E-mail: info@vizimentok.hu
Iroda: +36 30 538 2151
Téli Balaton-átúszás
Február 23-án (vasárnap) Szántód és Tihany között rendezték meg az első nyilvános téli Balaton-átúszást. A rendezvény a Téli Úszó Sportegyesület (TÚSZ SE) szervezésében valósult meg. A nem mindennapi kihívásra két négy fős váltócsapat, valamint hét egyéni úszó vállalkozott. A teljesítendő táv 1250 méter volt, melyet 5 fokos vízben kellett leúszniuk a résztvevőknek.
Az úszókat Egyesületünk sürgősségi mentőhajója – tapasztalt kollégákkal a fedélzetén – kísérte a rajttól egészen a célig. Ilyen alacsony hőmérsékletű vízben a szervezet nagyon komoly terhelést kap. Nehezebb mozogni, nehezebb gondolkozni és könnyebben előfordulhat rosszullét is, ezért a maximális biztonság érdekében egyszerre csak egy úszó tartózkodhatott a vízben.Az aktuálisan vízben tartózkodóra a mentőhajó legénységén kívül egy mentődrón – mely a Telekom jóvoltából segíti a VMSZ munkáját – is vigyázott.
Tihanyban kicsi, de lelkes szurkolótábor várta a beérkezőket, akik a hideg vízből egy melegedősátorba mentek, ahol fokozatosan „melegítették vissza” testüket úgy, hogy mozogtak és meleg italt fogyasztottak. Állapotukra egy egészségügyi team is figyelt.
Egy ilyen teljesítmény komoly fizikai és mentális felkészültséget igényel. A téli Balaton-átúszás mind a tizenöt résztvevője tapasztalt „hideg vizes” úszó és komolyan készült erre az eseményre is. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy minden rendben zajlott és a két váltócsapat, valamint a hét egyéni induló is gond nélkül teljesítette a kijelölt távot.
Az első téli Balaton-átúszás résztvevői:
Egyéni úszók: Bercsényi Zoltán, Domby Ádám, Pék Endre, Pék Dezső, Nyáry Richárd, Vigh-Nagy Gyöngyi, Judita Sikulova
Vegyes Jeges váltócsapat: Lehóczky Endre, Nagy-Kulik Zsuzsa, Szegő Panni, Tóth László
Eltévedt Pingvinek váltócsapat: Cselleng Dávid, Farkas Orsolya, Karsai András, dr. Máté Tamás
Ezúton is gratulálunk nekik!
És, mert a Balaton télen, nyáron jó, ezért bízunk abban, hogy a hosszú évek óta nagy népszerűségnek örvendő Balaton-átúszás mellett a téli Balaton-átúszással is sikerül majd hagyományt teremteni!
Korábbi hírek
- 2023-11-30 - Vásárolj adományboltunkban, ezzel a vízimentést támogatod!
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás