Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
Idén 73 %-kal nagyobb összeget kaptunk, és 132-vel többen ajánlották fel nekünk az adójuk 1 %-át, mint tavaly. Nagyon jó érzés úgy zárni a „mentési főszezont”, hogy tudjuk, több mint 420 ember gondolja, hogy fontos a munkánk, és talán azt is, hogy a legjobb tudásunk szerint végezzük.
Sajnos nem tudjuk minden felajánlónak személyesen megköszönni, hogy a mi javunkra rendelkezett, mert az nem nyilvános, hogy kinek az 1 százaléka érkezett meg a bankszámlánkra. De ezúton is nagyon köszönjük nekik, és üzenjük, hogy felajánlásukkal azt támogatják, hogy továbbra is ingyenes legyen az életmentés és az elsősegélynyújtás a Balatonon és minden olyan helyszínen, ahol mi érkezünk meg a bajbajutotthoz.A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egy civil szervezet, saját bevételeinkből és támogatóink adományaiból tartjuk fent magunkat, és ezekből végezzük életmentési tevékenységünket. Ehhez járult hozzá mindenki, aki figyelt arra az adóbevallás beadásánál/ elfogadásánál, hogy a személyi jövedelemadója 1 százalékát felajánlja valakinek (és ne az államkasszában hagyja), és éppen ránk gondolt.
Ebből a több mint 5 millió 800 000 forintból pótoljuk a mentőhajóinkon és a mentőautóinkban használt egészségügyi felszerelést, illetve fejlesztjük búvárszolgálatunk eszközeit. Búvár kollégáink nemcsak eltűnt személyek keresésében és felszínre hozatalában vesznek részt, hanem nagyon fontos feladatuk van műszaki mentések során is. Nélkülük sokszor egyáltalán nem lehetne elsüllyedt, felborult hajók kiemelését megkezdeni, vagy nem olyan műszaki állapotban tudnánk átadni a mentett eszközt, mint amilyenben szeretnénk. (Nagyon figyelünk arra, hogy a műszaki mentés során a lehető legkevesebb kár keletkezzen a bajbajutott járművön, eszközön.)
További adományoknak is nagyon fontos szerepe lenne abban, hogy a megszokott színvonalon tudjuk végezni a munkánkat a jövő évi strandszezonban, illetve azon kívül is - hiszen vannak, akik télen is hajóznak, horgásznak vagy eveznek. Amennyiben a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület számára kíván felajánlást tenni az alábbi bankszámlaszámunkon teheti meg: 10404955-49515811-00000000.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!
- 2023-11-30 - Vásárolj adományboltunkban, ezzel a vízimentést támogatod!
- 2023-10-24 - Hálásan köszönjük mindenkinek, aki nekünk ajánlotta fel az 1 százalékát!
- 2023-10-15 - Nézzék meg az Újraélesztés Világnapjára készült videónkat!
- 2023-10-13 - Szonár kezelő képzést tartottunk Keszthelyen
- 2023-10-09 - Több mint 3000 esetet láttunk el az idei strandszezonban
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás
- 2023-08-21 - VMSZ VÍZIMENTŐ NAP az MCC-ben
- 2023-08-21 - Hogyan kell fogadni a mentőhelikoptert?
- 2023-08-16 - TEGNAP TÉNYLEG ÉLETET MENTETT A MENTŐMELLÉNY!
- 2023-08-14 - Ez a Balaton egyik legnagyobb veszélye – mégis kevesen tudnak róla
- 2023-08-14 - Amit minden SUP-osnak tudnia kell
- 2023-08-10 - Miért szeretik az emberek a balesetmegelőző roadshow-inkat?
- 2023-08-10 - Négy gimnazistát mentettünk ki egy süllyedő vitorlásról
- 2023-08-08 - Ők vigyáznak ránk a Dunán, olvasható a polce.hu oldalán
- 2023-08-07 - Balatoni emberek: Interjú Alsóörs polgármesterével, Hebling Zsolttal
- 2023-07-31 - Miért nem hordasz mentőmellényt – és miért nincs ebben igazad?