Gyakoribbak a riasztások!
Az előző napokban egyre több esethez riasztották sürgősségi mentőhajóinkat. Itt a főszezon, a nagy meleg, a strandokon sok a fürdőző. Ilyenkor, érthető módon mindig megnő az ellátandó eseteink száma is.
Ezért szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy akik a strandot választják kikapcsolódásuk helyszínéül, fokozottan vigyázzanak magukra, családjukra, ismerőseikre. A nagy meleg, a víz hőmérséklete, az időjárás, a frontok, a finom ételek, italok túlzásba vitt fogyasztása, mind-mind befolyással vannak a szervezetre. Fontos, hogy akiknek ismert, krónikus betegségük van, mindenképp tartsák be az állapotuknak megfelelő életmódot a strandolás ideje alatt is. Például ne felejtsék el bevenni a gyógyszereiket, fogyasszanak megfelelő mennyiségű folyadékot (vizet!), a tűző nap helyett az árnyékos helyeket keressék a parton, ne terheljék túl a szervezetüket és, ha van speciális étrendjük, akkor azt a strandon is pontosan tartsák be.A szabadság idején sokszor jobban „elengedik magukat” a nyaralóvendégek. Kicsit kitolják a határokat, bátrabbak, többet engednek meg maguknak, mint máskor. Például „buliból” sekély vízbe fejest ugranak, vagy a vízibicikliről felhevült testtel csobbannak be a mély vízbe, esetleg elalszanak egy gumimatracon, amit időközben elsodor a szél, úgy, hogy észre sem veszik. A felelőtlen magatartásnak komoly következményei lehetnek.
Hamar megvan a baj, ezért tegyenek meg mindent, hogy megelőzzék azt! Figyeljenek magukra, figyeljenek egymásra és tartsák be mindig a fürdőzési szabályokat!
Baj esetén pedig azonnal hívják a vízimentőket, a +36 30 383 8383 – as segélyhívó számon, vagy használják az ingyenesen letölthető BalatonHelp alkalmazásunkat!
|
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-14 - Deeper Than It Seems - Portrait series 5.
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-14 - Vízicsúszda-kezelő
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-08 - Általános képzési szerződési feltételek
- 2024-03-08 - Általános képzői adatkezelési és adatszolgáltatási tájékoztató
- 2024-03-07 - Uszodamester