E-mail: info@vizimentok.hu
Iroda: +36 30 538 2151
Balaton-átevezés 2020
Augusztus 16-án, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében került megrendezésre a 2020-as Hervis Balaton-átevezés.
A reggeli borongós idő sem vette el a kedvüket a versenyre érkezőknek, így idén is rengetegen, pontosan 3102-en (1293 egységgel) álltak rajthoz és vágtak neki a Fonyód – Badacsony – Fonyód közötti 9 kilométeres távnak. Az előző évekhez hasonlóan most is több versenykategóriában lehetett nevezni. A kategóriákat – kajak, kenu, SUP, evezős, sárkányhajó – a sporteszköz meghajtásához használt lapát határozta meg.A szél, a hullámzás és az eső azonban feladta a leckét az átevezőknek. A kedvezőtlen időjárás miatt 17 résztvevő szorult a segítségünkre, rajtuk kívül pedig nagyon sokan álltak ki egy időre mentőhajóink mellé, hogy víztelenítsék a kajakjukat, vagy kenujukat. A verseny biztosításában 5 mentőhajóval – köztük a DunaHelp Alfa sürgősségi mentőhajóval – vettünk részt.
Hiába a szeszélyes, esős idő – ami miatt még a rajtot is fel kellett függeszteni egy időre –, a résztvevők hangulata a verseny végéig derűs maradt. Az 1293 induló egység közül 1177 ért célba, 116 egység visszafordult, vagy feladta. A lényeg, hogy így, vagy úgy – versenyen belül, vagy versenyen kívül –, de mindenki jókedvűen és épségben ért partot!
Gratulálunk a 2020-as Balaton-átevezés sikeres teljesítőinek!
Korábbi hírek
- 2023-11-30 - Vásárolj adományboltunkban, ezzel a vízimentést támogatod!
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás