Sikerült újraélesztenünk az egyik úszót a Balatonátúszáson
Egy 51 éves férfi mintegy 500 méter leúszása után kimászott az úszófolyosót biztosító vitorlásra, mert rosszul érezte magát.
Ezután eszméletét vesztette, a vitorláson tartózkodó család egyik tagja stabil oldalfekvésbe tette, miközben jelezték az egyik, épp ott haladó mentőhajónknak, hogy baj van. Kócsag hajónk vezetője azonnal riasztotta az északi parthoz tartozó versenyhelyszínen szolgáló sürgősségi mentőhajónkat, ami pillanatokon belül ott termett, akkor a betegnek már nem volt keringése.Kollégáink megkezdték az újraélesztést – mentőorvosunkat és mentőápolónkat a hajón szolgáló két vízimentő matróz segítette. A defibrillátor által leadott első sokk sikeres volt, ezután tudták stabilizálni a beteget még a vitorláson. Majd sürgősségi mentőhajónkra emelték a férfit, és a parton átadták az Országos Mentőszolgálatnak, amely egy esetkocsival, egy helyi mentőegységgel és az épp akkor érkező mentőhelikopter személyzetével együtt készítette fel a beteget a kórházba szállításra. Összesen 14 bajtársunk dolgozott azért, hogy a férfit stabil állapotban szállítsák el.
Gratulálunk minden mentésben résztvevő kollégánknak és bajtársunknak! A Rupert mentőhajó legénységét Pamuk Balázs, Dr. Szedlák Balázs, Hegedűs Krisztián, Fekete András és Dencs Domonkos alkotta. Köszönjük annak a laikus hölgynek, aki épp pihenőt tartott az úszásban a vitorláson, hogy nagyon talpraesetten követve mentőorvos kollégánk utasításait részt vett a beteg stabilizálásában. És köszönettel tartozunk a révfülöpi mólón található kávézónak azért, hogy biztosította a jeget a partra szállítást követően az agyvédő hatású testhőmérséklet-csökkentő kezeléshez.
Az ilyen nagy rendezvények megmutatják, mennyire fontos, hogy a lehető leghatékonyabban, a legmagasabb szakmai színvonalon tudjunk segíteni a bajbajutottaknak, és akár a nyílt vízen sürgősségi ellátást tudjunk biztosítani. Azért, hogy ezt speciális körülmények között is meg tudjuk tenni, két darab, úgynevezett airboat mentőhajóra gyűjtünk. Ezekkel mocsaras, belvizes vagy jéggel borított vizeken is tudnánk menteni. A gyűjtésről részleteket itt olvashatnak.
Korábbi hírek
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás
- 2023-08-21 - VMSZ VÍZIMENTŐ NAP az MCC-ben
- 2023-08-21 - Hogyan kell fogadni a mentőhelikoptert?
- 2023-08-16 - TEGNAP TÉNYLEG ÉLETET MENTETT A MENTŐMELLÉNY!
- 2023-08-14 - Ez a Balaton egyik legnagyobb veszélye – mégis kevesen tudnak róla
- 2023-08-14 - Amit minden SUP-osnak tudnia kell
- 2023-08-10 - Miért szeretik az emberek a balesetmegelőző roadshow-inkat?
- 2023-08-10 - Négy gimnazistát mentettünk ki egy süllyedő vitorlásról
- 2023-08-08 - Ők vigyáznak ránk a Dunán, olvasható a polce.hu oldalán
- 2023-08-07 - Balatoni emberek: Interjú Alsóörs polgármesterével, Hebling Zsolttal
- 2023-07-31 - Miért nem hordasz mentőmellényt – és miért nincs ebben igazad?
- 2023-07-27 - Idén is összefogott "Biztonságban a Balatonon" elnevezésű balesetmegelőzést szolgáló eseménysorozat keretében a VMSZ és a CIG Pannónia Csoport
- 2023-07-25 - MA VAN A VÍZBEFULLADÁS MEGELŐZÉSÉNEK VILÁGNAPJA
- 2023-07-24 - A Balaton-átúszáson segítettük tegnap az úszókat
- 2023-07-21 - Fürdőzési tanácsok azért, hogy ne kerüljünk bajba
- 2023-07-21 - Vendéglátósok a vízimentőkért