E-mail: info@vizimentok.hu
Iroda: +36 30 538 2151
Népszerű az UNIQA - Vízimentő Program
Tavaly indult útjára az UNIQA és a VMSZ közös prevenciós programja, melynek keretein belül a strandolók megtanulhatják a laikus újraélesztést, megismerkedhetnek a mentőeszközökkel, hasznos információkat kaphatnak a vízi balesetek megelőzésének lehetőségeiről és megnézhetnek egy vízimentő bemutatót is.
Az UNIQA közleményben számolt be a program eredményességéről, valamint készített egy kisfilmet is, mely a Roadshow-k hangulatát mutatja be.
Az UNIQA közleménye:
Régen a szakemberekre bíztuk, ma már mi is segítünk
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szerint egyre nagyobb az érdeklődés az UNIQA Vízimentők Programhoz hasonló kezdeményezések iránt. Bagyó Sándor, VMSZ elnök szerint ebben közrejátszik a szemléletváltozás is: régen kizárólag a szakértők vették ki a részüket a mentésből, ma már viszont egyre többen szeretnének segíteni a laikusok közül is.
Az UNIQA Vízimentők Program keretein belül 500-an tanulták meg a laikus újraélesztést és 2000 ember próbálta ki a vízimentéshez kapcsolódó ügyességi feladatokat, valamint nézte meg a vízimentők bemutatóit a révfülöpi és az alsóörsi strandokon. Az ingyenes eseménysorozaton gyerekek és felnőttek egyaránt részt vettek, a legügyesebbek pedig ajándékokat is kaphattak bátorságukért.
Bagyó Sándor, VMSZ elnök szerint ez a program az egyik legjobb példa arra, hogy a múlt rossz beidegződéseit felül tudjuk írni, hogy teret adjunk az új, jobb gyakorlatoknak:
„Harminc évvel ezelőtt inkább a szakemberekre bíztuk az újraélesztést, míg ma már azt mondjuk, hogy az a baj, ha nem teszel semmit, ha valakinek szüksége van a segítségedre. Ezzel kapcsolatban mi azt szoktuk hangsúlyozni, hogy az újraélesztést nem lehet elrontani, fontos, hogy végrehajtsuk. Mi azt tapasztaljuk például a balatoni strandokon, hogy összetartunk baj esetén és egyre többen segítenek. Ezt a tendenciát erősíti a biztosítóval közös programunk is: szerintünk a prevenció a legfontosabb. Minden esemény előtt lenne lehetőség megelőzni a bajt, többek között erre szerettük volna felhívni most is a figyelmet.”
Idén másodjára rendezték meg az UNIQA Vízimentők Programot július 19. és augusztus 19. között. A rendezvény egyik fő célja az volt, hogy rávilágítson, mindenki tehet a balesetmentes vízparti nyaralásért.
További információ:
Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata: 8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 2.
E-mail: info@vizimentok.hu
UNIQA Biztosító Zrt., Marketing és kommunikáció: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.
E-mail: kommunikacio@uniqa.hu
A videó az alábbi linken megtekinthető:
https://youtu.be/sOgqWmAxqsQ
Korábbi hírek
- 2023-11-30 - Vásárolj adományboltunkban, ezzel a vízimentést támogatod!
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás