VMSZ VÍZIMENTŐ NAP az MCC-ben
Időpont: 2023. augusztus 26, szombat, 10-16 óráig
Helyszín: MCC Révfülöp - Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági kikötő és Diáktábor
Cím: Révfülöp, Halász u. 51-53 (a Balatontourist kemping bejáratától tovább az út végéig)
Tervezett programok:
A strand területén balesetmegelőzést szolgáló, prevenciós foglalkozások. Megtanítjuk a laikus újraélesztést minden érdeklődőnek. Vetélkedőket, játékokat szervezünk a gyerekeknek amelyek keretében megismerhetik a professzionális mentőeszközöket, illetve megtanulhatják a biztonságos fürdőzés alapvető szabályait.
A strand területén nyílt vízi bemutatót tartunk, ahol megmutatjuk a mentőeszközeinket, elmondjuk, melyik miért jó és hogyan használjuk. Beszélünk arról is, hogy ki, hogyan segíthet, ha vízben bajban lévő embert lát, illetve praktikus önmentési technikákat is tanulhatnak a program résztvevői.
Mentőtiszti autónk felszerelésének bemutatására is sor kerül, valamint az autón dolgozó kollégáink munkáját is megismerhetik az érdeklődők.
A kikötőben Alfa nevű sürgősségi mentőhajónk és legénysége mutatkozik be.
A rendezvényen Adományboltunkban számos olyan ajándék vásárolható majd, amelyek hasznosak lehetnek felnőttnek, vagy jót játszhatnak vele gyerekek. A bevételeket működésünkre fordítjuk, így a vásárlók a vízimentést is tudják ilyen módon támogatni.
Az MCC területén működő Scruton teraszán két érdekes programra is sor kerül majd. Az első előadásból a VMSZ és a vízimentés történetét, tevékenységeit ismerhetik. Délután pedig a mélyvízi mentésről és a Balatonhelpről szóló beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők.
A nap folyamán a balesetmegelőzést szolgáló kampányaink kapcsán készített filmjeink is megtekinthetőek lesznek az alábbi témákban:
- #EgyEletemEgyMellenyem kampány
- Mentőmellényállványok a strandokon
- Mentőöv tábla kampány
- Sup deszkára fel!
- Vizek veszélyei sorozat
- Fürdőzési tanácsok sorozat
A program változás jogát a szervezők fenntartják!
Várunk mindenkit szeretettel!
Korábbi hírek
- 2024-07-25 - Súlyos betegségből gyógyult gyerekeknek rendeztünk vízbiztonsági programot
- 2024-07-25 - Ma van a Vízbefulladás Megelőzésének Világnapja
- 2024-07-22 - Beszélgetés Libicki Éva, mentőtiszt kollégánkkal
- 2024-07-14 - Riasztás - 2024.07.13
- 2024-07-12 - Egész éjszaka kutató tevékenységet folytatott az egyik mentőegységünk
- 2024-07-03 - Ha Ön jól lát, akkor mindenki jól jár!
- 2024-07-01 - A vízfogyasztás nyáron kiemelten fontos!
- 2024-06-13 - Gyerekek ússzák át a Balatont HOSSZÁBAN
- 2024-06-10 - Újabb mentőmellényállványt avattunk fel, ezúttal Siófokon
- 2024-06-08 - Mi biztosítjuk a Keszthely Triathlon úszószámait
- 2024-05-30 - Milyen hátteret biztosítunk a strandi szolgálatban dolgozó vízimentőinknek?
- 2024-05-28 - Viharjelzés kvíz - tesztelje tudását!
- 2024-05-24 - Egészségnapot tartottak május 26-án, Marcaliban
- 2024-05-17 - Készítsük a gyerekeket már most a strandszezonra!
- 2024-04-30 - Okostelefonokat kaptunk egy cégtől támogatásként - Köszönjük!
- 2024-04-11 - Ki lehet nálunk vízimentő? - videó
- 2024-03-27 - A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor
- 2024-03-19 - Mi is ott leszünk pénteken Siófokon a Víz Világnapi rendezvényen
- 2024-03-09 - Elstartolt a 24 órás úszás Keszthelyen
- 2024-03-02 - Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a Téli Balaton-átúszáson