Vezetéstechnikai tréning a biztonság jegyében
A héten a Közlekedésbiztonsági Akcióprogramjuk keretében a Hungaroring területén elhelyezkedő Groupama Tanpályán vendégeskedhettünk, ahol kollégáink a gyakorlatban is kipróbálhatták az extrém körülmények közötti vezetés élményét.
Mivel több, mint húsz éves eredményes működésünk során számos helyszínen végezzük életmentő tevékenységünket nem ritka, hogy szélsőséges körülmények között is vezetünk amikor egy-egy operatív helyszínre riasztanak bennünket.Egyesületünk egyik alappillére, hogy hiszünk a megelőzés fontosságában, amely a közúti közlekedésbiztonságért végzett tevékenységében a Tanpálya szakmai csapatának is meghatározó alapvetés. Közös missziónkat erősítve reméljük, hogy együttműködésünket folytathatjuk a jövőben.
Köszönjük szépen a „Tanpálya” Vezetéstechnikai Centrum Kft. által nyújtott lehetőséget, mert így egy rendkívül hasznos tudással vérteződhettek fel a programban résztvevő kollégáink!
Korábbi hírek
- 2024-07-25 - Súlyos betegségből gyógyult gyerekeknek rendeztünk vízbiztonsági programot
- 2024-07-25 - Ma van a Vízbefulladás Megelőzésének Világnapja
- 2024-07-22 - Beszélgetés Libicki Éva, mentőtiszt kollégánkkal
- 2024-07-14 - Riasztás - 2024.07.13
- 2024-07-12 - Egész éjszaka kutató tevékenységet folytatott az egyik mentőegységünk
- 2024-07-03 - Ha Ön jól lát, akkor mindenki jól jár!
- 2024-07-01 - A vízfogyasztás nyáron kiemelten fontos!
- 2024-06-13 - Gyerekek ússzák át a Balatont HOSSZÁBAN
- 2024-06-10 - Újabb mentőmellényállványt avattunk fel, ezúttal Siófokon
- 2024-06-08 - Mi biztosítjuk a Keszthely Triathlon úszószámait
- 2024-05-30 - Milyen hátteret biztosítunk a strandi szolgálatban dolgozó vízimentőinknek?
- 2024-05-28 - Viharjelzés kvíz - tesztelje tudását!
- 2024-05-24 - Egészségnapot tartottak május 26-án, Marcaliban
- 2024-05-17 - Készítsük a gyerekeket már most a strandszezonra!
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-02 - Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a Téli Balaton-átúszáson