Balatonaliga, 2015. augusztus 25.
Strandolók értesítették a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentőjét tegnap délután fél kettő körül azzal, hogy egy idős férfit hoznak a partra, aki a vízben összeesett.
Balaton, 2015. augusztus 13.
Augusztus eleje óta tizenkét Balaton-parti strandot látogatott meg és többezer fürdőzőt ért el a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának roadshow-ja. A prevenciós céllal indított kampányunk azonban még nem ért véget, hiszen szeptember elejéig még további nyolc tó körüli helyszínre látogat el.
Zánka, 2015. augusztus 11.
A VMSZ a közelmúltban került kapcsolatba a Spiller Trade Kft.-vel és ügyvezetőjével Pehely Balázzsal egy olyan eszköz kapcsán, melyet bár egyik kollégánk sem szeretne működés közben látni, mégis megnyugtatónak tartjuk, hogy a közelünkben van.
Keszthely, 2015. augusztus 10.
Az M1 után a Keszthelyi TV is beszámolt a Vízimentő Roadshow-nkról.
Vízből mentettünk, laikus újraélesztést mutattunk be, melyet kicsik és nagyok is szívesen kipróbáltak.
Zánka, 2015. augusztus 7.
Kollégáink ma Zánkán, az Erzsébet-táborban megrendezett Közlekedésbiztonsági napon a vízi biztonságról tartottak bemutatót a 8-14 éves táborlakóknak.
Tihany, 2015. július 31.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület július 31-én Tihanyban, a Tihanyi Hajós Egylet kikötőjében tartotta szezonközi sajtótájékoztatóját.A nagy érdeklődés mellett zajlott tájékoztatón számot adtunk a szezonban eddig történtekről és beharangoztuk az elkövetkezendő VMSZ eseményeket is.
Siófok, 2015. augusztus 4.
Major Balázs, a Karma Production - Project&Event Management ügyvezetője a VMSZ részére 20 jegyet ajánlott fel, hogy kollégáink is kirpóbálhassák Siófok egyedülálló nyári látványosságát, a Siófok Óriáskereket.
Zamárdi, 2015. augusztus 3.
Egy 30 év körüli szlovák nőt hoztak ki a fürdőzők a Balatonból és kezdték meg a laikus újraélesztést Zamárdiban 13 óra körül. A Zamárdi Vízimentő Egyesület ügyeletes orvosa vette át az újraélesztést. Közben Tihanyból riasztotta az OMSZ a Rupert Sürgősségi mentőhajót.