Megerősödött a szél - ismét folyamatosan mentek a mentőhajók
Balaton, 2010. július 24.
19 órai állapot szerint senki sincs már veszélyben a Balatonon. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a Balatoni Vízirendészettel együttműködve a délelőtti óráktól folyamatosan mentette a megerősödött szél miatt bajba került embereket és eszközöket.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat felhívja a Balatonon nyaralók figyelmét, hogy vasárnapra a szombatinál is erősebb szelet jeleztek a meteorológusok! Éppen ezért a VMSZ kéri, hogy amíg tart az erős, sokszor viharos szél, addig a fürdőzők – saját érdekükben – legyenek türelmesek és várják meg míg enyhítik a másodfokú viharjelzést. Egyben azt is kérjük, hogy csak megfelelő eszközökkel és megfelelő tudással rendelkezők merészkedjenek szörfökkel, vagy vitorlásokkal tóra! Akik nem biztosak magukban, lehetőleg ne a viharos szélben gyakoroljanak, mert könnyen kerülhetnek életveszélyes helyzetekbe!
A mai esetek is igazolták, hogy a nem megfelelő tudással vízre merészkedők saját magukat sodorják veszélyes helyzetekbe!
A szörfözéshez nem kellő tudással rendelkezők is komoly gondot okoztak többször is. Egyiküket az ábrahámhegyi vízimentő vette észre, amint a parttól 6-800 méterre próbált az erős szembeszélben a part felé úszni a deszkájával. Érte mentőhajó indult és így sikerült a partra jutnia.
A fenti két eseten túl több kisebb-nagyobb vitorlás a rajtuk levő utasokkal együtt is segítségre szorult.
- 2023-11-30 - Vásárolj adományboltunkban, ezzel a vízimentést támogatod!
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás