Egy nyaralóvendég levele a VMSZ-nek címezve
Mindig nagyon jó érzés, amikor pozitív visszajelzést kapunk a munkánkról. Nemrég egy Balatonon szabadságát töltő fürdővendég levélben fogalmazta meg az egyik strandi vízimentőnkkel kapcsolatos tapasztalatait. Köszönjük az elismerő szavakat!
A levelet változtatás nélkül közöljük:„Tisztelt Címzett!
Nyíregyházáról 2020. július 19-től 26-áig nyaraltunk Balatonakarattyán. Nagy örömmel töltött el, amikor megláttuk, hogy vízimentő szolgálatot teljesít egy fiatalember.
Először biztonságot jelentett számunkra, de amit ott tapasztaltunk az igazán dicséretes munka volt a fiatalembertől. Az igen fiatal ifjú nagyon komolyan vette a munkáját, s maximálisan, egész nap teljes odaadással teljesítette a feladatát. Többször a parton le, s fel járőrözött, felügyelve az ott lévőket, s figyelve, hogy nem kell-e valakinek segíteni. Majd elővette a csónakját, s a vízben folytatta a munkáját. Szinte kikötött a bójánál, s onnan pásztázva a terepet, figyelte az ott lévő nyaralókat, ha szükséges további segítségadás miatt. A fiatalember munkája kiváló, csak gratulálni tudok Önöknek, hogy sikerült ilyen szakember találniuk. Köszönet érte! Kívánok Önnek is, a Vízimentőknek és minden munkatársának további sok sikert, minden szépet és jót, akik csak egyet tesznek, ÉLETET MENTENEK!”
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-14 - Deeper Than It Seems - Portrait series 5.
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-14 - Vízicsúszda-kezelő
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-08 - Általános képzési szerződési feltételek
- 2024-03-08 - Általános képzői adatkezelési és adatszolgáltatási tájékoztató
- 2024-03-07 - Uszodamester