E-mail: info@vizimentok.hu
Iroda: +36 30 538 2151
Készülünk a következő nyárra
Várjuk leendő kollégáinkat
Siófok, 2013. szeptember 12.
Egyesületünk az idén 65 helyszínen biztosított strandi vízimentő szolgálatot. Júliusban naponta több mint száz vízimentőnk figyelt egyszerre a strandolókra és fürdőzőkre. A szezon szeptember első hétvégéjével lezárult, de mentésirányítási központunk természetesen továbbra is elérhető.
A nyár folyamán összesen több mint 300 kollégával oldottuk meg a folyamatos szolgálatot, akik 3000 alkalommal láttak el könnyű sérüléseket, közel 100 esetben pedig az Országos Mentőszolgálatnak adták át a helyszínen a segítségre szorulót. Elmondhatjuk azt is, hogy az általunk biztosított fürdőhelyek üzemeltetői elégedetten nyilatkoztak idei együttműködésünkről is.
Linkajánló |
Sokat dolgozunk azon, hogy a szolgálatot egyre magasabb színvonalon és egyre jobban képzett vízimentőkkel biztosítsuk. A fenti számok is okot adnak arra, hogy már most gondoljunk az elkövetkező nyárra is és bármennyire nem tűnik aktuálisnak, uszodamesteri tanfolyamaink mellett a vízimentő képzést is folytatjuk az őszi időszakban.
Akik most elvégzik tanfolyamunkat, jövőre már májustól szolgálatba állhatnak egyesületünk kötelékében, így azok a diákok, akik a nyáron dolgozni szeretnének, már most biztosíthatják helyüket egy igazán erős, lendületes csapatban.
Korábbi hírek
- 2023-11-30 - Vásárolj adományboltunkban, ezzel a vízimentést támogatod!
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás