Gyerekek ússzák át a Balatont HOSSZÁBAN
A Kis-Pingvin Sportegyesület gyermek vízilabdázói azért ússzák át hosszában a Balatont, hogy egy, a CMT nevű ideg- és izomsorvadásban szenvedő gyerekeket segítő alapítványnak gyűjtsenek. A 24 gyerek péntek délelőtt indul Keszthelyről és várhatóan szombat délután érkezik meg Balatonakarattyára. Mi biztosítjuk az úszásukat.
A 12 és 14 év közötti gyermekek két mentőhajó között úsznak majd, egy kajakos evez előttük, ő mutatja az irányt. A gyerekek nappal négyfős, éjjel kétfős csoportokban úsznak és fél óránként váltják egymást. Pihenni, enni és aludni a csapatot kísérő vitorlásokon fognak. A vitorlásokon lesznek az edzőik is, illetve az orvosuk és egy edző valamelyik mentőhajóban.A gyerekek úszóbójával a derekukon úsznak majd, hogy jól lássuk, hol vannak, vagy azt, ha valamelyikük esetleg lesérül, bajba kerül. Ez egy felfújható, neonnarancssárga eszköz, ami lebeg a víz felszínén, egy pánttal kell a derékhoz rögzíteni. Éjszaka fluoreszkáló jelzéseket is viselnek majd a gyerekek, a kajakos pedig kivilágítva mutatja nekik az utat.
A gyerekek a felkészülésük során hetente egyszer beiktattak egy plusz edzést, amin a hosszú ideig tartó úszást, illetve a 30 percenkénti váltásokat gyakorolták. Arra is készültek, hogy hogyan tudnak egy csoportban úszni négyen, azonos tempóban, anélkül, hogy elszakadnának egymástól.
A budapesti csapat medencében edz egész évben, de minden nyáron részt vesznek nyílt vízi edzésen is, valamint a múlt hétvégén Keszthelyen is úsztak a Balatonban, így nem lesz nekik idegen a környezet.
A kis vízilabdázók összesen 80 kilométert fognak úszni, ami azt jelenti, hogy egy gyerkőc kb. 10-15 kilométert fog megtenni Balatonakarattyáig. A csapat először az északi part mentén fog úszni, és a Tihanyi cső után veszik a déli part felé az irányt. Az úszáshoz nem lehet csatlakozni, azzal tudnak kapcsolódni a gyerekek célkitűzéseihez, ha támogatják az alapítványt, amire fel szeretnék hívni a figyelmet ezzel a hatalmas teljesítménnyel.
A Kis Pingvinek a WonderFlora & CMT Alapítvány számára gyűjtenek, amely segíti a CMT-vel élő gyerekeket, illetve az alapítvány fő kedvezményezettjének, a 10 éves Flórának a fejlesztését, és a csak külföldön elvégezhető műtétének költségeit is fedezi. A CMT elnevezésű, ideg- és izomsorvadást okozó genetikai rendellenességet nem lehet gyógyítani, de a betegek állapotának romlását és az életminőségüket különféle, sokszor költséges terápiával lehet lassítani. Ezért gyűjtenek a Kis Pingvinek a velük hasonló korú Flórának és alapítványának.
A kis vízilabdázókat sokan támogatják abban, hogy átússzák a Balatont: van, aki a folyadékot biztosítja számukra, mások az ennivalót. És mi is a támogatóik között vagyunk, ahogyan Pipis Bernát, mentőmellény nagykövetünk túrakajakos csapata, az Éles Kajak is.
A WonderFlora & CMT Alapítványt ezen a számlaszámra érkező utalásokkal tudják támogatni:
Számlaszám: 11742300-21449149-00000000
IBAN: HU40 1174 2300 2144 9149 0000 0000
Közlemény: #1hosszbalaton adomány
Az eseményt ezen a Facebook oldalon lehet követni: https://www.facebook.com/events/772114484565385/
- 2024-12-16 - Hajózz velünk a téli Balatonon
- 2024-12-12 - Nyíltvizi vízimentő tanfolyam indul Egerben
- 2024-11-29 - Mi is részt vettünk a WHO konferenciáján
- 2024-11-20 - Beszélgetés a vízimentő munkájáról
- 2024-11-18 - Miben hasonlít egy balatoni vízimentő és egy PwC-s kolléga munkája?
- 2024-11-15 - PARTNEREKET, FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEKET KERESÜNK EGY VITORLÁSBONTÓ LÉTREHOZÁSÁHOZ!
- 2024-10-28 - Csodával határos módon sikerült megmentenünk egy idős vitorlázót
- 2024-10-07 - A VMSZ összefoglalója a 2024. évi nyári szezonról
- 2024-09-29 - Több riasztást is kaptunk az este és az éjszaka folyamán
- 2024-09-26 - Köszönjük, hogy minket választottak!
- 2024-09-24 - Eszközmentések a déli parton
- 2024-09-20 - Néhány biztonsági tanács csónakos horgászoknak
- 2024-09-18 - Sikeresen letették az első vízimentők az államilag elismert képesítő vizsgát
- 2024-09-13 - Interjú dr. Jászkuti Ákos mentőorvos - légimentővel
- 2024-09-06 - Milyen feladatai vannak a matrózainknak? - Képriport
- 2024-08-27 - Beszélgetés a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium vezetőjével
- 2024-08-21 - Interjú Szabó Nándor mentőtechnikus kollégánkkal
- 2024-08-19 - Felavattuk kilencedik mentőmellényállványunkat a Balatonon
- 2024-08-18 - Sikeresen élesztettünk újra egy vízbefulladt férfit ma délelőtt
- 2024-08-09 - Az idei gyerektáborunkról