Bankszámlaszámunk: 10404955-49515811-00000000

Adószámunk: 18929885-2-19

Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383

Az idei gyerektáborunkról

A gyerekek ma mennek haza a vízimentő táborból, amit őszintén sajnálunk, mert számunkra ez a nyár egyik fénypontja.

Nagyon sok mindent megtanítunk a 8-14 éves korú gyerekeknek, amit egy vízimentő is elsajátít a képzése során: a nyílt vízi úszást, az eszközös mentést és az elsősegélynyújtás alapjait is. A gyerekek sem igazán akarnak hazamenni a tábor végén, annyira élvezik. A táborvezetőinket arról kérdeztük, hogy ők miért szeretik ezt a programot. Mindannyian több éve táboroztatnak.

Szijártó Laura:

“A legjobb érzéssel az tölt el, amikor azt látom, hogy a gyerekek ugyanazokat a gyakorlatokat meg tudják csinálni, mint a felnőttek - akár úszásról, akár elsősegélynyújtásról van szó. Nagyon sokat fejlődnek egy hét alatt is. Van olyan kicsi gyerek, aki szinte egyáltalán nem tud úszni, úgy kezdi a tábort. Végül úgy megy el, hogy 50 métert tud úszni megállás nélkül a Balatonban. Napi 2-3 óra nyílt vízi úszóedzést tartunk nekik, és ez már elég egy ilyen fejlődéshez.
A legjobban persze azt várják, amikor elmegyünk megnézni a sürgősségi mentőhajót, a Rupertet. Szerintem ez a legnépszerűbb program minden táborban, még azoknak is, akik többedszer jönnek vissza.”


Varga Erik:

“A gyerekek őszintén örülnek annak, hogy megtanulnak valamit, amit máshol nem tudnak megtanulni. Ez nagyon jó érzés számomra. De a legnagyobb elégedettséggel az tölt el, hogyha a strandi vízimentők szolgálati beosztásában meglátom egy volt táboros gyerek nevét. Többen is vannak, akik velünk táboroztak, és most már a kollégáim.
A gyakorlati oktatás során nagyon szeretem figyelni, hogy milyen gyorsan szoknak hozzá a nyílt vízhez. A gyerekek általában medencében tanulnak úszni, ami egy teljesen más közeg. Az a célunk, hogy a természetes vizekben is kialakuljon a vízbiztonságuk, illetve egy biztos úszástudás. Először csak sekély vízben csinálnak feladatokat, fokozatosan engedjük őket a mélyebb vízbe, de a nagyok is csak addig mehetnek be, amíg még kényelmesen leér a lábuk. Meg kell szokni, hogy nem csempe van a lábuk alatt, nem átlátszó a víz, hullámzik is, és megtanulnak tájékozódni is. Elképesztően könnyen megy ez nekik."


Eriket kell elkapni a vízben

Szücs Izabella

“Nemcsak mi oktatjuk a gyerekeket, hanem én is sokat tanulok a tőlük: türelmet, kitartást (például az úszás feladatoknál), és leginkább azt, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz. Ide mindig olyan gyerekek jönnek, akik szépen viselkednek a másikkal, még akkor is, ha kialakul egy kisebb konfliktus.
A visszajáró gyerekek mindig mesélik, hogy mit láttak, látnak, amikor a szüleikkel strandra mennek. Feltűnik nekik, ha valaki felelőtlenül fürdőzik. Ők már igazán tudatos strandolók, nagyon jó érzés, hogy ezt tőlünk tanulják. És többen mondják, hogy ők bizony vízimentők lesznek, ha nagyok lesznek.
Az elméleti oktatást is a parton tartjuk, árnyékban, a fűben ülve. A kedvencük az újraélesztés tanulása, amit egy erre a célra kifejlesztett műanyag babán gyakorolnak. Általában egy 10 év fölötti gyerek már megtanulja olyan erővel végezni a mellkaskompressziót, hogy meg tudja csinálni helyesen az alapszintű újraélesztést. Persze ők még hamar elfáradnak, de megtanítjuk nekik, hogy hogyan kell felváltva végezni, így közösen akár egy igazi bajbajutott életét is meg tudnák menteni.”




A tábort Alsóörsön tartottuk idén is. Az idő nagy részét a helyi strandon töltötték a gyerkőcök. Nagy öröm volt számukra, amikor az egyik nap meglátták, hogy egy volt táboros társuk áll a parton vízimentő egyenruhában. Süveges Anna Panna a második vízimentő táborában döntötte el, hogy ő is vízimentő lesz. Várnia kellett pár évet, amíg betöltötte a 16. életévét, és jelentkezhetett a tanfolyamra, amit idén végzett el.


Ismerje meg támogatóinkat

Ismerje meg együttműködő partnereinket

1%