Mi biztosítjuk a szigligeti Újévi Csobbanást
Január elsején ismét biztonságos körülmények között lehet megmártózni a Balatonban Szigligeten. Vízimentőink a vízben, mentőkocsink pedig a parton biztosítja azt, hogy megfelelő segítséget kapjon az, aki esetleg bajba kerül a 3-4 fokos vízben.
Január elsején kora délután bárki megmártózhat a Balatonban Szigligeten, a Községi Strandfürdőn, aki átmegy a helyszínen végzett orvosi vizsgálaton. Vízimentőink a vízben állva figyelik a megmártózókat, és egyben jelzik is, hogy meddig szabad bemenni a vízbe. A parton, az esetkocsinkban egészségügyi személyzet biztosít magas szintű ellátást azoknak, akik esetleg ellátásra szorulnak.Újév napján többfelé szerveznek hasonló fürdőzést, nemcsak Magyarországon, hanem az északi félteke sok fürdőhelyén. Nyomatékosan szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy csak olyan rendezvényen szabad részt venni, ahol magas szintű egészségügyi ellátást biztosítanak a parton, illetve képzett és gyakorlott vízimentők (például a helyi partiőrség) biztosítják a rendezvényt. Egy izomgörcs is végződhet fulladással még sekély vízben is, ha nincs megfelelően képzett vízimentő a közelben.
Néhány fokos vízben bárki bajba kerülhet, jó egészségi állapotban lévők is, pláne, ha megvárták az éjfélt (vagy a hajnalt) a lefekvéssel, és még alkoholt is fogyasztottak.
A hideg vízben történő megmártózás veszélyeiről, dr. Debreceni Katalin, szakszolgálatunk orvosigazgatója a következőket mondja:
“A hideg víz viszonylag gyorsan képes megváltoztatni legtöbb szervrendszerünk működését. Hideg vízben csökken az izom-ideg információátvitel, emiatt a mozgásunk lelassul, beszűkül, de a látásunk vagy a mentális állapotunk (például az ítélőképességünk, a tájékozódási képességünk, a koordinációnk) is romolhat. A szívritmus zavarok valószínűsége is megnő, ha a test maghőmérséklete 35 fok alá csökken.
Ha hideg vízbe megyünk, a szimpatikus idegrendszer egy olyan reakciót indít el, melynek következtében a véredények összeszűkülnek, ezért nem jut elegendő vér és ezzel együtt oxigén és tápanyag az izmokhoz. Amennyiben az újévi csobbanásban részt vevők azt veszik észre, hogy az ízületeik mozgása beszűkül, a mozgásuk vagy a gondolkodásuk lassul, azonnal ki kell menni a partra, majd pedig meleg helyre.
Meg is botolhatunk miközben sétálunk, szaladunk be a vízbe, hiszen a meder alja nem egyenletes. Ez - a váratlanul hideg vízbeesés- is vezethet rosszulléthez. Ezért mindenképp figyeljünk a körülöttünk fürdőzőkre is, hogy időben tudjuk jelezni a vízimentőknek vagy az egészségügyi személyzetnek, ha valaki bajba kerül.
Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a csobbanás után, ha már felöltöztünk, akkor is csökkenhet még a testhőmérsékletünk, ezért a megtörölközés és felöltözés után mindenképp ajánlott fűtött helyen, bő folyadékfogyasztás mellett megmelegedni.”
A 2020 január 1-én, a szigligeti Újévi Csobbanáskor készült beszámolónk itt olvasható.
Korábbi hírek
- 2024-11-29 - Mi is részt vettünk a WHO konferenciáján
- 2024-11-20 - Beszélgetés a vízimentő munkájáról
- 2024-11-18 - Miben hasonlít egy balatoni vízimentő és egy PwC-s kolléga munkája?
- 2024-11-15 - PARTNEREKET, FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEKET KERESÜNK EGY VITORLÁSBONTÓ LÉTREHOZÁSÁHOZ!
- 2024-10-28 - Csodával határos módon sikerült megmentenünk egy idős vitorlázót
- 2024-10-07 - A VMSZ összefoglalója a 2024. évi nyári szezonról
- 2024-09-29 - Több riasztást is kaptunk az este és az éjszaka folyamán
- 2024-09-26 - Köszönjük, hogy minket választottak!
- 2024-09-24 - Eszközmentések a déli parton
- 2024-09-20 - Néhány biztonsági tanács csónakos horgászoknak
- 2024-09-18 - Sikeresen letették az első vízimentők az államilag elismert képesítő vizsgát
- 2024-09-13 - Interjú dr. Jászkuti Ákos mentőorvos - légimentővel
- 2024-09-06 - Milyen feladatai vannak a matrózainknak? - Képriport
- 2024-08-27 - Beszélgetés a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium vezetőjével
- 2024-08-21 - Interjú Szabó Nándor mentőtechnikus kollégánkkal
- 2024-08-19 - Felavattuk kilencedik mentőmellényállványunkat a Balatonon
- 2024-08-18 - Sikeresen élesztettünk újra egy vízbefulladt férfit ma délelőtt
- 2024-08-09 - Az idei gyerektáborunkról
- 2024-07-30 - Beszélgetés Tim Attila mentőápoló kollégánkkal
- 2024-07-30 - Beszélgetés dr. Béres András mentőorvos kollégánkkal