Vizimentők, vizimentés, vizimentő tanfolyamok, vizi rendezvénybiztosítás, balatoni vizimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

Kihívás teljesítve! Ilyen volt a mi Tetris Challenge-ünk

Hódít a közösségi oldalakon a Tetris Challenge névre keresztelt – főleg rendőröknek, mentősöknek, tűzoltóknak szóló – kihívás, melynek lényege, hogy a kihívottaknak olyan fotót kell készíteniük, amely felülnézetből mutatja be egy járművüket és annak teljes felszerelését, beleértve a legénységet is.

Pár napja a Magyarországi Légimentésért Alapítvány hívott minket játékra. Természetesen örömmel vállaltuk a feladatot.

Ötleteltünk, milyen kreatív képpel állhatnánk elő. Mindenképp olyan közegben szerettük volna elkészíteni a képet, amely ránk, vízimentőkre leginkább jellemző, így nem is volt kérdés, hogy nekünk a vízen kell bemutatnunk a felszerelésünket. Az ötletből aztán egy igazán egyedi és rendhagyó kép született. Azt gondoljuk pont ettől is jó ez a játék, hogy a kihívottak belevihetik egyéniségüket, kreatív ötleteiket.




Úgy tűnik nem lőttünk mellé, a kép pár óra alatt nagyon népszerű lett az interneten. Őszintén örülünk, hogy az általunk készített fotó ennyire elnyerte az emberek tetszését.



Szeretnénk néhány háttér-információval szolgálni arról, hogy is készült a kép és mi látható rajta, hisz mi nem a klasszikus értelemben vett „tetrischallenge-s stílusban” pakoltunk ki.

A kép a hajós szolgálat nyári ügyeleti rendjének utolsó napján (szeptember 29-én), még a szolgálatba lépés előtt készült a Rupert állomáshelyén, Alsóörsön. (A hajó 2019. szeptember 30-tól a 2020-as nyári szezon kezdetéig készenléti ügyeletben lát el szolgálatot a Balatonon.) Az aznap szolgálatot teljesítő kollégák nagy örömmel vágtak bele a nem mindennapi feladatba. A kép elkészítésében a VMSZ által használt egyik mentődrón volt segítségünkre, melyet Balázs László kollégánk nagy szakértelemmel irányított.




Fotó: VMSZ Média

A képen a Rupert sürgősségi mentőhajónk látható, amint 5 fős legénysége (1 fő hajóvezető, 1 fő navigátor, 1 fő matróz és a 2 fős egészségügyi szakszemélyzet) a Balaton vízén lebegve kapaszkodik az oldalába, miközben kezükben tartanak egy-egy, a sürgősségi betegellátásban használatos felszerelést. A képen látható egy aquaboard (vízen úszó, speciális hordágy), egy sárga Peli (vízhatlan) láda, melyben gyógyszerek és vénás készítmények vannak, a fekete, szintén vízhatlan ládákban egyebek mellett defibrillátor, EKG készülék valamint a légútbiztosításhoz szükséges eszközök találhatóak. A legénység speciális, vízhatlan védőruhát visel. Ezek a ruhák kényelmesek, maximálisan vízhatlanok, így könnyű mozgást és száraz érzést biztosítanak az őszi, téli hónapokban elvégzett mentési munkáink során.




Köszönjük a kihívást, nagyon élveztük a kreatív munkát. Kellenek ezek a pillantok, amikor kicsit lazíthatunk és a munkán kívül, egy másik területen is egy csapatként működhetünk együtt. Nagyon jól éreztük magunkat! Még egyszer köszönjük minden résztvevőnek a közreműködést! Ismét egy jó kis csapatmunka volt!




Fotó: VMSZ Média

A kihívás láncát természetesen mi sem szakítjuk meg! Kíváncsian várjuk, milyen képpel rukkol majd elő a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata!

Támogatók