E-mail: info@vizimentok.hu
Iroda: +36 30 538 2151
Megvannak a nyári vízimentő gyerektáborok időpontjai
Idén két időpontban – júliusban és augusztusban – hirdetünk vízimentő gyerektábort azoknak a gyerekeknek, akiket közelebbről érdekel a vízimentés és szeretnének egy igazán izgalmas hetet eltölteni velünk Keszthelyen, a Balaton északi partján.
Június 15-én véget ért a 2019/2020-as tanév. A gyerekek megkapták a bizonyítványaikat. Elindult a várva várt vakáció. Ezekben a napokban sok szülő és gyermek „dolgozik” azon, hogy közösen megtalálják a legjobb táborozási lehetőségeket.
Amennyiben a táborozni vágyó gyermek jól úszik, tud biciklizni és nyitott az új dolgokra, akkor remek választás lehet számára a vízimentő gyerektábor.
Táboraink szervezésénél - melyek napközis és bentlakásos („ottalvós”) táborként is igénybe vehetőek – mindig nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy változatos, színes programokkal kössük le a gyerekek energiáit. Kellőképp megdolgoztatjuk az izmokat, az elmét és persze a közös élményekből sincs hiány. A gyerekek egy percet sem unatkoznak a velünk töltött egy hét alatt.
A táborozók képzett vízimentők segítségével ismerkedhetnek meg a vízimentés alapjaival, a helyes fürdőzési szabályokkal, a vizek veszélyeivel és megtanulják a laikus újraélesztés folyamatát is. Naponta kétszer – délelőtt és délután – ellátogatnak az egyik keszthelyi strandra, ahol játékos feladatokon keresztül sajátítják el az önmentés, valamint a társmentés technikáit és természetesen az úszásból sincs hiány. Este pedig a csapatépítő feladatoké és különböző szórakoztató programoké a főszerep. A táborban eltöltött hét végére garantáltan sok új ismerettel, rengeteg élménnyel és új barátságokkal gazdagodnak a gyerekek. A hosszú évek tapasztalata és a visszajelzések is azt mutatják, hogy nagyon szeretik az általunk szervezett táborokat.
Idén is nagy szeretettel várjuk a „kis vízimentőket”!
2020-ban a következő két időpontra lehet jelentkezni:
I. turnus: július 5-11.
II. turnus: augusztus 2-8.
Szeretné, hogy gyermeke részese lehessen ennek az élménynek? Akkor ne habozzon, jelentkezzen most, mert a helyek bizony minden évben gyorsan betelnek!
További részletek és jelentkezés: https://vizimentok.hu/hu/oktatas/taborok-1258.html
Korábbi hírek
- 2024-07-25 - Súlyos betegségből gyógyult gyerekeknek rendeztünk vízbiztonsági programot
- 2024-07-25 - Ma van a Vízbefulladás Megelőzésének Világnapja
- 2024-07-22 - Beszélgetés Libicki Éva, mentőtiszt kollégánkkal
- 2024-07-14 - Riasztás - 2024.07.13
- 2024-07-12 - Egész éjszaka kutató tevékenységet folytatott az egyik mentőegységünk
- 2024-07-03 - Ha Ön jól lát, akkor mindenki jól jár!
- 2024-07-01 - A vízfogyasztás nyáron kiemelten fontos!
- 2024-06-13 - Gyerekek ússzák át a Balatont HOSSZÁBAN
- 2024-06-10 - Újabb mentőmellényállványt avattunk fel, ezúttal Siófokon
- 2024-06-08 - Mi biztosítjuk a Keszthely Triathlon úszószámait