E-mail: info@vizimentok.hu
Telefon: 87/ 568 168
Fax: 87/ 568 169
Életmentés Tihanynál
Négy ember, köztük egy gyerek volt életveszélyben a viharos Balatonon
![]() |
Tihany, 2010. május 16.
Csak a Rupert mentőhajónak és a rajta dolgozó vízimentők felkészültségének és bátorságának köszönheti az életét az a három felnőtt és egy gyerek, akiket tegnap (szombat) este mentettek ki a viharos Balatonból. Azt egyelőre senki sem tudja, hogy mit kerestek az orkán erejű széllökésekkel tarkított viharban a vízen a vitorlás utasai, de az biztos, hogy erejük végén jártak akkor, amikor a Ruperttel érkező vízimentők megtalálták őket Zamárdi közelében. A hajón tartózkodó fiú a mentés másnapján (vasárnap) lett 12 éves.
A Rupert hajó nem sokkal nyolc óra után hagyta el a zánkai állomáshelyét, rajta Beke György hajóvezető, Boros Ádám navigátor és Antal Kálmán matrózzal. A három vízimentő ekkor már úgy tudta, hogy a rendőrhajó mentését a vízirendészet megkezdte így már „csak” a vitorlással kell foglalkozniuk. Boros Ádám (aki egyben a VMSZ elnökségi tagja is) elmondása szerint több - néha 3-4 - méteres hullámokban kellett haladniuk úgy, hogy szinte csak a navigációs műszerekre tudtak hagyatkozni, mert a látótávolság néhány méter volt. Így sikerült megtalálniuk a teljesen ronccsá tört vitorlást, melynek már szinte csak a héja volt egyben.
A hajón a tegnapi első információkkal szemben nem hárman, hanem négyen voltak, köztük egy gyerek. A szellemileg és fizikailag teljesen kimerült emberek ekkor már olyan állapotban voltak, hogy a saját mentésükben sem tudtak segíteni. A szokásos eljárás szerint a mentőegységnek a vitorláshoz kellett volna kötni, s a hajóról az embereket átvinni a mentőhajó fedélzetére, de a hatalmas hullámok ezt lehetetlenné tették. Mivel az kiderült, hogy a hajón levő emberek nem sebesültek meg, így úgy döntöttek, hogy a hajóroncsot, mint egy „mentőkabint” használva vontatják biztonságos helyre. A szerencsének is köszönhető, hogy viszonylag gyorsan sikerült megtalálniuk azt a kötelet, mely még az előző mentés során a rendőrhajóról szakadt le, így nem kell új kötelet rákötni a vitorlásra, s így megkezdhették a vontatását. Az időjárásra jellemző, hogy a tihanyi révig tartó 5-6 kilométeres utat az 500 lóerős motorral felszerelt Rupert hajó csak másfél óra alatt tudta megtenni. Itt – Tihanyban - tették partra a vitorláson ekkor már végkimerültségben levő embereket, akiket az Országos Mentőszolgálat mentősei láttak el a parton. Információink szerint miután sikerült állapotukat normalizálni, a helyszíni ellátásukat követően egy hozzátartozójukkal hazamehettek. A kimentett fiú a mentés másnpaján, azaz ma ünnepli tizenkettedik születésnapját!
A vihar erejét jelzi, hogy a Balatonon teljesen leállt a hajó közlekedés így nem járnak a kompok sem. 3-4 méteres hullámokat korbácsol az alkalmanként 140 kilométer/órás szél. A Rupert mentőhajó ilyen időjárási körülmények között is bizonyította azt, hogy megfelelően (kiválóan) képzett emberekkel a fedélzetén minden időjárási körülmények között alkalmas a mentések elvégzésére. A bajba került vitorláson levő négy ember az életét ennek is köszönheti, illetve annak, hogy a vízirendészet és a vízimentők ismét úgy tudtak együtt dolgozni, hogy sikerült 4 ember életét megmenteni. Fontos azonban azt is tudni, hogy a VMSZ munkatársai (Beke György, Boros Ádám, Antal Kálmán) önkéntesek, s ők is az életüket kockáztatták azért, hogy ez a négy ember megmeneküljön. Ezért pedig köszönetet és minden elismerést megérdemelnek!
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata bizonyítottnak látja, hogy szükség van a Balatonon olyan világszínvonalú mentőhajókra, mint amilyen a Rupert sürgősségi mentőhajó, ezért a Szakszolgálat abban bízik, hogy a már elfogadott vízbiztonsági programban leírtak szerint a legrövidebb időn belül állhat szolgálatba még ilyen hajó a Balatonon.
Korábbi hírek
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás
- 2023-08-21 - VMSZ VÍZIMENTŐ NAP az MCC-ben