Példaértékű hozzáállás
Néhány nappal ezelőtt kaptunk egy megkeresést a Borostyán Egyesülettől (Borostyán Csömöri Családok Élményszervező Egyesülete).
Levelükben leírták, hogy gyereknapi rendezvényt szerveznek a csömöri horgásztónál, ahol a program részeként lehetőségük lesz a gyerekeknek kenuban evezni és csónakázni is. Továbbá azt is leírták, hogy utánajártak kell-e vízimentőt biztosítaniuk a vízi program miatt, de azt a visszajelzést kapták, hogy jogszabály szerint nem kötelesek erre. Annak ellenére, hogy ezt a választ kapták, ők mégis úgy gondolták, hogy a gyerekek és családok biztonsága érdekében mindenképp szeretnék, ha legalább egy vízimentő jelen lenne a rendezvényen. Ennek megoldásához kérték a segítségünket.
A rövid határidő ellenére is örömmel vállaltuk a feladatot. Május 26-án (vasárnap) kora délelőtt meg is érkezett két vízimentő kollégánk a csömöri horgásztóhoz, ahol délután kettő óráig lehetett kipróbálni az evezést. A horgásztó a gyereknapi rendezvény ideje alatt végig színesben pompázott a sok kenutól, csónaktól és a benne ülő mentőmellényes (!) gyerektől. Igen, azt is ki kell hangsúlyoznunk, hogy vízre szállás előtt mindenki kapott mentőmellényt.
Igazán példaértékű a Borostyán Egyesület hozzáállása, hisz annak ellenére, hogy a jogszabály nem kötelezte őket, mégis úgy érezték, hogy a résztvevők biztonsága az elsődleges és ennek érdekében meg is tettek mindent. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a gyerekek mentőmellényben, vízimentők vigyázó szemei előtt próbálgathatták az evezés szépségeit. A rendezvény végén kollégáink elmondták, hogy egy igazán jól megszervezett, ötletes, színes gyereknap részesei lehettek. Nem csak a gyerekek, de ők is nagyon jól érezték magukat. Azt is hozzáfűzték, hogy a szervezők jól döntöttek, amikor megkerestek minket, mert a rendezvény ideje alatt végig sokan tartózkodtak a vízen.
Az egyesületnek köszönjük a megkeresést és további sok, hasonlóan jól megszervezett rendezvényt kívánunk nekik!
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-14 - Deeper Than It Seems - Portrait series 5.
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-14 - Vízicsúszda-kezelő
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-08 - Általános képzési szerződési feltételek
- 2024-03-08 - Általános képzői adatkezelési és adatszolgáltatási tájékoztató
- 2024-03-07 - Uszodamester