Újabb elismerést kapott a VMSZ elnöke
Balaton, 2016. március 24.
A Balatoni Szövetség BALATON DÍJÁT vehette át Bagyó Sándor, elnök.
KÖZLEMÉNY
BALATON-DÍJ kitüntetésben részesítette
Bagyó Sándort, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnökét.
A díjat a Balatoni Szövetség 2016. március 23-i, balatonkeresztúri ülésén vette át a VMSZ elnöke. Bagyó Sándor a díj átvételekor azt mondta, hogy a díj nem csak az ő munkásságának, hanem a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata valamennyi munkatársának - több mint másfél évtizedes - munkáját ismeri el. A VMSZ elnöke szerint jelentősen javult a Balatonon pihenők biztonsága, de sok munkát kell még elvégezni ahhoz, hogy a kitűzött célok megvalósulhassanak.
Emlékeztetőül:
Két héttel ezelőtt, 2016. március 11-én Bagyó Sándort, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának alapítóját és elnökét, Magyarország Köztársasági elnöke „ a magyarországi vízimentés szakmai és infrastrukturális megalapozása, a hazai vizek, elsősorban a Balaton biztonságos használatának megteremtése érdekében végzett odaadó szervező- és életmentő munkája elismeréseként” a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT Kitüntetésben részesítette.
Zánka, 2016. március 23.
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-14 - Deeper Than It Seems - Portrait series 5.
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-14 - Vízicsúszda-kezelő
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-08 - Általános képzési szerződési feltételek
- 2024-03-08 - Általános képzői adatkezelési és adatszolgáltatási tájékoztató
- 2024-03-07 - Uszodamester