E-mail: info@vizimentok.hu
Telefon: 87/ 568 168
Fax: 87/ 568 169
Befejeződött a Hableány roncsának kiemelése, elkezdődhetnek a további vizsgálatok
Komoly előkészítés és felkészülés után, tegnap kora reggel megkezdték a Hableány roncsának kiemelését.
A Clark Ádám úszódaru elfoglalta helyét, ahonnan az emelést végrehajtotta, így összeállt a négy hajóból álló úszómű. A darushajó pozicionálása, rögzítése, az úszómű “összeigazítása” a sodrásban nem volt egyszerű. A munkálatok megkezdése előtt újra ellenőrizték a hevederekhez rögzített kötélrendszert is. Ezután kezdődött meg a kiemelési folyamat, amely pontos, összehangolt munkát igényelt minden egyes résztvevőtől.
A Hableány kiemelése csaknem nyolc órán át tartott. A roncsot, az előzetes tervek szerint, több fázisban emelték ki. A folyamat a következőképp zajlott. Először a kapitányi hídig emelték meg a hajót, majd a teremszintig, aztán a vízvonalig, majd végül az egész járművet a felszínre hozták. A kiemelésben részt vevő szakemberek elmondták, hogy a művelet legkritikusabb pontja az volt, amikor a meder aljától elemelkedett a hajótest.
A búvárok minden egyes fázis során behatoltak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat és átvizsgálják a hajó egyes területeit, esetleges holttestek után kutatva.
Amikor a kapitányi híd felszínre került, a műveletet végzők megálltak az emeléssel, és egy tűzoltóbúvár felderítette ezt a területet. Ezután a mosdót és a gépház felé vezető lépcsőt vizsgálta át. A felderítés után újabb emelés, majd szivattyúzás következett. A folyamatot nehezítette, hogy egy újabb hevedert is be kellett kötni a Hableányra, mert sérülést találtak a hajó jobb oldalán. A kiemelést tovább nehezítette az is, hogy a roncs besodródott az uszály alá.
A terem átvizsgálása után a Hableányt tovább emelték. A roncs felszínre kerülésekor először a hajó orrát emelték, majd ehhez igazították a hátulját, aztán két csörlő segítségével átemelték egy uszályra, rögzítették a roncsot, majd a Botond nevű tolóhajó irányításával elszállították a csepeli szabad kikötőbe.
A hajótestben végzett többszöri felderítés során négy holtestet találtak a búvárok.
A hatóságok felkészültek a Hableányból esetlegesen kiömlő üzemanyag felfogására is, mivel a hajótestben körülbelül 1400 liter gázolaj lehetett.
Kora délután zárultak le a kiemelési munkálatok. A sérült hajót most egy – már napokkal korábban kialakított - lezárt területen vizsgálják. A speciális, erre kialakított helyszínen a szakemberek rendőrségi, hajózási és nautikai vizsgálatokat folytatnak az elkövetkező időszakban.
Személyes zárógondolatként szeretnénk elismerésünket kifejezni mindazoknak, akik szaktudásukkal segítették ezt az igen nehéz és komoly munkafolyamatot. A TEK kiemelkedő, profi és maximálisan empatikus hozzáállása példaértékű volt. Örülünk, ha csak egy picivel is, de mi is hozzájárulhattunk ehhez a nem mindennapi csapatmunkához.
Forrás: A cikk az M1 híradó beszámolói és a TEK Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Osztály vezetőjének hétfői nyilatkozata alapján íródott.
Korábbi hírek
- 2023-11-30 - Vásárolj adományboltunkban, ezzel a vízimentést támogatod!
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás