Interjú dr. Jászkuti Ákos mentőorvos - légimentővel

Dr. Jászkuti Ákossal rendszeresen találkozunk nyáron, ha egy súlyos sérülés ellátását kezdjük meg valamelyik strandon vagy a mély vízben egy mentőhajón, és a bajbajutotthoz mentőhelikoptert is riasztani kell.

Dr. Jászkuti a légimentés mellett az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Régió regionális igazgatója, és mentőkocsin is teljesít mentőorvosi szolgálatot. Évekig dolgozott sürgősségi mentőhajónkon, a Ruperten, és a jó kapcsolat megmaradt, minden évben meghív minket egyfajta szakmai továbbképzésre a légimentőbázisra Balatonfüredre.

dr. Jászkuti Ákos mentőorvos, légimentő

Miért épp a sürgősségi orvoslást, azon belül is a kórházon kívüli sürgősségi orvoslást választotta?

Édesanyám elmondja, hogy kétéves koromban kezdtem el a mentőautók iránt érdeklődni. Volt ismerős a szegedi mentőállomáson, és hetente egyszer be kellett engem vinni oda mentőautót nézni és “simogatni”.

Aztán ez elmúlt egészen gimnázium végéig, magyar és történelem fakultációra jártam, meg sem fordult a fejemben, hogy orvos legyek. Ám a gimnázium utolsó évében, amikor biológiából elkezdtünk az emberi test működésével foglalkozni, akkor ez megint egy izgalmas területté kezdett válni számomra.

Keresztanyám mentőorvos Egerben, az ő javaslatára érettségi után néhány nappal jelentkeztem a szegedi mentőállomáson, hogy ott szeretnék dolgozni. Felvettek végzettség nélküli mentőápolónak, egy minimum vizsgát kellett tenni, de értelemszerűen akkor még javarészben a betegszállításban vettem részt. Persze azért akadt egy-egy mentési feladat is. És ez megpecsételte a pályaválasztásomat. Nagyon szerettem a mentést és azt a fajta bajtársi közösséget, ami a Mentőszolgálatot jellemezte. Így elkezdtem készülni a felsőfokú tanulmányokra, mentőtiszt szerettem volna nagyon lenni.

És ekkor a keresztanyám azt mondta, hogy ha orvosi egyetemre megyek, szélesebb lesz a világ, és ha esetleg később meggondolom magam, akkor tudok majd más pályát is választani az egészségügyön belül. Mentőtisztként kevesebb lehetőségem lesz a váltásra. Hallgattam rá, és elkezdtem a szegedi orvosi karra járni. Harmadévben már nagyon hiányzott a mentőzés, akkor részmunkaidőben vissza tudtam menni a mentőszolgálathoz mentőápolóként. Aztán ötödévtől már mentőtisztként dolgoztam esetkocsin.

Soha nem úgy gondoltam a Mentőszolgálatra, illetve a mentésre, mint munkára. Nekem ez mindig szerelem volt. Nem gondolkodtam abban, hogy mentőorvos legyek, ezt hobbiként kezeltem. Azt tudtam, hogy valamilyen manuális szakmát szeretnék majd végezni az egyetem után. Dolgoztam szívsebészeti osztályon, később szülészeti-nőgyógyászati osztályon is. Közben megkérdezték, hogy nincs-e kedvem a Mentőszolgálathoz jönni főállásba, így az OMSZ egyik első “saját” rezidense lettem Zentay Attila főorvos úr irányításával. Ez nagyjából az az idő volt, amikor a légimentőknél is álláspályázatot hirdettek, amire sikerrel jelentkeztem. Így ezek után már nem is volt több kérdés a hosszútávú terveket illetően.

Az Országos Mentőszolgálatnál lettem oxyológia-sürgősségi orvostan szakorvosjelölt és másodállásban elkezdtem dolgozni a légimentőknél is. A szakképzés alatt pedig sürgősségi osztályon, orvosi ügyeletben is igyekeztem tapasztalatot szerezni és tanulni az idősebb kollégáktól. Ezek nagyon jó évek voltak.

A füredi légimentő bázis

A légimentés mit ad hozzá ahhoz a sok és intenzív feladathoz, amit mentősként vagy kórházi sürgősségi osztályon végez, illetve végzett?

A beteg az beteg, függetlenül attól, hogy mentőautóval, vagy helikopterrel jutunk hozzá segíteni. A nagy különbség az (a beteghez jutási platformon túl), hogy a mentőhelikopteren lényegesen nagyobb arányban találkozunk súlyos sérültekkel. A helikopter azért tud nagy egészségnyereséget hozzátenni egy ellátáshoz, mert a gyors helyszínre jutás és a magasszintű helyszíni beavatkozások mellett gyorsan tudjuk olyan regionális sürgősségi és intenzív ellátást biztosító centrumba szállítani, ahol minden társszakma rendelkezésre áll, ahol a legjobb esélye van a gyógyulásra. Ilyen centrumokból, ahol valóban minden szakma megtalálható az idegsebészettől az érsebészeten át a mellkassebészetig, csak néhány van az országban.

Ezen kívül vannak olyan helyzetek is, amikor valamilyen speciális beavatkozásra van szükség, ami csak mentőhelikoptereken érhető el: ilyen például akár a transzfúzió, vagy egy-egy olyan helyszíni sebészeti beavatkozás, amire nálunk van lehetőség. És azt is hozzá kell tenni, hogy a repülés maga különleges dolog, olyan plusz élményt ad, ami elvarázsolja az embert. De ez persze nem szempont, csak saját öröm.

Mennyivel gyorsabb egy helikopter, mint egy mentőkocsi?

Helikopterrel az indulás kissé lassabb, mint mentőautóval, nagyjából 3-4 perc a hajtóműindítási eljárás, ennyi kell a riasztás után, hogy levegőbe emelkedjünk. A földi mentésben a riasztást követő 1 percen belül (éjjel 2 perc alatt) elhagyjuk a mentőállomást. Viszont a mentőhelikopterrel a gyorsítás után nagyjából 240 kilométer per órás sebességgel tudunk haladni légvonalban, amit a pilóták úgy szoktak számolni, hogy nagyjából 3,5-4 kilométert teszünk meg egy perc alatt. Tehát mondjuk egy 60 kilométer sugarú körön belül 15 perc alatt biztos, hogy ott leszünk a helyszínen, ami nyilván mentőautóval nem megvalósítható. Ez a nagy előnye a helikopternek, hogy például itt a Dunántúlról nagyjából 30-35 perc alatt bármelyik pontról elérünk egy regionális centrumot. Ez a földi mentésben akár másfél-két óra is lehet.

Beszéljünk a leszállásról, mert ez egy kardinális kérdés a légimentésben.

Mi alapvetően GPS koordinátákra repülünk, ezt adja meg a légikoordinátor. A pilóta erre a pontra vezet és az esethelyszín közelében igyekszik minél biztonságosabb helyet választani a leszálláshoz. Amikor van lehetőség, a paramedikus már nézi előre a térképen a helyszínt: van-e tér, focipálya, kereszteződés a közelben, mely leszállásra alkalmas lehet. A helyszín felett a személyzet mindhárom tagja figyeli azt, hogy biztonságos-e a landolás. Van-e esetleg magasfeszültségű kábel, vagy olyan tereptárgy, amit a rotorszél elmozgathat és így sérülést okozhat. Ha nem találunk ilyet, akkor a pilóta megkezdi a süllyedést.

Strandokon ez egy elég bonyolult folyamat, hiszen nagyon sokan szeretik nézni, ahogy száll le a helikopter, és arra nem gondolnak, hogy a törölközőt, a kulacsot, bármilyen strandeszközt pillanatok alatt elfújunk és akár a helikopterre is veszélyes lehet.

A strandi vízimentők a biztonságos leszállásban nagyon sokat tudnak nekünk segíteni. A vízimentő kollégákat arra szoktuk kérni, amikor várják a helikoptert, hogy próbálják meg a szabad terepet úgy rendezni, hogy a mozgatható tereptárgyakat biztonságos távolságba tetessék el a strandolókkal, biztonsági őrökkel. Egy fél teniszpályának megfelelő terület elegendő nekünk.

De a vízimentő kollégák az ellátásban is rendszeresen segítenek. Éppen tegnap voltunk egy nyaki gerincsérült fiatalembernél Balatonvilágoson. Hosszasan kerestük a leszállásra alkalmas helyet, mely után több szabadnapos ismerős kolléga fogadott, igazi élmény volt a közös munka olajozottsága.

Betegellátás a strandon

Ön már évek óta meghív minket minden nyáron a Balatonfüredi Légimentőbázisra, ahol ön és a kollégái bemutatják a helikoptert és a felszerelést, valamint elmondják nekünk, hogy hogyan tudjuk segíteni a munkájukat.

Igyekszünk a vízimentő kollégákkal jó kapcsolatot fenntartani. Ezeken az alkalmakon beszélgetünk egyrészt a légimentésről, illetve a pilóta és a paramedikus elmondja azt is, hogy hogyan tudnak segíteni a leszállásban a strandokon, illetve mik azok az ellátási kulcspontok, amikben számítunk a segítségükre. Ha baj van, minden kéz hasznos az ellátásban.

A vízimentőink alapszintű elsősegélynyújtási képzésen vesznek részt. Hogyan tudnak részt venni egy súlyos beteg ellátásában?

Az alapszintű újraélesztést addig is gyönyörűen végzik, amíg meg nem érkezünk. Minden mentési helyzetben jól jön a szakavatott segítség és a bátorság. A vízimentőkre mindig számíthattunk. A súlyos sérültek ellátásában is számos esetben dolgoztunk együtt. Nekem és azt gondolom, hogy a munkatársaimnak is alapvetően nagyon pozitívak a tapasztalataink, és jó a kapcsolatunk a strandi vízimentő kollégákkal és a mentőhajókon szolgálatot teljesítő Bajtársainkkal is.

Mi vízimentők sokat tanulunk a légimentőbázis látogatásokon

A Tisza mellett nőtt fel, nyilván megtanulta, hogyan kell biztonságosan vízbe vagy vízre menni. Az, hogy dolgozott nálunk mentőhajón, adott ehhez még valamit?

Azt tanultam meg a VMSZ-nél, hogy a vízben nincsen pardon, és nincsen újrajátszási lehetőség. Sajnos nagyon sokszor láttam a Ruperten dolgozó orvosként, hogy olyan embereket is ért baj, akik jól tudtak úszni, de valami miatt nem tudták a saját képességeiket, a korlátaikat megfelelően felmérni. És akár csak egyetlen rossz döntést hoztak, de az az életükbe került. A tegnapi, nyaki sérültünk szintén ismerte a vizet, a mélységet. Egyetlen meggondolatlan döntés, rossz pillanat és maradandó károsodás lehet a következménye.

A legnagyobb tanulság számomra az, hogy tisztelni és becsülni kell a vizet -akár a folyót, akár a tavat-, és azt az erőt, amit a víz jelent. A környezetemnek is azt próbálom meg átadni, hogy nyilván fontos az, hogy az ember tudjon úszni, tudjon jól úszni, de soha ne legyen vakmerő. Soha ne hozzon meg olyan döntést, amit nem gondol át. Senkinek nem öröm, ha a vízimentőknek szaladni kell…