Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Toyo Tires

Balaton-átúszás 2020

Tegnap délután 16 órakor ért véget a 38. Lidl Balaton-átúszás. Az évről évre tömegeket vonzó sportrendezvényen idén 8907-en indultak el. Újdonság volt azonban a korábbi évekhez képest, hogy idén két távra – a klasszikus 5,2 km-es, vagy a rövidebb, 2,6 km-es távra - nevezhettek az úszás és a Balaton szerelmesei.

A szervezők azért döntöttek úgy, hogy kijelölnek egy rövidebb pályát is, mert a tavaszi hónapokban a koronavírus járvány miatt hosszú időre bezártak az uszodák, így feltehetően sokan nem tudtak megfelelően felkészülni a Balaton-átúszásra. Ezt szem előtt tartva írták ki a féltávú próbát.

A klasszikus táv indulási és érkezési pontja nem változott. A résztvevők a révfülöpi kikötő melletti labdarúgópályáról indultak el és a balatonboglári Platán strandon szálltak partra. A féltávú pályán indulók a balatonboglári Platán standról indulva 1300 métert úsztak az északi part irányába, majd visszafordultak, így ők is a Platán strandon értek célba, csakúgy, mint a Révfülöpről átúszók.






Az úszók biztonságáról az úszófolyosón felsorakozó vitorlások, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói, valamint a VMSZ mentőhajói gondoskodtak. Egyesületünk 7 mentőhajóval (ebből 2 sürgősségi mentőhajó) és 25 fős személyzettel – vízimentőkkel és egészségügyi személyzettel – vett részt a Balaton-átúszás biztosításában.







Az átúszás során 74 főt vettünk át a vitorlásokról és adtunk át a kórházhajóknak, 11 úszót pedig a nagyfokú kimerültség miatt közvetlenül kellett kiemelnünk a vízből. A versenyszabályzat szerint, akik 14.50-ig nem érik el a 4 km-es bóját, nem folytathatják a „versenyt”. 14:50 után 87 embert vittünk a kórházhajókra, illetve miután megteltek a kórházhajók, közvetlenül a partra. (A szabályzat szerint, akit vitorlásról veszünk át, vagy akit a vízből emelünk ki, a kórházhajóknak kell átadnunk és onnan viszik tovább őket a partra. Tehát az, hogy valaki kórházhajóra kerül, nem jelenti azt, hogy ellátásra is szorul.) 3 ember esetén volt szükség magasabb szintű ellátásra, őket azonnal a partra vittük, ahol az egészségügyi team megkezdte további ellátásukat.





A 38. Balaton-átúszáson új rekord született. Rasovszky Kristóf, világbajnok úszó kereken 57 perc alatt teljesítette az 5200 méteres távot, megelőzve ezzel a korábbi csúcstartót, Papp Márkot, aki 2016-ban 58 perc 33 másodperc alatt ért célba.

8907 induló, két táv, zavartalan napsütés, 27 fokos vízhőmérséklet, új rekord. Mindez a 2020-as Balaton-átúszáson.

Ismerje meg támogatóinkat

MOL
FGSZ
Das Welt Auto
Hungarikum Alkusz
BETADINE
Telekom
Szoftver.hu
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Balaton Fejlesztési Tanács
GARMIN
Halker
Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Helikon
Rudi Transport Kft.
Abroncs kereskedőház
Bethlen Gábor Alapkezelő
MINISZTERELNÖKSÉG

Ismerje meg együttműködő partnereinket

Pannon-Work
Sea-Help
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Prohuman
Wein János Alapítvány
BL YachtClub & Apartments
Balatonfüredi Yacht Club
Képmás
Bujdosó Pincészet
AbOvo Média Kft.
Rudy Project
CodeVision Kft.
Igor Corner Internet Kft.
CarNet csoport
melodiak
Kürt Zrt
Galco
1%