E-mail: info@vizimentok.hu
Iroda: +36 30 538 2151
Mentőautókkal is segítjük a bajba jutottakat a nyáron
A turistaszezonban két mentőautóval segítjük az Országos Mentőszolgálat munkáját a Balatonparton. Szívügyünk, hogy az itt nyaralók és az itt élők is a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a vízben és a vízparton egyaránt, ezért tartunk fent két mentőautót: az egyik az északi, a másik a déli parton várja a riasztást.
Nyáron a Balatonnál jelentősen nő a mentők esetszáma, ezért átcsoportosítják mentőegységeiket erre a pár hónapra, illetve ki is egészítik a tó vonzáskörzetében dolgozó állományaikat. Ehhez járulunk hozzá mi is két mentőkocsinkkal, hiszen a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata régóta kiváló szakmai együttműködést ápol az Országos Mentőszolgálattal. Esetszintű mentőautónk Balatonkeresztúron, mentőtiszti autónk pedig Ábrahámhegyről segíti a sérülteket, betegeket a Balaton körül.Június utolsó hétvégéjétől augusztus utolsó vasárnapjáig szolgálnak szárazföldi egységeink, melyeken olyan egészségügyben dolgozó szakemberek szolgálnak, akik szabadnapjaikon vállalnak műszakot a Balatonparton. A 104-es és a 112-es hívószámok tárcsázásával a mi autóink ugyanúgy riaszthatóak, mint az Országos Mentőszolgálat mentőegységei, több száz esetfeladatot látunk el a Balaton térségében.
Mentőautóink nem működhetnének adományok nélkül, hiszen a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egy civil szervezet. Az eset mentőautót a Gattyán Alapítvány finanszírozásából, felszerelését pedig részben önerőből, részben lakossági adományokból és nagyobb vállalkozások támogatásából vettük meg.
Erről részletek itt: https://vizimentok.hu/hu/hirek2/tarsadalmi-osszefogasbol-megvalosult-az-almunk-koszonjuk-1376.html
A mentőautóinkon szolgáló szakemberek nem feltétlenül laknak a Balaton környékén, így a lakhatásukat is meg kell oldanunk. Idén ez egy rendkívül nagylelkű család segítségével történik: Sklánicz Rudolf és családja ingyen felajánlotta nyaralóját az esetkocsinkon szolgáló orvos, mentőtiszt és mentőtechnikus számára. A négygyermekes család ezen a nyáron nem tervezett balatoni nyaralást, és amikor tudomást szereztek arról, hogy szállást keresünk három kollégánknak, azonnal felajánlották a nyaralójukat. Ezért lesz a kiemelt mentőegység állomáshelye Balatonkeresztúr településen ezen a nyáron.
Korábbi hírek
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.
- 2025-01-17 - Legyél te is vízimentő!
- 2024-12-16 - Hajózz velünk a téli Balatonon
- 2024-12-12 - Nyíltvizi vízimentő tanfolyam indul Egerben
- 2024-11-29 - Mi is részt vettünk a WHO konferenciáján
- 2024-11-20 - Beszélgetés a vízimentő munkájáról
- 2024-11-18 - Miben hasonlít egy balatoni vízimentő és egy PwC-s kolléga munkája?
- 2024-11-15 - Partnereket, finanszírozási lehetőségeket keresünk egy vitorlásbontó létrehozásához!