E-mail: info@vizimentok.hu
Iroda: +36 30 538 2151
Három újabb mentőmellényállványt helyeztünk ki
2023. június 2. Keszthely – Az új állványok Keszthelyen a Városi Strandon, Gyenesdiáson a Diási Játékstrandon és Balatonlellén a BL YachtClub kikötőjében találhatók.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) három új mentőmellényállványt helyezett ki balatoni strandokon és egy kikötőben, ahonnan a gyerekek ingyenesen vehetnek kölcsön mentőmellényeket strandoláshoz.Az állványokon 12 darab különböző méretű, gyermeknek való mentőmellény található, amelyeket bárki leakaszthat és ráadhat a gyermekére, amíg a strandon vagy a kikötőben van. Utána csak vissza kell tenni az állványra. Az állványt könnyen megtalálják a szülők és a gyerekek, mert egy óriási, narancssárga mentőmellényt formál.
“Ez az első állványunk, amit nem strandon, hanem kikötőben helyeztünk ki – mondta el Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke a BL YachtCluban az átadáson. “A kikötő nagyon veszélyes hely a gyermekek számára. Számos esetben a szülők mással vannak elfoglalva és hamis biztonságérzetük van, mert nem a nyílt vízen tartózkodnak. Egy kisgyereknek már a kikötőbe érkezés pillanatától viselnie kellene a mentőmellényt, mert úgy semmilyen körülmények között sem merül el, még akkor sem, ha beütötte a fejét esés közben és eszméletét vesztette. Néhány éve ettől a kikötőtől nem messze fulladt meg egy óvodás kisfiú, játék közben beesett a vízbe, és ezt senki nem észlelte sokáig…
A BL YachtClub kikötője ideális arra, hogy sok embernek felhívjuk a figyelmét arra, nagyon kell vigyázni a gyermekekre a vízparton. Itt nem csak kikötő, hanem strand is van, nagy közösségi tér közvetlen a parton, ahol sok időt töltenek kisgyerekes családok is. Ráadásul sok vízparti apartman található a területen, ahol gyerekekkel is megszállnak. Szeretnénk, ha az itt nyaralók használnák a kihelyezett mentőmellényeket ” - tette hozzá.
A mentőmellényállványt nem csak azért terveztük ilyen nagyra és élénk színűre, hogy könnyen megtalálják a szülők és a gyerekek, hanem azért is, mert egy nagy felkiáltójelnek szánjuk: tessék jobban vigyázni a gyerekekre, a kikötőkben a parton is mindig adjanak rájuk mentőmellényt!
Az első mentőmellényállványokat tavaly nyáron helyeztük ki. Számos pozitív visszajelzést kaptunk, hogy használják a gyerekek. A tavalyi mellényeket átvizsgáltuk, cseréltük és javítottuk, ha szükségesnek láttuk. Idén nyáron már 7 helyszínen várja a gyermekeket ez a közösségi mentőmellény szolgáltatás. A három új helyszínen túl Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon, Balatonkenesén a Bezerédj Strandon, Alsóörsön a Községi Strandon, és Balatonlellén a Napfény Strandon. Köszönjük a Kürt Zrt.-nek, a Hungexpónak, a Balatoni Yacht Clubnak és a Megoldás Mozgalomnak, hogy finanszírozták az állványok elkészítését!
Az idei évben kihelyezett három új mentőmellényállványt a Balaton Fejlesztési Tanács által - a „Balaton fejlesztési feladatok támogatása” terhére az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatási programja keretében – a „2022. évi Közbiztonság vízbiztonság fejlesztése” programjához biztosított forrásból finanszíroztuk.
Korábbi hírek
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás
- 2023-08-21 - VMSZ VÍZIMENTŐ NAP az MCC-ben
- 2023-08-21 - Hogyan kell fogadni a mentőhelikoptert?
- 2023-08-16 - TEGNAP TÉNYLEG ÉLETET MENTETT A MENTŐMELLÉNY!
- 2023-08-14 - Ez a Balaton egyik legnagyobb veszélye – mégis kevesen tudnak róla
- 2023-08-14 - Amit minden SUP-osnak tudnia kell