Őrségváltás a mentőhajóknál
Partra került a Rupert. A mentőhajót tizenegy éves szolgálata után felújítják. A munkálatok idején az Ábrahám Lomac tart ügyeletet a Balaton keleti medencéjében.
A Vízimentők szerdán áthajóztak az Ábrahám Lomac kis sürgősségi mentőhajóval Keszthelyről az Alsóőrs Marina kikötőbe. A következő két hétben különleges esetben ez a hajó riasztható, illetve használható rendezvénybiztosításra a Balaton keleti medencéjében.Télen végig vízen volt és ügyeletet adott a Rupert, amelynek a kormányművét most Keszthelyen újítják fel, illetve kijavítják az elmúlt hónapokban keletkezett kisebb sérüléseit és algavédelemmel is ellátják. Várhatóan két hét alatt elkészülnek a munkálatokkal, akkor a Rupert visszatér a Balaton keleti medencéjébe, az Ábrahám Lomac pedig Révfülöpön állomásozik majd a szezonban.
A Vízimentők flottája idén bővült egy harmadik sürgősségi betegellátó mentőhajóval, amely a Dunán, Budapest térségében teljesít majd szolgálatot a nyártól.
A hétvégén egyébként vizsgáznak az első idei balatoni vízimentő tanfolyam hallgatói Keszthelyen. A következő képzés április 26-án indul Budapesten, májustól pedig folyamatosan lesznek tanfolyamok a Balatonnál. Jelentkezni a http://vizimentok.hu/hu/tanfolyamok/ oldalon lehet.
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-14 - Deeper Than It Seems - Portrait series 5.
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-14 - Vízicsúszda-kezelő
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-08 - Általános képzési szerződési feltételek
- 2024-03-08 - Általános képzői adatkezelési és adatszolgáltatási tájékoztató
- 2024-03-07 - Uszodamester