Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

Megújult a vízimentő oktatás

2020, ahogy szinte az élet minden területén, a vízimentő oktatásban is változásokat hozott. Az új helyzet megkívánta, hogy az eddig kialakított és jól működő oktatási rendszerünket újragondoljuk, átalakítsuk. Illés Zoltánnal, az oktatási csoport vezetőjével, Tápay Tamással, tapasztalt oktatónkkal és Pásztor Zsolttal, az oktatásszervezésért felelős kollégánkkal beszélgettünk a megújult vízimentő oktatásról.

Online oktatófelület

Zoli, téged kérdezlek először. Te pont az átalakulás idején vetted át az oktatási csoport vezetését. Milyen kihívásokat hozott ez az életedbe?

Zoli: Eleve kihívás volt átvenni az oktatást és az plusz kihívás volt, hogy át is kellett állnunk. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy nagyon hatékony és nagyon jól működő rendszert sikerült kialakítanunk. Nyilván még ki kell forrnia magát, be kell járódnia, de a hallgatóink visszajelzései alapján is azt mondhatom, hogy akár jobb is lehet így.

Illés Zoltán
Vizsgadolgozatok javítása

Gondolom hatalmas munka volt az új, online rendszer felépítése, kialakítása.

Tomi: Munkának hatalmas munka volt. A legnehezebb talán az volt, hogy kitaláljuk, milyen felületen is csináljuk meg. Mégiscsak egy vízimentő oktatásról beszélünk, nem túl online oktatás kompatibilis, hogy őszinte legyek. Sokáig kerestük, aztán eszembe jutott az a rendszer, amit az egyetemen használunk. A rendszer maga üres volt, egy csontváz. A nulláról kellett felépíteni. Bejelentkezési felület, ennyi volt, amit adott, ezen kívül mindent mi csináltunk. Én kitaláltam mit hogyan csináljunk, hogy minél jobb legyen, Zoli meg erre ráültette az anyagot. Természetesen abban is segítettem neki. Ki kellett egészíteni a tankönyv anyagát is. A személyes oktatáson nagyon sok extrát mondunk el, nem a könyvet olvassuk fel, hisz az le van írva. Ezeket az extrákat kellett megfogalmazni és leírni.

Tápay Tamás

Az online oktatás anyaga kiteszi ugyanazt a tanulmányi időt, mint amennyit a régi tanfolyam kilenc napja alatt foglalkoztatok az elméleti anyaggal?

Zoli: Órában ugyanott vagyunk, ugyanannyi a velünk töltött idő, ugyanúgy elmondunk mindent, ugyanúgy helyretesszük az elméleti témakörben felmerülő dolgokat, tehát megtörténik ugyanaz, ami amúgy egy tanfolyamon megtörténne, csak most átrendeződött egy kicsit az oktatásunk. Előbb megtanítunk minden elméletet, témakörönként modulzáró teszteket íratunk, hogy mindenki ellenőrizni tudja a tudását. Tettünk fel a rendszerbe tanulási segédanyagokat, illetve az egész online elméleti részt egy próbavizsgával zárjuk. Ott már nagyon jó képet kapunk mi is és a hallgatók is arról, hogy mennyire volt elég az a tanulás, amit ők belefektettek.

Tomi: Ha valaki valóban fordít rá időt, akkor annyi időt el tud vele tölteni, mint amennyit eltöltöttünk a kilenc nap alatt a régi rendszerben.

Szigorúak a tesztek a tanfolyam végén?

Tomi: Igen, nyolcvan százalék fölött kell teljesíteni.

Akinek nem sikerül a tesztje, tud segítséget kérni tőletek?

Tomi: Persze, az oktatók elérhetősége megvan. Aki kér segítséget, az kap segítséget, mi ezt szoktuk mondani.

Összességében mondhatjuk, hogy hatékony és rugalmas megoldás az online elméleti oktatási rendszer?

Zoli: Mindenképpen. A tanfolyam nagy részét otthon ülve tudják elvégezni a hallgatók. Az online elméleti anyag jelentős része, olyan 20-30 százaléka mehet saját időbeosztásuk szerint. Mi előírunk kötelezően gép előtt töltendő időszakokat, amikor az oktatóink előadást tartanak, de a különböző kiadott házi feladatokat, modulzáró teszteket és azokat a segédanyagokat, amiket felteszünk, azokat gyakorlatilag a saját időbeosztásuk szerint tudják használni. Ilyen értelemben egy picit jobb, hisz ezáltal rövidítettünk a ténylegesen itt töltendő időszakon. Mindenesetre az biztos, hogy fizikailag egy picit nagyobb teher a hallgatóknak az, hogy csak öt napig vannak itt (plusz egy vizsganap), és az az öt nap arról szól, hogy szinte folyamatosan vízben kell lenniük. Korábban kilenc napos volt a tanfolyam, ahol megoszlott az elméleti és a gyakorlati anyag. Viszont maga az oktatási rendszerünk sokkal hatékonyabbá vált. Gyakorlatilag hetente be tudunk fejezni egy tanfolyamot, mindemellett, akár hatvan, nyolcvan, száz embert is tudunk egyszerre online elméleti oktatásban részesíteni. Legutóbb közel ötven fővel zajlott egy elméleti képzés és most három héten keresztül jönnek ezek a hallgatók a gyakorlati képzésre.

Tomi: Az online oktatás előnye, hogy nincs korlátja annak, egyszerre hány embernek mondom el az anyagot. Ők ugyanúgy tudnak nekem kérdéseket feltenni, amiket talán így még rendezettebb formában is látok, mint egyébként, ily módon szerintem ez egy nagy előrelépés. A másik előnye az, hogy így mindenki sokkal inkább mer kérdezni. Az online világ „arctalansága” miatt nem érzi kínosnak, ha kérdez, emiatt nagyon jó kérdések szoktak felmerülni. Amit nem kérdeznének meg szemtől szembe, azt online formában megkérdezik, így olyan dolgokról is tudunk beszélni, amit nem biztos, hogy saját magamtól megemlítenék. Így mi is tanulunk. A következő tanfolyamon már ezeket is belevesszük az elmondandó anyagba.

Gyakorlati vizsga




Hogy látjátok? Több a jelentkező most, hogy online el lehet végezni a tanfolyam elméleti részét?

Tomi: Szerintem egy kicsit több, mert sokan úgy vannak vele, hogy így sokkal egyszerűbb elvégezni és ezért meg is csinálják. Több az online tanfolyamos, viszont több a kieső is, hisz sokan úgy jönnek ide, hogy úszni nem nagyon tudnak. Most nem a szintfelmérővel kezdődik a képzés, hanem ugye az online oktatással, és emiatt a tanfolyam közben esnek ki az emberek. Ez egy kicsit furcsa, szoknunk kell nekünk is. Nem rossz, csak máshogy kell hozzáállnunk. Ez az oktatóknak is újdonság még. Furcsa, hogy már találkozom mindenkivel, de a felével nem fogok oda eljutni, hogy a gyakorlatban is tudjak velük foglalkozni.

Zsolt: Igen, sokan érdeklődnek utána, de szerintem nem feltétlenül csak az online tanfolyam miatt, hanem, mert most sokan, akik nem tudnak külföldre kijutni, itthon keresnek munkát. Sokan vannak olyanok is, akik elvesztették a korábbi munkahelyüket és próbálnak új munkalehetőséget találni.

Igen, ez is lehet egy valós indok.





Ahogy azt Tomi említette is, az elméleti vizsgát tulajdonképpen úszástudás nélkül is meg lehet csinálni. Mi a tapasztalatotok? Nagyobb a lemorzsolódás, vagy ugyanolyan, mint a régi rendszerben, ahol elsőnek meg kellett úszni a szintidőt?

Zoli: Én úgy látom, hogy ugyanolyan. Ez nem az online oktatáson múlik. Ez egy nagyon hullámzó dolog. Van olyan csapatunk most is, akik nagyon ügyesek és szinte mindenki bennmaradt, és van olyan, ahol rengetegen kihullottak. Én azt gondolom, hogy elég egyértelműen, már a tanfolyami leírásban nagyon-nagyon részletesen taglaljuk, hogy mit várunk el a jelentkezőktől. Azt látom és azt tapasztalom, hogy aki el is olvassa a tanfolyami leírást, nagyon sok esetben nem veszi komolyan. Azt is leírjuk mik a vizsgafeladatok. Tehát, aki csak egy kicsit is képben van azzal kapcsolatban, hogy mi történik a vízben, az már a vizsgafeladatinkból látja, hogy ez nem lesz könnyű. Mégsem mennek el egy uszodába, hogy megnézzék, képesek-e teljesíteni az elvárt szintet.

Értelmezhetjük ezt úgy is, hogy akik részt vettek az online képzésben, de nem tudják megúszni a szintidőt, azok egy nagyon erős prevencióban vettek részt, sok mindent megtanultak elméletben, amit a hétköznapi életükben tudnak majd hasznosítani.

Zoli: A lehetőséget nem vesszük el tőlük. Aki részt vett az online elméleti képzésen és nem sikerült neki a szintfelmérő, a mi feltételeink szerint 365 napon belül újra próbálkozhat és befejezheti a tanfolyamot. Tehát nem küldjük el, nem mondjuk senkinek, hogy te nem leszel vízimentő. Azt mondjuk mindenkinek, akinek nem sikerül, hogy készüljön fel. Volt olyan hallgatónk, akinek az első alkalommal nagyon nem sikerült. Elment, úszott, edzett még egy kicsit és utána meg tudta úszni a szintfelmérőt, így részt vett a gyakorlati képzésen is.




Zsolt, te nemrég vetted át az oktatással járó adminisztrációs feladatokat? Nehéz volt?

Zsolt: Részben nehéz volt, mert rengeteg mindent kell csinálni, elég szerteágazó feladat. Annyiból viszont könnyű volt, hogy az eddigi munkáim miatt már kicsit beleláttam a rendszerbe. Korábban is részt vettem már az oktatási csoport munkájában, ezenkívül elvégeztem az összes tanfolyamot, amit szervezünk, így komoly rálátásom van mindenre, ami a tanfolyamokkal kapcsolatos. Ez nagyban segít az adminisztráció területén is.

Milyen nehézségekkel kell szembenézned? Az online oktatással több lett az adminisztrációs feladat?

Zsolt: Úgy tapasztaltam, hogy több lett, plusz nem az online oktatásra van kitalálva az adminisztrációs rendszerünk, hanem arra, hogy van egy tanfolyam, ami elkezdődik „x” időpontban és „y” időpontban befejeződik. Most pedig van egy online oktatás, aztán később a gyakorlati képzés. Ezért a felületet teljesen át kellene alakítani, sok mindent meg kellene változtatni, hogy az új oktatási rendszer szerint, automatikusabban és gördülékenyebben menjen az adminisztráció.

Az online jelentkezésekkel kapcsolatban mi a tapasztalatod? Mindenkinek egyértelmű a jelentkezés folyamata, vagy vannak, akik megkeresnek telefonon, mert nem értenek valamit?

Zsolt: Abból, ami fent van a weboldalunkon, meg lehet oldani egy tanfolyami jelentkezést, ezért a legtöbbjükkel nem is kell beszélnem a tanfolyam kezdéséig. Kiküldöm a tájékoztató e-maileket, ha azokat figyelmesen elolvassák, akkor nem szokott felmerülni egyéb kérdés.

Pásztor Zsolt

Tomi, úgy tudom, hogy a hallgatóknak van lehetőségük visszajelzéseket adni az új, online rendszerről. Élnek ezzel a lehetőséggel?

Tomi: Muszáj élniük vele, mert egyébként nem tudják befejezni az online részét a tanfolyamnak. Igazából rá vannak kényszerítve arra, hogy véleményezzék, de ez most még kell is ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk fejlődni.

És milyen visszajelzéseket kapunk?


Tomi: Alapvetően olyan problémákat jeleznek felénk, amiről mi is tudunk. Például, hogy a videó szaggat, mert az még nincs fent az oldalon, nincs beágyazva, hanem, külön nekünk kell lejátszanunk. A másik az internetkapcsolatból adódó problémák. Például, hogy szaggat a hang. Ha a hallgatónál nem megfelelő az internet sebessége, az sajnos az oktatás minőségének rovására mehet.

Hogy érzed, hány százalékban van most kész a rendszer?

Tomi: Én úgy érzem, hogy körülbelül hetven százalékban van kész. Amit még fejleszteni kell, az az anyagok digitalizálása, hogy minden fent legyen a rendszeren, mert még sokszor dolgozunk Power Point-on keresztül, azt vetítjük ki. Hogy ezek a honlapon meglegyenek, az még egy kis idő. Ezeket szeretnénk majd a kicsikét csendesebb időszakban megoldani.



És mik a tervek a téli időszakra?

Zoli: Mindenképpen összeülünk és megvitatjuk azt, hogy hogyan lehetne még hatékonyabbá tenni az új rendszert, de összességében szerintem jó irányban indultunk el és a hallgatók visszajelzései is azt mutatják, hogy ez egy jó dolog.

Az online elméleti oktatással valami egészen új vette kezdetét a vízimentő képzésben. Rengeteg befektetett munkaóra és energia van az új rendszer kidolgozásában, elindításában és működtetésében. A visszajelzések azt mutatják, hogy jó az irány. Az oktatásban dolgozó kollégák azon lesznek, hogy tovább fejlesszék és tökéletesítsék az új rendszert. Nyár végén értékelik majd az első szezon tapasztalatait és a már meglévő ismeretek birtokában tervezik meg a további feladatokat.

Ajánlataink: