Sajtóközlemény
2022. augusztus 19., Alsóörs - Már a negyedik közösségi mentőmellényállványunkat adtuk át ma, ezúttal az Alsóörs Községi Strandon.
A mentőmellényt formázó állványon 12 gyerekméretű mentőmellény található, és ingyenesen használhatják a családok, amíg a strandon tartózkodnak. Ezt a mentőmellényállványt a Balatoni Yacht Klub finanszírozta.A mentőmellényállvány átadásán Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke elmondta: “Minden egyes mentőmellényállvány átadása óriási öröm számunkra. A másik három strandról, ahol már kihelyeztünk ilyen állványokat, azt a visszajelzést kapjuk, hogy folyamatosan használják a családok a mentőmellényeinket. A tragédia egy pillanat alatt megtörténhet, ennek elkerülését segítheti, ha a gyerekek mentőmellényben játszanak a vízben vagy a strandeszközökön, sporteszközökön. Mentőmellényben sokkal nagyobb biztonságban vannak a gyermekek, mint karúszóban vagy úszógumiban. Azt viszont tudniuk kell a szülőknek, hogy még mentőmellényben sem szabad felügylet nélkül hagyni a gyerekeket a vízben. ”
Az alsóörsi mentőmellényállványt a Balatoni Yacht Club finanszírozta. “A Balatoni Yacht Club 2017-es újraindulása óta Alsóörsön működik,” - mondta el az átadón dr. Ugron Gáspár Gábor, a Club elnöke. ”Nagyon fontos felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy ahogy a versenyvitorlázók, úgy a strandolók is gondoljanak arra, hogy sérülten vagy veszélyhelyzetben csak mentőmellényben vagyunk biztonságban a Balatonon. Mindenkinek szeretném figyelmébe ajánlani a lehetőséget, hogy lehetőség szerint vigyen magával mentőmellényt, ha vízibiciklivel vagy más strandeszközzel megy ki a nyílt vízre.”
Köszönjük szépen Alsóörsnek, hogy befogadta a mentőmellényállványunkat! Az állványt könnyű megtalálni a strandon, hiszen egy nagy, neon narancssárga mentőmellényt ábrázol. Az állványon a következő felirat olvasható: „Vedd el!, Vedd fel!, Viseld! Tedd vissza!”. A mellények egyedi színűek, egyedi azonosítóval vannak ellátva, nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban, így arra ösztönzik az embereket, hogy tegyék vissza ezeket az eszközöket.
„Az Önkormányzat a strand üzemeltetése során kiemelt figyelmet fordít a fürdőzés biztonsági feltételeinek megteremtésére. Évek óta jó az együttműködés a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával, akik e feladatot ellátják. A vízieszköz kölcsönző partnerünk az eszközökhöz biztosítja a mentőmellényeket. A most átadott állvány a mentőmellényekkel – itt a gyermekpancsoló mellett – is a biztonságot erősíti. Felhívja a szülők és a gyerekek figyelmét a mellényhasználat fontosságára, segít a vízibalesetek megelőzésében.” – mondta el Pandur Ferenc Alsóörs község Önkormányzatának intézményvezetője.
Alsóörsön kívül Balatonalmádiban a Wesselényi strandon, Balatonkenesén a Bezerédj Strandon, valamint Balatonlellén a Napfény Strandon állítottunk fel mentőmellényállványokat.
Korábbi hírek
- 2024-07-25 - Súlyos betegségből gyógyult gyerekeknek rendeztünk vízbiztonsági programot
- 2024-07-25 - Ma van a Vízbefulladás Megelőzésének Világnapja
- 2024-07-22 - Beszélgetés Libicki Éva, mentőtiszt kollégánkkal
- 2024-07-14 - Riasztás - 2024.07.13
- 2024-07-12 - Egész éjszaka kutató tevékenységet folytatott az egyik mentőegységünk
- 2024-07-03 - Ha Ön jól lát, akkor mindenki jól jár!
- 2024-07-01 - A vízfogyasztás nyáron kiemelten fontos!
- 2024-06-13 - Gyerekek ússzák át a Balatont HOSSZÁBAN
- 2024-06-10 - Újabb mentőmellényállványt avattunk fel, ezúttal Siófokon
- 2024-06-08 - Mi biztosítjuk a Keszthely Triathlon úszószámait
- 2024-05-30 - Milyen hátteret biztosítunk a strandi szolgálatban dolgozó vízimentőinknek?
- 2024-05-28 - Viharjelzés kvíz - tesztelje tudását!
- 2024-05-24 - Egészségnapot tartottak május 26-án, Marcaliban
- 2024-05-17 - Készítsük a gyerekeket már most a strandszezonra!
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-02 - Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a Téli Balaton-átúszáson