Mi is ott vagyunk a Budapest Boatshow-n
Az új hajómodellek, a technikai innovációk bemutatása mellett elengedhetetlen, hogy beszéljünk vízbiztonságról, balesetmegelőzésről és a vízimentés egyes elemeiről is a legnagyobb hazai hajózási kiállításon.
Szívesen látunk minden érdeklődőt a VMSZ standján, ahol felpróbálhatják a különböző típusú mentőmellényeket, bemutatjuk a kikötőkben és a hajókon használatos mentőeszközöket. Örömmel beszélgetünk a látogatókkal arról, hogy hogyan lehetünk biztonságban hajón vagy más sporteszközökön - minden délután tartunk bemutatót a medencénél.A Boatshow első napján, rögtön a megnyitó után, 14.30-tól a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, Bagyó Sándor mutatja be a színpadon mentőmellényállvány-programunkat, amelyet tavaly indítottunk balatoni strandokon. Idén nyár elején már hét helyszínen találnak óriási mentőmellényt formázó állványokat a gyerekek, a családok, melyekről bárki kölcsönvehet egy mellényt a gyermekének, hogy abban játsszon a vízen, a vízben. A bemutatón részt vesznek mentőmellényállványokat “befogadó” balatoni településvezetők - Fabó Péter Balatonalmádi polgármestere és Pandur Ferenc Alsóörs önkormányzatának intézményvezetője. Ott lesznek velünk az állványokat finanszírozó szponzorok is - Kmetty József, a KÜRT Zrt. vezérigazgatója, Tihanyi Klára, a HUNGEXPO Stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója és Nemes Tamás, a Megoldás Mozgalom képviselője.
A négynapos rendezvényen minden délután megmutatjuk olyan mentőeszközök használatát, melyek a kikötőkben, a hajókon is megtalálhatóak (mentőgyűrű, mentőpatkó, dobózsák). Csütörtökön és pénteken 16 órakor, szombaton és vasárnap 13.30-kor kezdjük a bemutatókat.
A programban kiírt alkalmak mellett egész nap várjuk az érdeklődőket a standunkon, egy nagy, narancssárga mentőmellény alakú szobrot kell keresni.
A BalatonHelp elnevezésű assistance szolgáltatásunk munkatársai is kint lesznek a Boatshow-n, szerződést is tudnak kötni a Balatonon vízijárművel közlekedők. Egyesületünk megfelelő eszközparkkal rendelkezik ahhoz, hogy minden helyzetben szakszerű segítséget tudjon nyújtani, ha egy jármű bajba kerül a tavon. Az életmentés és az elsősegélynyújtás - természetesen- ingyenes tevékenységeink, de az eszközmentéseket térítés ellenében végezzük. A BalatonHelp szerződéssel rendelkezők jelentős kedvezményeket kapnak ezen szolgáltatásunk igénybevétele esetén. A részletekről érdeklődjenek a BalatonHelp standján.
Korábbi hírek
- 2023-09-26 - Összefogásból született újabb nagylelkű támogatás!
- 2023-09-06 - Balatoni emberek: Interjú a Matula Horgászegyesület elnökével, Horváth Csabával
- 2023-08-31 - A lehető legújabb navigációs és kutató rendszer került a Rupertre
- 2023-08-27 - Három újraélesztéshez is riasztottak minket a hétvégén a Balatonon
- 2023-08-27 - Nagyon rosszul is végződhetett volna ez az éjszakai csónakázás
- 2023-08-21 - VMSZ VÍZIMENTŐ NAP az MCC-ben
- 2023-08-21 - Hogyan kell fogadni a mentőhelikoptert?
- 2023-08-16 - TEGNAP TÉNYLEG ÉLETET MENTETT A MENTŐMELLÉNY!
- 2023-08-14 - Ez a Balaton egyik legnagyobb veszélye – mégis kevesen tudnak róla
- 2023-08-14 - Amit minden SUP-osnak tudnia kell
- 2023-08-10 - Miért szeretik az emberek a balesetmegelőző roadshow-inkat?
- 2023-08-10 - Négy gimnazistát mentettünk ki egy süllyedő vitorlásról
- 2023-08-08 - Ők vigyáznak ránk a Dunán, olvasható a polce.hu oldalán
- 2023-08-07 - Balatoni emberek: Interjú Alsóörs polgármesterével, Hebling Zsolttal
- 2023-07-31 - Miért nem hordasz mentőmellényt – és miért nincs ebben igazad?
- 2023-07-27 - Idén is összefogott "Biztonságban a Balatonon" elnevezésű balesetmegelőzést szolgáló eseménysorozat keretében a VMSZ és a CIG Pannónia Csoport
- 2023-07-25 - MA VAN A VÍZBEFULLADÁS MEGELŐZÉSÉNEK VILÁGNAPJA
- 2023-07-24 - A Balaton-átúszáson segítettük tegnap az úszókat
- 2023-07-21 - Fürdőzési tanácsok azért, hogy ne kerüljünk bajba
- 2023-07-21 - Vendéglátósok a vízimentőkért