Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383

Mentőöv program

A komoly szakmai összefogásból született prevenciós program „elindítói” a 2017. nyarán történt vízi balesetek kiemelkedően magas száma, valamint az ezek vizsgálataiból levont következtetések voltak. Megfigyelhető, hogy a balesetek okai mögött gyakran az információhiány, az önismeret hiánya, a felkészületlenség, vagy az emberi felelőtlenség áll, így a hatékony megelőzésben a különböző kommunikációs eszközök komoly szerepet játszhatnak. Ezen kommunikációs módszerek, eszközök fejlesztésére, kidolgozására és megvalósítására vállalkozott a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testülete keretében létrejött MENTŐÖV munkacsoport.

A Balaton Fejlesztési Tanács és az Innovációs és Technológiai Fejlesztési Minisztérium támogatásával létrejött MENTŐÖV PROGRAM egy egységes, koherensen egymásra épülő, vízbiztonságot és közbiztonságot elősegítő, felvilágosító és tájékoztatási rendszer. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság által megálmodott prevenciós program célja, a biztonságos vízhasználathoz szükséges információk megismertetése és tudatosítása, hosszabb távon a balatoni vízi balesetek számának csökkentése, megelőzése, valamint az emberek tudatos, felelős vízhasználatra ösztönözése.

Ezen kívül a program keretében elkezdődött egy egységes, könnyen értelmezhető, helymeghatározást lehetővé tevő rendszer kiépítése is. A tervek szerint a rendszer a Balaton valamennyi strandján megvalósul majd, mely esetleges baj - baleset, rosszullét - esetén jelentős mértékben segíti és meggyorsítja a mentésirányításban és mentésben dolgozók munkáját.

Mindezek mellett a program részeként 2018-ban és 2019-ben a BVRK és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata számos prevenciós előadást tartott, melyek szintén a helyes fürdőzési szabályokra és a vizek veszélyeire hívják fel a régióban élő, a vízi sportokat űző gyermekek, valamint a strandolók figyelmét. A projekt kezdete óta 133 előadáson, 7310 diák tanulhatott a megelőzés fontosságáról.

Sajtótájékoztató, 2019. augusztus 17., Horváth László (BVRK), Jamrik Péter (BFT), Bagyó Sándor (VMSZ)
A mentőöv program szórólapjai
Vízbe jutási lehetőséget (lépcső) jelző tábla Keszthelyen




Kölcsönző tábla
A Balaton medrében elhelyezett tábla Révfülöpön


A MENTŐÖV PROGRAM keretében a résztvevő strandokra, valamennyi vízbe jutási lehetőséghez táblák lettek kihelyezve (mintegy megjelölve őket), az alábbi információkkal:

A táblák part felé néző oldalán:
  • Segélykérő kód (a tábla felső részén látható számsor)
  • Viharjelzés segédlet
  • Mederrajz
  • Strandon található elsősegélyhely leírása
  • 112-es segélyhívószám
  • Fürdőzési tanácsok

A táblák víz felé néző oldalán:
  • Segélykérő kód (a tábla felső részén látható számsor, mely azonos a tábla másik oldalán található kóddal)
  • Fürdőzésre vonatkozó jogszabályok

A segélykérő kód alapján könnyen megállapítható a segélykérő helyzete, mivel a kód első négy számjegye az adott település irányítószámát mutatja, az ötödik-hatodik szám a strand kódját, az utolsó két szám pedig az adott strandon található strandlépcső (vagy egyéb vízbe jutási lehetőség) sorszámát jelöli. (például.: Keszthely Városi Strand első lépcsője: 8360 01 01)

Mivel a táblán feltüntetett segélyhívó szám a 112, az ezen a számon elérhető kollégák munkáját is segíteni hivatott ez a fajta sorszámozás.

A cél, hogy segélyhíváskor, a segélykérő kód (annak a táblának a kódja, aminek a közelében a baj történt) bemondását követően, könnyebben és gyorsabban jusson el a segítség a bajbajutotthoz.

A 2019-es évben öt fürdőhely – Siófok, Balatonfüred, Keszthely, Balatonfenyves, Révfülöp – egy-egy nagy strandján került megvalósításra a program.

A táblák több nyelvűek, az információk angolul, németül és oroszul is elérhetőek, QR-kód segítségével.

Ismerje meg támogatóinkat

MOL
FGSZ
Das Welt Auto
Hungarikum Alkusz
BETADINE
Telekom
Szoftver.hu
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Balaton Fejlesztési Tanács
GARMIN
Halker
Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Helikon
Rudi Transport Kft.
Abroncs kereskedőház
Bethlen Gábor Alapkezelő
MINISZTERELNÖKSÉG

Ismerje meg együttműködő partnereinket

Pannon-Work
Sea-Help
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Prohuman
Wein János Alapítvány
BL YachtClub & Apartments
Balatonfüredi Yacht Club
Képmás
Bujdosó Pincészet
AbOvo Média Kft.
Rudy Project
CodeVision Kft.
Igor Corner Internet Kft.
CarNet csoport
melodiak
Kürt Zrt
Galco
1%