Kampány a horgászokért
A mentőmellény nem a büntetéstől, hanem az értelmetlen haláltól véd!
A VÍzimentők Magyarországi Szakszolgálata az őszi horgász szezon elején, a csónakból horgászók életének védelme érdekében kampányt indít.
A kampány célja, hogy minél több horgász értse meg, hogy a mentőmellénynek nem a csónak orrában van a helye, mert az csak akkor nyújt esélyt a túlélésre, ha azt a gazdája felveszi!
Mindkét esetben ketten tartózkodtak a csónakban, de hiába; az életben maradt társak nem tudtak segíteni.
Mindkét esetben az áldozatok elkövették azt a hibát, hogy a csónakban nem viseltek mentőmellényt, a vízbe anélkül kerültek, így az esélyt sem adták meg maguknak arra, hogy a víz felszínén maradjanak.
A VMSZ most azért indít kampányt, hogy az egyre zordabb időben is csónakba szálló horgászok ne veszélyeztessék életüket azzal, hogy vagányságból, nemtörődömségből. kivagyiságból a mentőmellényt nem használják. Ez az eszköz életet ment!
Azoknak pedig, akik jobban értenek annak amit látnak, mint amit hallanak, elkészítettük József és Béla, a két horgász történetét.
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-14 - Deeper Than It Seems - Portrait series 5.
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-14 - Vízicsúszda-kezelő
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-08 - Általános képzési szerződési feltételek
- 2024-03-08 - Általános képzői adatkezelési és adatszolgáltatási tájékoztató
- 2024-03-07 - Uszodamester