunk a BAHART hajóival. A települések között közlekedő menetrendi hajójáratok 16 kikötőből indulnak és érkeznek. A kompszolgáltatás június 11. és augusztus 29. között 6.40 és 23.40 között üzemel a két part között, a szezon minden napján.
A BAHART és VMSZ már 22 éve közösen dolgozik azért, hogy a Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava. A BAHART a keszthelyi kikötőben biztosít helyet a szakszolgálat egyes hajóinak munkájuk minél hatékonyabb ellátásához. Egyesületünk több bázissal, összesen tizenegy hajóval és magasan képzett szakszemélyzettel van jelen a Balatonon. A rendezvényen egy VMSZ sátorral vártuk az érdeklődőket, ahol aláírás gyűjtő petíciónkkal hívtuk fel a biztonságos strandolásra a figyelmet. VMSZ ajándéktárgyakat is hazavihettek a hozzánk ellátogatók.
A keszthelyi BAHART Jubileumi Road-Show programja:
A BAHART sajtóközleményében ez olvasható:
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Különleges tortával köszöntötte a BAHART az idén 130 éves HELKA nosztalgiahajót
Keszthely, 2021. június 25. Megújult belső térrel, séta- és programhajózási lehetőségekkel várja az idei hajózási szezonban a vendégeket a születésnapos Helka hajó Keszthelyen. Június 25-én, a balatoni hajózás 175. jubileumi évében a BAHART Road Show programsorozat keretében köszöntötték a 130 éves hajót.
Az eseményen Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója mellett Vozár Péterné, Keszthely város alpolgármestere köszöntötte a vendégeket. A Tradíció és Modernizáció jegyében szervezett rendezvénysorozaton egész nap gyermekfoglalkozások, logikai játékok, kvízjáték és értékes nyeremények várták a keszthelyi kikötőbe látogatókat, akik sétahajózás közben is megcsodálhatták a 130 éves Helka hajót és a Balaton nyugati medencéjét.
Az utasok biztonságára a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) is figyelt, hiszen a BAHART és VMSZ már 22 éve közösen dolgozik azért, hogy a Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava. A BAHART a keszthelyi kikötőben biztosít helyet a szakszolgálat hajóinak munkájuk minél hatékonyabb ellátásához. A hajós szolgálat több bázissal, összesen tizenegy hajóval és magasan képzett szakszemélyzettel van jelen a Balatonon.
2021. július 3-án veszi kezdetét a BAHART 2021-es hajózási főidénye. Július 3. és augusztus 30 között, 8 héten keresztül a kedvelt programhajók – bulihajók 9 kikötőből heti 19 alkalommal, varázshajók 8 kikötőből heti 8 alkalommal – is elérhetők lesznek. Sétahajó szolgáltatást 15 kikötőből heti 268 alkalommal kínál a jubiláló BAHART. A települések között közlekedő menetrendi hajójáratok 16 kikötőből várják a kirándulni vágyókat. Az év minden napján elérhető kompszolgáltatás június 11. és augusztus 29. között 6.40 és 23.40 között üzemel a két part között.
A BAHART az idei évben változatlan díjszabással, megújított hajóparkkal, SZÉP Kártya elfogadással, és ismételten KAJLA kedvezményekkel várja az utazóközönséget.
A jubileumi eseménysorozat keretében továbbra is megtekinthetők az állandó kiállítások 3 kikötőben, Siófokon, Balatonfüreden és Badacsonyban, és augusztus 13-ig várják a pályaműveket az országos művészeti pályázatra is.
Az élményhez hajó visz: a BAHART mindenkit szeretettel vár a fedélzetre 2021-ben is!
TUDTA-E? HELKA nosztalgiahajó
- Az először csavargőzösként üzembe állított hajó megépítésére 1890-ben kapott megbízást az újpesti schoenichen-féle hajógyár.
- A Budapestről alkatrészenként Siófokra szállított és ott összeszerelt hajót 1891. június 28-án bocsátották vízre.
- A Helka és testvérhajója a Kelén, Fáy András „Sió” című tündérmeséjének szerelmespárjáról kapták a nevüket.
- 1945. március 23-án a nosztalgiahajó nem kerülhette el sorsát, a visszavonuló német csapatok a többi balatoni hajóval együtt Balatonfüreden robbantással elsüllyesztették.
- Még ebben ez évben kiemelték a vízből és Balatonfüreden, a BHRT Hajóépítő Üzemében újra üzemképessé tették. A balatoni hajózás megindulásának 100 éves évfordulójára 1946. szeptember 22.-én már a Helka nosztalgiahajó szállította a hajógyár munkásait a siófoki ünnepségre.
- 1980-ban kivonták a forgalomból és 1992-ig a szárazföldre kiemelve presszóként üzemelt Balatonfüreden.
- 1996-ban a 150 éves hajózás jubileum tiszteletére került újra forgalomba a Balatonon.
- A reformkori hangulatot idéző hajó szerepelt a Bujtor István rendezésében és főszereplésével készült Pogány Madonna című filmben.
- Jelenleg az egyik legrégebbi működőképes hajó, 35,22 méter hosszú és 5,28 méter széles, 120 fő befogadására alkalmas.
Korábbi hírek
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás
- 2023-08-21 - VMSZ VÍZIMENTŐ NAP az MCC-ben