E-mail: info@vizimentok.hu
Iroda: +36 30 538 2151
Mi biztosítottuk a SUP országos bajnokságot
Két mentőhajóval öt vízimentőkollégánk érkezett szombaton reggel Fonyódra, hogy segítse az idei SUP országos bajnokságot, amelyet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezett.
Minden számot a fonyódi Kutyás Strand vízfelületén rendeztek, minimális nyugati szélben, ami maximum a rajtot nehezítette meg egy kicsit.Kollégáink a sprintszámokban, illetve a technikai számban (egy M betűt kellett a deszkával leírni) a pálya két oldaláról figyelték a versenyzőket. A hosszú távnál, ahol 4 kilométert kellett megtenni, több kört leírva a kijelölt pályán, a mezőny mellett, azzal valamelyest haladva figyelték a sportolókat. Szerencsére senki nem lett rosszul, senkit nem kellett kiemelnünk vagy kivinnünk a parton várakozó mentőautóhoz.
A versenyen igazolt és amatőr sportolók is indulhattak más-más számokban, délután pedig szabadidős programokon vehettek részt az érdeklődők. Például kipróbálhatták az úgynevezett Dragon SUP-ot, ami azt jelenti, hogy az átlagosnál hosszabb deszkákon akár négyen is evezhetnek. Vízimentőink ezek során is a vízen voltak, figyelték, hogy nem kerül-e bajba valaki.
Korábbi hírek
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.
- 2025-01-17 - Legyél te is vízimentő!
- 2024-12-16 - Hajózz velünk a téli Balatonon
- 2024-12-12 - Nyíltvizi vízimentő tanfolyam indul Egerben
- 2024-11-29 - Mi is részt vettünk a WHO konferenciáján