Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

Mi az a mentőmellény állvány?

Ez egy ingyenes szolgáltatásunk, ami már 7 balatoni strandon üzemel, és reméljük, még több helyszínen tudjuk majd biztosítani.

Az állványon 12 gyerek méretű mentőmellényt helyzetünk el, melyet bárki ráadhat a gyermekére, használat után csak vissza kell akasztani. Azért indítottuk el ezt a programot, hogy a gyermekek a legkorszerűbb biztonsági eszközt hordhassák strandolás közben.

A vízben, a strandon, vagy egy strandeszközökön a legveszélyeztetettebbek a gyermekek. Egy szaladgáló kisgyerek nagyon könnyen belesik a stégről vagy a vízibicikliről a vízbe, botlik meg egy iszapgödörben vagy esik szaladgálás közben a kikötő mély vízébe, és pillanatok alatt elmerülhet. Ezt akadályozzák meg a szülők, ha mentőmellényt adnak a gyermekükre. Ebben segítünk az állványainkkal.

Az első állványt tavaly helyeztük ki Balatonalmádiban a Wesselényi strandon. Sokan szkeptikusak voltak, mondván, biztos ellopják majd a mellényeket. Ezt megelőzendő a gyártó egyedi jelöléssel látja el mindegyiket, ilyen mellényeket sehol nem kapni kereskedelmi forgalomban. Ez arra ösztönzi a strandolókat, hogy akasszák vissza a mellényeket. Szerencsére ez valóban így történik, sőt, az egyik strandon egy család a gyermekei kinőtt mellényeit is beakasztotta a mieink mellé.

Mentőmellényállvány Almádiban

Az induláskor többen feltették azt a kérdést is, miből gondoljuk, hogy az emberek fogják használni a mellényeket, hiszen nem elterjedt a használatuk. Egyrészt, azt láttuk az első állványok felállítása előtti egy-két évben, hogy igenis, elkezdtek már mentőmellényeket használni az emberek. Főleg gyerekeken látunk egyre gyakrabban ilyen eszközt. És biztosak vagyunk benne, hogy hasonló folyamat indult el, mint amit a biciklis bukósisakok esetében láttunk: senki nem hordott 30 évvel ezelőtt bukósisakot biciklizéshez, ma pedig már az emberek nagyobb része viseli, főleg a gyerekek.

Az elmúlt 1 év tapasztalatai minket igazolnak. Igenis használják a szülők a mentőmellényeinket. Olyannyira, hogy Almádiban 6 plusz darabot akasztottunk az állványra, ugyanis a strandgondnok és a helyi vízimentő is arról számolt be, hogy rendszeresen üres az állvány.



A balatonalmádi strandon beszélgettünk azokkal a gyerekekkel és szülőkkel, akik használják a mellényeinket:

Veronika 2 napja érkezett nyaralni a családjával Almádiba, és otthon felejtették a karúszót. Szerencsére a mentőmellényállvány épp a kisgyermekeknek kialakított lidós rész mellett van, és amikor meglátta, úgy döntöttek a férjével, hogy nem vesznek a bölcsődéskorú kisfiuknak karúszót. Hiszen a mellény sokkal jobb, nem csúszik le a gyermekről, és nem is ereszt le.

Egy édesapa azt mesélte, hogy Áfra nevű kislánya magától veszi fel a mellényt mióta meglátta a strandon, ha bemennek a vízbe, nem a szülők mondták neki. Ebben ugrál, de úszáshoz is felveszi. Pedig 4 hónapos kora óta járt babaúszásra, azóta úszásoktatásra már évek óta, tehát jól úszik. De Áfra azt mondja, ő így érzi magát biztonságban, főleg, ha hullámzik a víz.

A 9 éves Ádám apukája elmondta, hogy mióta meglátta ezt, mindig feladja a kisfiára a mellényt, ha bemennek a mélyvízbe. Pedig tud úszni a fia, de ő szülőként akkor nyugodt, ha ebben ugrál Ádám arról a pontonstégről, amit a mélyvízben állítottak fel. Ádámot pedig egyáltalán nem zavarja a mozgásban.



Az állványokat viszonylag könnyű észrevenni, mert egy óriás mentőmellényt formáznak, és rikító narancssárga színűek. De nemcsak azért tervezte így Szabolcs János formatervező, hogy könnyű legyen észrevenni, hanem azért is, mert ezzel a szembetűnő megjelenéssel azt az üzenetet szeretnénk közvetíteni, hogy nagyon kell vigyázni a gyermekekre a vízparton. Még akkor is, ha egy sekély vízű tóban vagy otthoni medencében fürdőzik a család.

Mentőmellényállványaink itt találhatók: Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon, Balatonkenesén a Bezerédj Strandon, Alsóörsön a Községi Strandon, és Balatonlellén a Napfény Strandon, Keszthelyen a Városi Strandon, Gyenesdiáson a Diási Játékstrandon és Balatonlellén a BL YachtClub kikötőjében.

Az állványok elkészítését -beleértve a mentőmellények legyártatását-, nem tudjuk önerőből finanszírozni. Az állvány valamennyi eleme egyenként megmunkálva készítendő. Így csak kis részben sorozatgyártható, ami megnöveli az előállítás költségét. Ezen túl, az állvány kihelyezését a terület alkalmassá tétele előzi meg – területrendezés, beton alap öntése, tereptárgyak mozgatása stb. Ezért szponzorokra volt és van szükségünk.

Az eddigi állványokat a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt., a Hungexpo és a Budapest Boat Show, a Balatoni Yacht Club, valamint a Megoldás Mozgalom finanszírozta, illetve a Balaton Fejlesztési Tanács által kiírt pályázaton elnyert forrásból fizettük. Az állványok fémszerkezetét ingyen gyártja az ALEX Fémbútor Kft., és a PI-ER Technical Kft. is számos mellényt ingyen készített el. Mindannyiuknak köszönjük szépen, hogy az ügy mellé álltak. (A mellények és az állványok karbantartását, javítását mi végezzük.)

Várjuk újabb szponzorok jelentkezését - nem csak a Balatonon! -, hogy még több gyermeknek tudjuk biztosítani ezt az ingyenes szolgáltatást.

Ajánlataink: