A Jókai hajó megmentője – Vanyolai Sándor

A Balaton egyik legszebb sétahajója, a Jókai, az elmúlt több mint 25 évben a Vanyolai család tulajdonában volt, apa és fiai vezették a Balatonfüredről indulva. A Jókai a Balaton egyik legrégebbi hajója, gőzösnek épült több mint 110 évvel ezelőtt.

Vanyolai Sándor mentette meg az enyészettől, miután hosszú évekig rozsdásodott a Tisza partján a másfél méteres gazban. Arra kértük a Vanyolai Hajózási Kft. vezetőjét, hogy meséljen arról, mi mindent tett a Jókaiért, és miért volt fontos ez neki. A most 36 méter hosszú, 5,2 méter széles, 100 tonna súlyú hajó tavaly év végén került a BAHART tulajdonába.

-A hajózás önöknél családi hagyomány, apáról fiúra öröklődik.

-Igen, már az édesapám is a tengerhajózásnál volt 35 évig, parancsnokként fejezte be. A fiaim is hajóznak, a saját cégünkben. Én pedig 18 évesen a tengerhajózásnál kezdtem, miután leérettségiztem a gépipari szakiskolában Győrben.

Érettségi után édesapámmal elmehettem egy útra a Hazám tengerjáró hajóra, gépápolóként dolgoztam ott, majd utána katona lettem, és utána természetesen a tengerhajózásnál kezdtem dolgozni. Magyarországnak, ha jól emlékszem, 16 darab tengerjáró hajója volt akkor, és ezeken magyar személyzet volt.

- Honnan hova hajóztak ezekkel az áruszállító hajókkal?

- A Dunáról indultunk idehaza, és lementünk a Fekete-, a Földközi-, az Égei-, a Márvány- vagy az Adriai-tengerig. Legjobban a Vörös-tengert szerettem, 40 méter mélyre le lehetett látni, gyönyörű korall élővilágot lehetett megfigyelni.

- Ez azt jelenti, hogy akkoriban többet volt vízen, mint szárazföldön?

- Igen, általában fél évig, egy évig voltunk távol. Utána pedig itthon szabadságon.

- Hány évig volt ez a hivatása?

- Tíz évig, mert sajnos cukorbeteg lettem, és a cukorbetegséggel nem lehet a tengeren hajózni. Gépápolóként kezdtem, majd utána géptiszti tanfolyamra mentem és második géptisztként dolgoztam, amikor el kellett jönnöm onnan. Az első géptisztnek a főgépek volt a feladata, a második géptisztnek a segédgépek, a harmadik géptisztnek a kisegítő berendezések.

A hajó és kapitánya, a Jókai és Vanyolai Sándor

- Amikor kiderült, hogy tengerre nem hajózhat többet, hogyan tudott a hajózás közelében maradni?

- Rendkívül érzékenyen érintett engem ez. Nekem ez volt az életem, és elképzelni nem tudtam, hogy máshol dolgozzak. Választhattam, hogy vagy a Dunára megyek, vagy a Balatonra, vagy Tiszára. A Balatont választottam.

- Pedig a Dunán sokat hajózott, tehát azt ismerte jól.

- Igen, de a dunai kikötőkben, amikor találkoztam a dunai személyzettel, mindig az volt az érzésem, hogy más emberek, más beállítottságúak, mint mi. Talán ezért választottam a Balatont, pedig egyáltalán nem ismertem. Csak gyerekkoromban jártam ott, úttörőként.

- Milyen munkakörben tudott itt elhelyezkedni?

- A MAHART-nál, a balatoni hajózási részlegnél kezdtem gépüzemvezetőként. Érdekes, hogy a legelső hajó, amire beszálltam itt, az a Jókai volt. Akkoriban a Jókaiban a „kis” Budapest tengerjáró hajó egyik dízel motorja volt. A Budapestet leselejtezték, szétvágták, a motorjait pedig ide, a Balatonra hozták. Az egyik a Jókaiba került, a másik a Kelénbe. Nekem ez egy jó érzés volt, hogy egy tengeri hajó motorjával dolgozom a Jókain.

Aztán letettem a kormányos vizsgát, majd később hajóvezető-gépüzemvezetőként dolgoztam. Itt kettős beosztás volt, hisz így embert letett megspórolni. Turistahajókon szolgáltam, de ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkoztunk áruszállítással. Előfordult, hogy vontatmányokat, uszályokat kellett vontatni, vagy cölöpverőt, markolót a kikötői javításokhoz, átalakításokhoz.

1913. június 28-án bocsátották vízre a Jókait a Balatonon, a siófoki sólyán

Fehérre festve immáron kirándulóhajóként

A Kelén, a Jókai és a Helka triója a húszas években

- A Balatoni Hajózási Leányvállalattól hogyan jutott el a saját vállalkozás indításáig?

- A rendszerváltáskor a Tünde nevű hajón voltam hajóvezető - gépüzemvezető. Az akkori igazgató behívott, és azt mondta nekem, „Sanyi, ajánlatot teszek neked. A sétahajózás ráfizetéses a cégnél, ezt nem tudom üzemeltetni a többi ágazat mellett”. Akkoriban volt a komp, a személyhajózás - ami menetrend szerint működött, és ott volt a műhely részleg is. Az igazgató úr azzal a javaslattal élt, hogy béreljem ki a Tündét, és kísérletképpen próbáljam meg sétahajózási tevékenységgel üzemeltetni Balatonfüreden. Három évre béreltem ki a hajót.

Kétségeim voltak, mert nem tudtam, hogy azt a pénzt ki tudjuk-e termelni. Az első évben egymillió forintról volt szó. Az igazgató úr, úgy gondolta, hogy településenként, ahol igény van rá, bérbe ad egy hajót sétahajózási tevékenységre, és majd ezek a vállalkozók kialakítanak egy kapcsolatrendszert, ettől pedig működni fog ez a tevékenység. És valóban, kerestük a kapcsolatot utazási irodákkal, szállodákkal, akiktől a vendégeket vártuk. Három év után már sikeresek is voltunk, egészen a tavalyi évig.

A Körös-parton rohadó hajó 1984-ben

- Hol volt a Jókai ekkor, a kilencvenes évek elején?

- 1980-ban a Jókait elajándékozták a Tiszára a vízi úttörőknek. Ott teljesen lelakták a hajót. Egy árvíz alkalmával partra került úgy, hogy a hajó fara a vízben volt, az orra pedig kint a parton, amikor az árvíz visszavonult, és évekig úgy állt. Én nem tudtam erről, hiszen a Tiszára nem jártam.

A Hajózási Felügyeleten, Budapesten voltak nagyon jó barátaim. Köztük volt Busa Pista bácsi is, aki ismerte az országban az összes hajót, hisz ő vizsgáztatta azokat. Elmentem vele a Tiszára egy vízibuszt nézni, amit felajánlottak nekem megvételre. A vízibusz nem tetszett, és amikor jöttünk vissza, és akkor ezt mondta: „Te, Sanyikám, a Jókai itt van Tiszalökön, nekiálltak a felújításának, de elfogyott a pénz. Nézzük meg!”

És akkor megláttam a hajót, nyakig érő gazban a parton, a homokban. Egy rozsdás héjlemez volt, semmi más. Nem voltak ülések, nem volt motor, hajócsavar vagy kormánylapát. Utána nagyon sokat gondolkodtam, hogy mennyire igaza van a Pista bácsinak, hogy ebből a hajóból én tudnék csinálni valamit.

Ekkor próbáltam a hajót megvenni, de ez is egy érdekes dolog volt. Tiszalökön egy kft. megrendelte a hajó felújítását, és kiderült, hogy tartozik a tiszalöki hajójavítónak egy csomó pénzzel. Ezért, a hajójavító úgy gondolta, hogy a hajó ennek fejében már az övék. Velük tárgyaltam a hajó megvételéről, de furcsa módon soha nem tudtak árat mondani.

Aztán a Hajózási Felügyeleten utánanéztem, hogy hogyan is van ez. Kiderült, hogy a kft., amelyik a hajó javítását megrendelte, két magánszemélyé volt, de ez a cég tönkrement, felszámolás alá került, és a tulajdonos pedig a két magánszemély, nem a kft. Megkerestem az egyik tulajdonost, és beszéltünk róla, hogy megvenném a hajót. Ő azt mondta, hogy ilyen jogi háttérrel nem akarja eladni. Mondtam neki, hogy én vállalom ezt a jogi hátteret, és mondjon nekem egy árat. Mondott egy árat, én mondtam egy másikat, és elváltunk.

Aztán egyik éjszaka nem tudtam aludni. Úgy éreztem, hogy a hajót meg kell venni, különben megveszi valaki más. Megkértem az ügyvédemet, hogy írja meg a szerződést, és elküldtem Pestre, hogy vegye meg a hajót. Megvette azon az összegen, amit én mondtam. Aztán fölhívott a tulajdonos és a szememre hányta, hogy nem ebben az összegben állapodtunk meg. Mondtam neki, hogy nem állapodtunk meg, csak ő is mondott egy összeget, meg én is. Erre azt felelte, hogy vegyem tudomásul, hogy ezt a különbözetet nálam le fogja inni. Azóta sem találkoztam vele.

Természetesen a hajót átírattam a nevemre a Felügyeleten, a szerződés alapján. Aztán elmentem Tiszalökre, hogy megkérdezzem, mikor vehetném tulajdonba. Ott azt mondták, hogy ne röhögtessem már őket, a Jókai az övék. Én pedig mutattam a hajóbizonyítványt, hogy bizony a hajó már a nevemen van. Hiába hívták azonnal a jogászaikat, kiderült, hogy nem tudnak mit tenni. És ekkor ajánlatot tettem nekik, hogy itt rendelem meg a hajó javítását, és még egy bizonyos összeget fizetek annak fejében, hogy nem pereskednek. Ezt el is fogadták.

Elkezdődtek a felújítási munkálatok. Ez nem ment egyszerűen, mert négy és fél óra autóútra voltak tőlem, és a tervezőmérnökkel sem értettünk mindenben egyet. De egy év alatt elkészült a hajó. Egy asztalosbrigád megcsinálta a bútorzatot, a hajócsavart magához a hajóhoz terveztettem Rijekában.

A Jókai eredeti jellegrajza (1913-1930)

A Jókai jellegrajza az átfestés (1926), a felépítmény meghosszabbítása (1948) után

Jellegrajz 1954-től

Jellegrajz az 1963-as átépítés után

A Jókai jellegrajza napjainkban

- A barátai, a családja hogyan fogadták, hogy egy ilyen nagy beruházásba kezd, csak azért, hogy egy ilyen szép turistahajó legyen a Balatonon?

- Finoman szólva is kétségekkel fogadták. A feleségem először azt mondta, hogy nem vagyok normális. De aztán ebben is száz százalékosan támogatott, mint mindenben, amibe belefogtam. A Jókai felújítását saját erőből és hitelből csináltam. És nagyon sok barátom segített a tervezésnél, a hajó kialakításánál a legapróbb részletekig. 

- Hogyan került a Balatonra a hajó a Tiszáról?

- Normális körülmények között lementünk volna a Tiszán, és fel a Dunára, onnan pedig a Sió csatornán haza a Balatonra. Igen ám, de lementünk Szegedig, és olyan magas volt a Tisza vízállása, hogy a híd alatt nem fértünk el a Jókaival. Ott kellett tartani egy télen át, egy parti fákhoz volt kikötve.

Aztán később, amikor elindultam volna a Dunára, kitört a délszláv háború, berobbantották a hidakat, és nem engedtek át bennünket. Iszonyatos pénzt fizettem „zsebbe” azért, hogy átengedjenek a lerombolt hidak mellett. Ez volt az első hajó, amelyik kapott engedélyt az átmenetelre. És amikor feljöttünk, kiderült, hogy a Sióba nem adnak vizet. Így újra megálltunk.

Korábban, ahhoz, hogy kifizessük a Jókait, el kellett adnom a tulajdonomban lévő Szabadi nevű vízibuszt. Azt a Dunára adtuk el, de víz híján azt meg nem tudták felvinni a Balatonról a Dunára. Megbeszéltük az új tulajdonossal, hogy mi üzemeltetjük tovább a Szabadit a Balatonon, neki meg odaadjuk a Jókait. Így egy évig Budapesten járt a Jókai. Kivéve akkor, amikor a filmesek kibérelték a Hídember című film forgatásához egy másfél hónapra.

Aztán egy év után elhatároztam, hogy mindenképpen elhozom a Balatonra. Volt egy nagyon jó barátom, akinek nehézgép szállítmányozási cége volt. Szerencsére elvállalta, hogy elhozza.

- Szárazföldön egy ekkora hajót?

- Igen. Dunaföldváron egy 400 tonnás daru kivette, rátették egy 24 tengelyes trélerre és elhoztuk. Siófok-Kilitire vittük az árvízkapuhoz. Hidraulikával felemeltük az utánfutót, alásólyáztuk és hosszában beengedtük a vízbe. A hajókat nem hosszában szokták a sólyára tenni, hanem keresztben. De ezt hosszában tettük, mert úgy volt a legegyszerűbb.

Daruzás a felújítás után

Közúti szállítás

2002. augusztus 20-án ért a hajó ide, Balatonfüredre, tehát négy évi vergődés után. Nagyon jó érzés volt áthajózni vele. A helyiek is örömmel fogadták, Füred mindig is úgy érezte, a Jókai ide tartozik. Négyen vezettük az elmúlt huszonegy évben, én, a két fiam és a Balaton egyetlen női hajóvezetője, aki nálunk dolgozott a hajó eladásáig.

Ismét teljes pompájában a Balatonon a Jókai

A Jókai a Balaton harmadik leghosszabb ideje szolgáló gőzhajója. 1913-ban építette az Óbudai Hajógyár Siófokon. A gőzös túlélt két világháborút, valamint azt, hogy akna robbant mellette és azt is, hogy a német csapatok elsüllyesztették. Többszöri kiselejtezés után mentette meg Vanyolai Sándor és hozta nagyon szép állapotba, amit bárki megcsodálhat, ha elmegy Balatonfüreden a kikötőbe. A Jókai most már a BAHART klasszikus flottájában szolgál a tó két legrégebbi hajójával, a Helkával és a Kelénnel együtt.