Milyen feladataik vannak kollégáinknak az úszó Európa-bajnokságon?
Kollégáink biztosítják a 35. Úszó Európa-bajnokság két helyszínét Budapesten, illetve Budakalászon ezekben a napokban.
A műugró versenyeket a Duna Arénában rendezik, a sportolók az 1, illetve 3 méter magasságban elhelyezett ugródeszkákról vagy a 10 méter magas toronyból ugranak a vízbe. A négy ott szolgáló munkatársunk feladata az, hogy kiemeljék a vízből azt a versenyzőt, aki esetleg megsérül egy rossz ugrás során és nem képes önállóan elhagyni a medencét.Vízimentő kollégáink a versenyeket és az edzéseket is biztosítják, és már jóval a sportolók előtt megérkeznek a medence szélére: minden reggel gyakorolják az úgynevezett aqua boarddal történő mentést. Ennek a „vízi hordágynak” a használatát tanulták ugyan a képzésük során, de nem dolgoznak vele gyakran. Ezért gyakorolják mindennap, hogyan kell a sérültet a lehető legkevesebb mozdítással ráhelyezni erre az eszközre, majd kiúszni vele, és szakszerűen kiemelni a medencéből. (A sérülteket a Semmelweis Egyetem munkatársai látják el.)
A nyíltvízi úszószámokat a Lupa-tavon rendezik, ahol 21 munkatársunk teljesít szolgálatot, köztük egy mentésvezető, hiszen összetett feladatról van szó.
Az idei EB nehézsége az, hogy a víz hőmérséklete elmarad az ilyenkor szokásostól, alig 16 fokos; ebben kell az úszóknak akár órákon át versenyezniük. Kollégáink szoros emberfogásban követik az sportolókat, már az edzések alatt is hajókról figyelik, hogy nem lesz-e valaki rosszul, de sok esetben a rosszullétet megelőző állapotot is felismerik az úszók mozgásának változásából. Ultrahangos víz alatti keresővel (szonárral) felszerelt búvárhajónk is felvonult a Lupa-tavon, búváraink készenléti állapotban várják, ha esetleg merülni kellene egy-egy versenyzőért, hiszen a tó egyes területein 6 méter mély is lehet a víz.
A verseny biztosításában öt mentőhajóval veszünk részt, ebből kettő kis sürgősségi mentőhajónkon mentőápoló és mentőtiszt is tartózkodik, ők látják el a bajba jutott úszót addig, amíg a partra érkezve át nem adják őt a szárazföldi egészségügyi csapatnak.
Búvár kollégáinkra rendkívül fontos feladat hárul a versenyzők célba érkezése után is, ugyanis előfordul, hogy egy-egy úszó a verseny hajrájában annyira kihajtja magát, hogy a célba csapás után rosszul lesz, ami a szárazföldön sem veszélytelen esemény, hát még a mély vízben. Ezért kollégáink a célnál, teljes búvárfelszerelésben, a vízben állva figyelik, hogy minden egyes beérkező versenyző kijutott-e a partra.
Az idei úszó Európa-bajnokság zárt kapuk mögött zajlik, az EB hivatalos honlapja és több sportcsatorna is közvetíti a versenyeket május 10 és 23. között.
Korábbi hírek
- 2025-05-27 - Együttműködve vízen és szárazföldön
- 2025-05-26 - 25 évesek lettünk – köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
- 2025-05-26 - BalatonHelp podcast #3 - Kelemen Róbert
- 2025-05-19 - BalatonHelp podcast #2 - Kiszely Márton
- 2025-05-15 - Meghívó közgyűlésre
- 2025-05-12 - BalatonHelp podcast #1 - Dárdai Miklós
- 2025-05-12 - Podcastsorozatot indítottunk
- 2025-04-11 - Megcsináltuk! Aranyérem a keszthelyi 24 órás úszáson!
- 2025-03-12 - Vasárnap Téli Balaton-átúszás!
- 2025-02-17 - Miért fontosak nekünk az 1% felajánlások?
- 2025-01-28 - Jelentős támogatást kaptunk egy targonca megvásárlásához
- 2025-01-23 - Mentési gyakorlatot tartottunk a Kis-Balatonon egy légcsavaros mentőhajóval
- 2025-01-20 - Airboat gyakorlat 2025.01.16.
- 2025-01-17 - Legyél te is vízimentő!
- 2024-12-16 - Hajózz velünk a téli Balatonon
- 2024-12-12 - Nyíltvizi vízimentő tanfolyam indul Egerben
- 2024-11-29 - Mi is részt vettünk a WHO konferenciáján
- 2024-11-20 - Beszélgetés a vízimentő munkájáról
- 2024-11-18 - Miben hasonlít egy balatoni vízimentő és egy PwC-s kolléga munkája?
- 2024-11-15 - Partnereket, finanszírozási lehetőségeket keresünk egy vitorlásbontó létrehozásához!