E-mail: info@vizimentok.hu
Iroda: +36 30 538 2151
I. Sulisárkány fesztivál Sarudon, a VMSZ támogatásával
Új program készül gyökeret verni a Tisza-tavon. A Tisza-tó Active, azaz Fedezd fel a Magad természetét címet viselő program keretében a szervezők arra törekszenek, hogy a Sarudi-medencében illetve a Tisza-tavon új sportokat népszerűsítsenek, és izgalmas versenyeket szervezzenek. 2015. május 23-án a Magyar Kajak-Kenu Szövetség jóvoltából például megrendezésre került az I. Sulisárkány Fesztivál, melyen több mint 100 iskolás gyermek vett részt.
Az ingyenes rendezvény lebonyolítását Sarud képviselőtestülete, a vízirendészet, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Kötivizig és a helyi vállalkozók támogatták, példát mutatva a társadalmi összefogás által megvalósuló fiataloknak szóló, szabadidős és sportrendezvényre.
A verseny 5-6., illetve 7-8.osztályok között zajlott, 11 fős hajókban. A 10+1 tagú legénység soraiban 2 lánynak is helyet kellett foglalnia. A rendezvényre versenyen kívül a Sarudon pihenő iskolák, csoportok, sőt felnőtt csapatok is benevezhettek, kipróbálhatták a sárkányhajózást.
Az izgalmas verseny szemerkélő esőben, ám nagyszerű hangulatban zajlott. Nekünk nagy élmény volt és őszintén reméljük, hogy a jövőben egyre több színes, büszke sárkányt látunk majd, amint a Tisza-tó vízét szeli.
Korábbi hírek
- 2023-11-30 - Vásárolj adományboltunkban, ezzel a vízimentést támogatod!
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás