Eltűnt, majd előkerült egy szörfös
FELHÍVÁS!
A Sajkodi-öbölben szörföző baráti társaság tagjai kértek segítséget, mert egyik társuk eltűnt az erős szélben. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentő a helyszínre indultak, de közben a parton az egyik szolgálatból éppen hazafelé tartó vízimentő felvette, az akkor már az út szélén stoppoló szörföst.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata felhívja a szörfösök figyelmét, hogy miközben kihasználva a sportolásra kitűnő időjárással érkező erős, alkalmanként viharos erejű szelet, figyeljenek saját biztonságukra.A vízre csak megfelelő – neoprén – öltözetben és megfelelő mentőmellényt használva szálljanak. Tartsanak maguknál feltöltött mobiltelefont vízhatlan tokban, melyre célszerű telepíteni a BALATONHELP szolgáltatást. Ennek használatával egy gomb nyomással kérhető segítség a vízimentőktől.
Fontos, hogy a szél irányára is legyenek tekintettel és mindig annak irányával ellentétes partot válasszanak sportolásra. Így északi szélben a déli, míg déli szélben az északi part közelében hódoljanak szenvedélyüknek, mert így elkerülhető, hogy baj esetén a tó közepe felé sodródjanak.
Kellemes és biztonságos kikapcsolódást kívánunk!
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-14 - Deeper Than It Seems - Portrait series 5.
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-14 - Vízicsúszda-kezelő
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-08 - Általános képzési szerződési feltételek
- 2024-03-08 - Általános képzői adatkezelési és adatszolgáltatási tájékoztató
- 2024-03-07 - Uszodamester