Vizimentők, vizimentés, vizimentő tanfolyamok, vizi rendezvénybiztosítás, balatoni vizimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

Mi biztosítottuk a Vizes VB két helyszínét

Mi is ott voltunk a 19. FINA Vizes Világbajnokságon, a verseny biztosítására kértek fel minket a műugró medencénél, illetve a nyílt vízi úszószámoknál, a Lupa-tavon.

A műugró medencénél vízimentő kollégáinknak az volt a feladata, hogy kimentsék a vízből azt, aki nem tud önállóan kijönni az ugrása után. Szerencsére ilyen eset nem történt, de minden egyes ugrást figyelniük kellett az első pillanattól az utolsóig, nemcsak a verseny során, hanem a bemelegítésekkor és az edzéseken is.

Négy-négy kollégánk váltotta egymást két műszakban, figyelték ahogyan az ugró elrugaszkodik, kivitelezi az ugrást, illetve azt, ahogyan vízbe ér. Ezeknél a fázisoknál ugyanis gyakran sérülnek meg a műugrók. Ugráskor bizony előfordul, hogy a versenyző beüti a végtagjait a deszkába, érkezéskor pedig az, hogy olyan rossz szögben érkezik, hogy komoly fájdalmat okoz magának. Ezek a kisebb sérülések is okozhatnak rosszullétet, így kollégáink feszült figyelemmel kísértek minden egyes ugrást.

Vízbőlmentés gyakorlat


Vízimentőink már jóval a versenyzők megérkezése előtt az uszodában voltak minden nap, azért, hogy gyakorolják a vízből mentést. Sérült műugró mentése nem csak gyorsaságot, hanem pontosságot és elegendő gyakorlatot követel meg a medence szélén szolgáló vízimentőtől. Ezért gyakoroltak egymást mentve minden egyes nap a következő módon.

Az egyik vízimentő beugrik, nagyon finoman stabilizálja a bajbajutott fejét, úgy, hogy a légútjai a víz fellett legyenek és tudjon levegőt venni. A mentőúszást úgy kell kivitelezni, hogy a bajbajutott nyakát csak minimálisan mozdítsa meg a vízimentő. Azok után, hogy az első vízimentő beugrik, szinte azonnal ugrik a második, miután gyorsan a combjára erősítette azt a nyaki stiftet, amivel a bajbajutott nyakát rögzítik, miután felhozták a víz felszínére. (A combjára erősítve sokkal gyorsabban tud úszni, mintha kézben vinné.)





A nyaki merevítő felhelyezését a bajbajutottra sokat kell gyakorolni azért, hogy a nyak legkisebb mozgatása nélkül fel tudják helyzeni. Mindezt 5 méter mély medencében úgy taposva a vizet, hogy a lehető legfinomabb mozdulatokkal készítsék fel a bajbajutottat a kiemelésre.

A nyaki merevítő felhelyezése után a medence széléhez vontatják a bajbajutottat, ahol a többi kolléga már előkészített egy műanyag hordágyat, méghozzá úgy, hogy függőleges álljon a vízben, a medence falánál, így úsztatják a mentendő személy alá a gerinc védelme érdekében. A parton álló vízimentők kiemelik a sérültet a hordágyon, szorosan hozzá rögzítik pántokkal és átadják az egészségügyi személyzetnek.

Csoportkép a hétvégén szolgálatot teljesítő vízimentőinkről


Csapatunk nagyobbik része a Lupa-tavon teljesített szolgálatot. Hat mentőhajóval, 18 vízimentő látta el a nyílt vízi úszószámok biztosítását. A hajókkal a rajt pillanatától kezdve követték a versenyzőket, arányosan elosztva a bolyban a hajókat. A rendezők biztosítottak kajakosokat, akik közelebb tudtak haladni az úszókhoz, sokszor ők segítették a fáradt úszót, míg a mi hajónkba be tudtuk emelni.

Verseny előtti eligazítás

Hajóra szállunk

Búvár kollégáink is ott voltak, ők háromféle feladatot láttak el. Egyrészt azoknál a ponton stégeknél figyelték az úszókat, amelyeken az edzők várták a versenyzőiket, hogy frissítőket nyújtsanak be nekik. Kollégáink a vízben figyelték az úszókat, hiszen ilyen helyzetben előfordulhat, hogy valaki félrenyel, ami veszélyes is lehet. Ezen kívül a befutónál volt fontos szerepük. Nyílt vízi úszóknál előfordul, hogy azután lesznek rosszul, hogy becsaptak a célba, és mennek ki a tóból. Vagy már nem maradt annyi erejük, hogy önállóan ki tudjanak menni a vízből. Ilyenkor segítettek kollégáink, szerencsére a búvártudásukra nem volt szükség.

Az 5 km férfi nyíltvizi úszás rajtja


És az egyik mentőhajónkon is szolgáltak búvárok a versenyek és edzések ideje alatt is. Rájuk sem volt szükség, mert csak fáradt vagy izomgörcsöt kapott versenyzőket kellett kiemelniük a vízből.



Támogatók