Hogyan változtatja meg az életedet egy rossz ugrás? - Interjú
Scholtz Ricsi a húszas éveiben járt, magyar bajnok vitorlázó volt, amikor egy győzelmet ünnepelve örömében beugrott a Balatonba. Ám a víz túl sekély volt, és Ricsi az ugrás után már csak a fejét és valamelyest a karjait tudta mozgatni.
Sajnos enni, inni sem tudott egyedül, a számítógépet szerencsére tudta használni, egy speciális szemüveggel mozgatva a kurzort a képernyőn.Ricsi vállalta, hogy elmeséli és megmutatja, hogyan él a baleset óta, milyen küzdelmekkel teli a helyzete és a családja élete. Rögtön igent mondott a felkérésünkre azért, hogy mások tanuljanak abból, ami vele történt, és senki ne ugorjon a vízbe, anélkül, hogy ellenőrizné a víz mélységét.
Hálásak vagyunk Ricsinek, hogy vállalta a szereplést, hiszen szinte minden évben történik hasonló eset, és kevesen képesek úgy kijönni ebből a borzasztó helyzetből, ahogyan Ricsi – aki tanult és dolgozott, miközben szinte mozdulatlanul feküdt a nap nagy részében. Ricsi az interjú felvétele után néhány hónappal sajnos elhunyt. Huszonkét évet élt mozgássérültként.
Az interjút megnézhetik itt:
És következzen néhány kép arról, mikor Ricsi vendégünk volt Rupert nevű sürgősségi mentőhajónkon.
Korábbi hírek
- 2023-06-01 - Három újabb mentőmellényállványt helyeztünk ki
- 2023-05-27 - Keressenek minket a Vöröstói Játékfesztiválon
- 2023-05-23 - Szomorúan hallottuk, hogy elhunyt Suchman Tamás
- 2023-05-17 - MEGHÍVÓ - 2023 ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSRE
- 2023-04-12 - VMSZ vízimentő gyerektáborok 2023-ban is
- 2023-03-31 - Soha ilyen közelről nem láthattad a vízimentők munkáját
- 2023-03-22 - Március 22. a víz világnapja
- 2023-03-20 - Búcsúzunk egy bajtársunktól
- 2023-03-13 - Ki kellett menteni egy szörföst a Balatonból
- 2023-03-07 - Podcast a Balaton-átúszáson megmentett úszóval és a mentőcsapattal
- 2023-03-03 - Mi biztosítjuk a Téli Balaton-átúszást
- 2023-02-23 - Mi is ott vagyunk a Budapest Boatshow-n
- 2023-01-28 - Aquaeye - hordozható AI szonár
- 2023-01-11 - Meghívó közgyűlésre
- 2022-12-15 - Balaton Régió Közbiztonságáért Díjjal tüntették ki kollégánkat
- 2022-12-05 - Vásárolj úgy ajándékot karácsonyra, hogy közben a vízimentést segíted!
- 2022-11-18 - Hogyan változtatja meg az életedet egy rossz ugrás? - Interjú
- 2022-11-07 - Kik dolgoznak azért, hogy biztonságos legyen a Balaton?
- 2022-10-21 - 80 kisiskolásnak tartottunk prevenciós előadást Alsóörsön
- 2022-10-17 - Az Újraélesztés Világnapján gyerekeket tanítottunk