Felhívás! Pályázat!
Kommunikációs munkatársakat keresünk
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a jövő évtől jelentősen fejleszteni kívánja a nyilvánossággal és a sajtóval kapcsolatos kommunikációját. Ennek érdekében a jelenlegi (egyszemélyes) kommunikációt megváltoztatjuk. A kommunikációs igazgatónk a jövőben kommunikációs tanácsadóként felügyeli, irányítja a területet, amelynek feladatai is változnak, bővülnek.
Természetesen ilyen szűk keretek között a teljes feladatkört nehéz bemutatni, de talán érthető, hogy mire készül a VMSZ 2019-től.
Ezek után a lényeg!
Keressük a Kommunikációs Csoport munkatársait, ezért pályázatot írunk ki, olyan kreatív, jó beszédkészségű, jól és helyesen író, fényképezéstől és videózástól nem idegenkedő,leendő kollégák részére, akik vállalják, hogy a fent jelzett időpontok között az egyesület kommunikációjában aktívan részt vesznek és felelősségteljes, nagyon komoly munkát végeznek.
A sikeres pályázók az első munkába állás előtt speciális képzést kapnak. Részben távoktatásban, részben személyes megjelenéssel.
2019. január 15.
A pályázat tartalmazzon minden olyan fontos dolgot, ami miatt a pályázó úgy érzi, hogy ezt a feladatot neki találták ki, rászabták a feltételeket. Legyen benne minden elérhetőség, mert a pályázat bírálói az értékelés közben bármikor kérdezhetnek, kérhetnek kiegészítő információkat.
Természetesen előnyt jelent, ha a pályázó már rendelkezik gyakorlattal, amit portfólióval (fotóval, videóval, bármilyen írással) tud igazolni. Ugyanígy előnyt jelent, de nem feltétel a vízimentő gyakorlat.
Minden pályázó készítsen magáról egy fotót, valamint egy 30 másodpercnél nem hosszabb bemutatkozó videót. Ezeket is mellékelje a pályázathoz.
A pályázatokat az alábbi e-mail címekre kérjük eljuttatni:
tarmihaly@vizimentok.hu és bagyosandor@vizimentok.hu
Információs telefonszám: +36 30 38 30 100
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-14 - Deeper Than It Seems - Portrait series 5.
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-14 - Vízicsúszda-kezelő
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-08 - Általános képzési szerződési feltételek
- 2024-03-08 - Általános képzői adatkezelési és adatszolgáltatási tájékoztató
- 2024-03-07 - Uszodamester